Bembo

Péter, olasz humanista, szül. Velencében 1470 máj 20., megh. 1857 jan. 18 Korán el jutott Firenzébe, ahol alaposan megtanulta a toscanai nyelvjárást, s egyuttal megismerkedett az új platónikus bölcselettel. 1492-ben Messinába ment görögül tanulni, később pedig sűrün tartózkodott Ferrarában, ahol úgy látszik, Lucrecia Borgiával szerelmi viszonya is volt. 1506-1512-ig az urbinói udvarnál tartózkodott, ahonnan X. Leó udvarához ment pápai titkárnak. Itt 1521-ig maradt, mely idő alatt számos politikai küldetésben is eljárt. X. Leó halála után egész 1639-ig Pádovában élt, tisztán irodalmi foglalkozással töltve idejét. A mondott évben III. Pál pápa kinevezte bibornokká, s csak ekkor szentelték föl pappá. Mindenki azt hitte, hogy a legközelebbi konkláve pápának őt fogja megválasztani, de mielőtt ezt megérhette volna, meghalt. Számos latin levele és formaszépségre kiváló latin verse mellett főkép olasz költeményei nevezetesek, melyekkel újra élesztette a Petrarca-utánzást, és amelyek kivált nyelvök szabatosságánál fogva voltak nagy hatással. Abban a korban, melyben a humanisták jobbára megvetették az olasz nyelv használatát, ő volt az olasz nyelv használatának egyik legkiválóbb előharcosa; Prose c. munkája tisztán azt célozza, hogy az olaszországi irókat az olasz nyelv használatára serkentse, s e munkában egyúttal legelőször ő kisérli meg megirni e nyelv grammatikáját. Gli Asolani c. párbeszédes munkája, melynek stilusában Boccacciót utánozta, az eszményi szerelmet dicsőítette; Historia Venet-ja, melyet latinul irt és maga fordított olaszra, Velencének 1487-1513. terjedő történetét tárgyalja krónikaszerüen. Összes munkáinak legjobb kiadása a Seghezzi-féle (Bergamo 1729).

Forrás: Pallas Nagylexikon