Belo-chrobatok

(fehér-horvátok). A szláv népcsalád délnyugati csoportjához tartoznak. Biborban született Konstantin a horvátok egykori hazáját minden kétséget kizárólag, a Kárpátoktól észak felé elterülő vidékekre helyezi. Itt létezett egymás mellett két nagy ország: Belochorvacia és Beloszerbia vagyis Fehér-Horvátország és Fehér-Szerbia (Hunfalvy Pál szerint a fekete szó úgymint a fehér különös jelentésü a hely- és országneveknél; ez uralkodást vagy elsőbbséget, az mintegy másodhelyet v. alattvalóságot jelent). Saját fejedelmeik kormányozták. A népvándorlás által előidézett hullámzásokban keresendők azon okok, melyek 630 körül a horvátokat ősi hazájuk elhagyására és dél felé nyomulásra kényszeríték. Megjelenésöket Pannóniában csak örömmel üdvözölhették Bizancban, hol az avarok pusztulásai, melyek ez időtájt Illyricumra, Dalmáciára s a Száva és Dráva vidékére terjedtek ki, mély aggodalmat költöttek. Konstantinos nem említi, hogy a horvátokat Héraklios császár hivta segítségül az avarok ellen, de nagyon valószínü, hogy azok ily meghívás következtében lépték át a határt. Öt fejedelmi fi- és két nőtestvér vezérlete alatt vonultak be a horvátok a mai Bosznia északi részébe és Dalmáciába, s megtámadván az avarokat, hosszas küzdelem után részint kiirtották, részint elnyomták. Az elfoglalt vidékeken azonnal megtelepedtek a horvátok s úgy látszik, hogy eleinte elismerték a bizanci császár fensőségét. Fejedelmeik csakhamar felvették a valószinüleg avar eredetü bán elnevezést. Nemsokára a beköltözködés után a horvátok egy része ismét északra fordult s a mai Horvátország és határőrvidék egy részében telepedett meg. A horvátok egyik törzse a IX. században a nagy morva birodalomhoz tartozott és később a többi sziléziai és lengyel szláv népekbe olvadott. V. ö. Kállay Béni, A szerbek története (1780-1815).

Forrás: Pallas Nagylexikon