Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Bellini... ----

Magyar Magyar Német Német
Bellini... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bellini

Velencéből eredő olasz festő-család; feje, B. Jakab, a XVI. század első felében élt; nem tudni sem születése, sem halála évét. Gentile de Fabriano hű tanítványa volt. Tehetségét legjobban mutatja a londoni Brit. Museumban őrzött vázlatkönyve, melynek ó- és ujszövetségi és szenttörténeti rajzaiban tiszta elrendezés, friss és élénk megfigyelés nyilatkozik. B. főműve volt a veronai dóm S. Niccoló kápolnájában festett freskója 1436-ból, mely Krisztus keresztrefeszítését ábrázolta, de amely csak másolatban maradt fönn. - Sokkal nevezetesebbek nálánál fiai: B. Gentilisz, szül. Pádovában vagy Velencében 1427 körül, meghalt 1507 febr. 23. Első művei közül említendő Lorenzo Giustiani pátriárka képe 1465-ből (Velencei akadémia). 1474 szept. 21-én a velencei dogepalota tanácsterme festményeinek megujításával bizták meg, de mikor 1479 aug. 1. II. Szolimán szultán Velencétől egy ügyes festőt kért, B két segédjével Konstantinápolyba küldetett, hol a szultánnak és az előkelőknek arcképeit elkészítette és lovagi cimen és gazdag ajándékokon kivül számos rajzot és tanulmányt hozott magával. Keleti tanulmányai hatása alatt festette a párisi Louvreban levő, a velencei követnek a nagyvezir által való fogadtatását ábrázoló festményét, mely egész modern realizmusának és az Olaszországban még uj olajfestésnek teljes diadalát hirdeti. Hasonló a milanói Brera-gyüjteményben levő, szt. Márk prédikálását ábrázoló igazán keleties jellegü képe, melyet bekövetkezett halála folytán öccse B. János fejezett be. A budapesti orsz. képtárban őrzik a B. Gentilétől festett Cornaro Katalin ciprusi királyné remek arcképét (101). - B. Jánossal (1428 körül - 1516 nov. 15.) kezdődik a velencei nagy mesterek sora, mely Paolo Veronesével végződik. Giovanni csakhamar elszakadt B. Jakab hideg és szigoru irányától, teljesen hatalmába keríti az olajfestésnek Antonello de Messina által csak az imént Olaszországba hozott technikáját és először lesi el a szinezésnek azon hatásait, melyek a velencei festőket annyira kitüntetik. Hosszu életében rendkivüli termékenységet fejtett ki. Falképeket is festett. Még mikor 1506-bon Dürer Velencében volt, Giovannit a legjobb festőnek nevezi. Ebből a korból (1505) származik a velencei S. Zaccariátban levő pompás képe. Madonna fényes trónon magasban ül, tőle balra szt. Péter és szt. Katalin, jobbra szt. Jeromos és szt. Lucia áll, mig a trón legalsó lépcsőjén hegedülő angyal ül. Ilyen festményeket a művészettörténet szent társaságnak (sancta conversazione) nevez; csöndes, nyugodt hangulat uralkodik bennök, a szentek bizalmasan együtt vannak és csak megjelenésök fönsége, szépsége és ereje által tanusítják emberfölötti voltukat. Régi hagyomány szerint B.-t tartják a három legnagyobb velencei festő, Giorgione, Palma vecchio és Tizián mesterének. Ha szó szoros értelmében nem is voltak B. tanítványai és kiképeztetésüket az egymással való versengésnek köszönhetik első sorban, megmaradt B. dicsősége, hogy ő kezdte meg az uj irányt, melyet az ifjabb nemzedék olyan ragyogóan folytatott. Meglehetősen ritka arcképei közül Agostino Barbarigo doge képe a budapesti országos képtárban látható (102), mely bizonysága annak, hogy B. a művészetnek mily magas fokán állott, milyen jellemzően, szabatosan és szépen dolgozott.

B. Vince, olasz zeneszerző, szül. Sziciliának Catania nevü helységében 1801 nov. 1., megh. Puteauxban 1835 szept. 23. 1819 óta a nápolyi konzervatorium tanulója és tanulmányait leginkább Tritto és Zingarelli alatt végezte. Első nagyobb szerzeménye az Adelson e Salvina c. opera (1824. adatott Nápolyban); követte Bianca e Fernando c. operája. Ez utóbbi annyira tetszett, hogy B. meghivást kapott Milanóba, hogy ott a Scala-szinház számára irjon, mi Olaszországban nehezen elérhető megtisztelés. II. Pirata (A kalóz) c. dalművével megalapította hirnevét egész Olaszországban. Ezt követték gyors egymásutánban dalművei: La Strainera (Az idegen nő, 1829. Milanóban); I Capuletti ed i Montecchi (1830. Velencében); La Sonnambula (Az alvajáró, Milanóban); Norma, a nagy Malibrannal a cimszerepben, és Beatrice di Tenda (1831), melyek mindenütt gyönyörrel tölték el a hallgatókat és nemsokára egész Európa visszhangzott a sziciliai zeneszerző epedő, édes dallamaitól. B. 1833. Párisban Rossinival és Cherubinivel érintkezett, onnan Londonba ment, hol fényes fogadtatásban részesült. 1834. ismét visszatért Párisba, hol a párisi olasz opera számára a Puritani c. dalművet irta, melyet rendkivüli lelkesedéssel fogadtak A jeles művészt még ifju korában ragadta el a halál. Élatrajzát megirta Pougin Artur (Páris (1868). B. műveit mély, igaz érzés, kevés drámaiság, egyszerü munka jellemzik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is