Bélsugár
v. bélküllő (növ., radii medulares). Az alapszövetnek az a
része, mely a kétsziküekben előforduló edénynyalábok közt van és mely a belet
sugarak módjára köti össze a kéreggel. Ezek a kéregféle sugaras irányban haladó
küllők az elsőd v. hosszu B.-k. Mint maga a bél, úgy a B.-k is többnyire
parenchim-sejtekből állnak. A fa elemei között levő sugarakat fasugaraknak v.
szoros értelemben vett sugaraknak, a háncs elemei között levő részt pedig
kéregsugaraknak v. háncssugaraknak hivják. A B.-kat a fa keresztmetszetén mint
finomabb v. vastagabb sugárirányu vonásokat könnyen meg lehet ismerni;
vastagságukat egy v. több sejt alkotja. Később a fa testének növekedtével,
különösen uj évgyürük keletkezésekor a kambiumból uj, azaz másod vagyis kurta
B.-ak is támadnak, melyek a háncsból csak bizonyos mélységig terjeszkednek be a
fába, de a bélig be nem nyulnak. A legtöbb növény B. sejteinek fala
megvastagodik; tartalmuk gyakran cserzősav, tél folytán pedig keményítő. Némely
felfutó növényben ez a fal nem fásodik meg, azért a szára a nyomásnak és
huzásnak jobban enged. A B.-k a bél, továbbá a fiatal faképlet meg a kéreg közt
az anyagcserét tartják fenn s ha a bél és a környező faréteg már-már elhalt,
akkor a fatestnek még élő évgyürüi meg a háncs között tartja fenn az
anyagcserét. Keményítő-tartalma a tavaszi lombfakadáskor részben
felhasználódik, de néhány hét mulva ismét felhalmozódik benne, hogy a következő
esztendőre legyen mit felhasználni.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|