Bembo
Péter, olasz humanista, szül. Velencében 1470 máj 20., megh.
1857 jan. 18 Korán el jutott Firenzébe, ahol alaposan megtanulta a toscanai
nyelvjárást, s egyuttal megismerkedett az új platónikus bölcselettel. 1492-ben
Messinába ment görögül tanulni, később pedig sűrün tartózkodott Ferrarában,
ahol úgy látszik, Lucrecia Borgiával szerelmi viszonya is volt. 1506-1512-ig az
urbinói udvarnál tartózkodott, ahonnan X. Leó udvarához ment pápai titkárnak.
Itt 1521-ig maradt, mely idő alatt számos politikai küldetésben is eljárt. X.
Leó halála után egész 1639-ig Pádovában élt, tisztán irodalmi foglalkozással
töltve idejét. A mondott évben III. Pál pápa kinevezte bibornokká, s csak ekkor
szentelték föl pappá. Mindenki azt hitte, hogy a legközelebbi konkláve pápának
őt fogja megválasztani, de mielőtt ezt megérhette volna, meghalt. Számos latin
levele és formaszépségre kiváló latin verse mellett főkép olasz költeményei
nevezetesek, melyekkel újra élesztette a Petrarca-utánzást, és amelyek kivált
nyelvök szabatosságánál fogva voltak nagy hatással. Abban a korban, melyben a
humanisták jobbára megvetették az olasz nyelv használatát, ő volt az olasz
nyelv használatának egyik legkiválóbb előharcosa; Prose c. munkája tisztán azt
célozza, hogy az olaszországi irókat az olasz nyelv használatára serkentse, s e
munkában egyúttal legelőször ő kisérli meg megirni e nyelv grammatikáját. Gli
Asolani c. párbeszédes munkája, melynek stilusában Boccacciót utánozta, az
eszményi szerelmet dicsőítette; Historia Venet-ja, melyet latinul irt és maga
fordított olaszra, Velencének 1487-1513. terjedő történetét tárgyalja
krónikaszerüen. Összes munkáinak legjobb kiadása a Seghezzi-féle (Bergamo
1729).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|