Velencéből eredő olasz festő-család; feje, B. Jakab, a XVI.
század első felében élt; nem tudni sem születése, sem halála évét. Gentile de
Fabriano hű tanítványa volt. Tehetségét legjobban mutatja a londoni Brit.
Museumban őrzött vázlatkönyve, melynek ó- és ujszövetségi és szenttörténeti
rajzaiban tiszta elrendezés, friss és élénk megfigyelés nyilatkozik. B. főműve
volt a veronai dóm S. Niccoló kápolnájában festett freskója 1436-ból, mely
Krisztus keresztrefeszítését ábrázolta, de amely csak másolatban maradt fönn. -
Sokkal nevezetesebbek nálánál fiai: B. Gentilisz, szül. Pádovában vagy
Velencében 1427 körül, meghalt 1507 febr. 23. Első művei közül említendő
Lorenzo Giustiani pátriárka képe 1465-ből (Velencei akadémia). 1474 szept.
21-én a velencei dogepalota tanácsterme festményeinek megujításával bizták meg,
de mikor 1479 aug. 1. II. Szolimán szultán Velencétől egy ügyes festőt kért, B
két segédjével Konstantinápolyba küldetett, hol a szultánnak és az előkelőknek
arcképeit elkészítette és lovagi cimen és gazdag ajándékokon kivül számos
rajzot és tanulmányt hozott magával. Keleti tanulmányai hatása alatt festette a
párisi Louvreban levő, a velencei követnek a nagyvezir által való fogadtatását
ábrázoló festményét, mely egész modern realizmusának és az Olaszországban még
uj olajfestésnek teljes diadalát hirdeti. Hasonló a milanói Brera-gyüjteményben
levő, szt. Márk prédikálását ábrázoló igazán keleties jellegü képe, melyet
bekövetkezett halála folytán öccse B. János fejezett be. A budapesti orsz.
képtárban őrzik a B. Gentilétől festett Cornaro Katalin ciprusi királyné remek
arcképét (101). - B. Jánossal (1428 körül - 1516 nov. 15.) kezdődik a velencei
nagy mesterek sora, mely Paolo Veronesével végződik. Giovanni csakhamar
elszakadt B. Jakab hideg és szigoru irányától, teljesen hatalmába keríti az
olajfestésnek Antonello de Messina által csak az imént Olaszországba hozott
technikáját és először lesi el a szinezésnek azon hatásait, melyek a velencei
festőket annyira kitüntetik. Hosszu életében rendkivüli termékenységet fejtett
ki. Falképeket is festett. Még mikor 1506-bon Dürer Velencében volt, Giovannit
a legjobb festőnek nevezi. Ebből a korból (1505) származik a velencei S.
Zaccariátban levő pompás képe. Madonna fényes trónon magasban ül, tőle balra
szt. Péter és szt. Katalin, jobbra szt. Jeromos és szt. Lucia áll, mig a trón
legalsó lépcsőjén hegedülő angyal ül. Ilyen festményeket a művészettörténet
szent társaságnak (sancta conversazione) nevez; csöndes, nyugodt hangulat
uralkodik bennök, a szentek bizalmasan együtt vannak és csak megjelenésök
fönsége, szépsége és ereje által tanusítják emberfölötti voltukat. Régi
hagyomány szerint B.-t tartják a három legnagyobb velencei festő, Giorgione,
Palma vecchio és Tizián mesterének. Ha szó szoros értelmében nem is voltak B.
tanítványai és kiképeztetésüket az egymással való versengésnek köszönhetik első
sorban, megmaradt B. dicsősége, hogy ő kezdte meg az uj irányt, melyet az
ifjabb nemzedék olyan ragyogóan folytatott. Meglehetősen ritka arcképei közül
Agostino Barbarigo doge képe a budapesti országos képtárban látható (102), mely
bizonysága annak, hogy B. a művészetnek mily magas fokán állott, milyen
jellemzően, szabatosan és szépen dolgozott.
B. Vince, olasz zeneszerző, szül. Sziciliának Catania nevü
helységében 1801 nov. 1., megh. Puteauxban 1835 szept. 23. 1819 óta a nápolyi
konzervatorium tanulója és tanulmányait leginkább Tritto és Zingarelli alatt
végezte. Első nagyobb szerzeménye az Adelson e Salvina c. opera (1824. adatott
Nápolyban); követte Bianca e Fernando c. operája. Ez utóbbi annyira tetszett,
hogy B. meghivást kapott Milanóba, hogy ott a Scala-szinház számára irjon, mi
Olaszországban nehezen elérhető megtisztelés. II. Pirata (A kalóz) c.
dalművével megalapította hirnevét egész Olaszországban. Ezt követték gyors
egymásutánban dalművei: La Strainera (Az idegen nő, 1829. Milanóban); I
Capuletti ed i Montecchi (1830. Velencében); La Sonnambula (Az alvajáró,
Milanóban); Norma, a nagy Malibrannal a cimszerepben, és Beatrice di Tenda
(1831), melyek mindenütt gyönyörrel tölték el a hallgatókat és nemsokára egész
Európa visszhangzott a sziciliai zeneszerző epedő, édes dallamaitól. B. 1833.
Párisban Rossinival és Cherubinivel érintkezett, onnan Londonba ment, hol
fényes fogadtatásban részesült. 1834. ismét visszatért Párisba, hol a párisi
olasz opera számára a Puritani c. dalművet irta, melyet rendkivüli
lelkesedéssel fogadtak A jeles művészt még ifju korában ragadta el a halál.
Élatrajzát megirta Pougin Artur (Páris (1868). B. műveit mély, igaz érzés,
kevés drámaiság, egyszerü munka jellemzik.
Forrás: Pallas Nagylexikon