Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
Bemutató tanításoktatás Bemutató óra, bemutató foglalkozás: a ped.-képzésben és -továbbképzésben alkalmazott munkakeret és ped.-i folyamat, a gyerekek-tanulók, ill. a ped. tevékenysége egészének vagy tevékenységük részelemeinek tanulmányozására. Míg régebben szinte kizárólag teljes foglalkozások, tanítási órák adták a bemutató tanítás kereteit, újabban előtérbe kerültek a célszerűen megtervezett és bemutatott didaktikai elemek, eljárásmódok, munkaszervezési módok, technikák, továbbá ezek képmagnetofonos rögzítése abból a célból, hogy valamely metodikai, oktatástechnológiai problémakör elmélyülten tanulmányozható legyen. Ebben a tekintetben a bemutató tanítás és a mikrotanítás összekapcsolódik. A bemutató tanítás bizonyos esetekben a ped.-jelöltek tanulmányainak illusztrálására szolgál, más esetben megadott szempontok szerinti megfigyelések terepéül a későbbi tanulmányokhoz vagy előkészítésül a tanítási gyakorlat megtervezéséhez. A ped.-továbbképzésben kezdetben - amikor még a mintakövető szándékok játszották a fő szerepet - nagy volt a jelentősége, s ma is élő forma főleg az intézményi és az intézményközi munkaközösségi foglalkozásokon.
Kaján László Szerkesztette: Lapoda Multimédia Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|