Benmaradó
(immanens). Alig használt s nem is igen alkalmas magyar
műszó több filozofiai fogalom kifejezésére. Igy lélektani értelemben immanens,
benmaradó az az elmebeli cselekvés, mely nem hat kifelé, mig tranzitorikus az,
mely külső eredményekben is nyilatkozik. Hasonló értelemben használták a szót a
teologusok is, isten immanens működését a fiu s szentlélek származására, a
tranzitorikust a világ teremtésre alkalmazva. Metafizikai jelentést Spinoza
adott a szónak. Isten, Spinoza szerint, benmaradó oka a világnak, azaz nem
különbözik a világtól. Deus est omnium rerum causa immanens, non vero
transiens. Igy használják e kifejezést az ujabb panteisták is. Végre Kant uj
ismerettani értelmet adott e szónak. Kant megkülönbözteti az értelem immanens s
ezzel ellentétben az értelem transscendens használatát. Az értelem használata
immanens, ha a tapasztalat körén belül marad, a tapasztalás megszerzése
céljából. Ez a használat jogos. Jogtalan azonban az értelem transscendens
használata, azaz midőn a tapasztalat körét elhagyjuk s a dolgokat magukban
akarjuk az értelem segítségével megismerni.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|