Berakott fémmunkák

Az iparművészetnek ezt az ágát tausirozásnak és damaszcirozásnak is nevezik. A tausirozás a tausia olasz szótól ered, mely rokon a tarsia szóval, mind a kettő berakott munkát jelent, csakhogy az első fémre, a másik fára vonatkozik. A franciák incrustationnak vagy damasquinurnek nevezik. A tausirozás célja az, hogy nemtelen fémeket (vasat, acélt vagy bronzot) nemes fémekkel való berakással értékesebbé tegyenek. Az ötvösségnek ez a külön ága ma is nagyban divatkozik a jakutok között, továbbá Indiában és Japánban. Ezt a művészetet már Theophilus Presbyter (élt a XI. sz. első felében) ismerte s róla Schedula c. művében (3. könyv XC fejezet) meg is emlékezik, azonban a műiparnak ezt az ágát a későbbi századokban elfeledték, mig végre a XVI. sz.-ban Benvenuto Cellininek sikerült ujra föltámasztani. Különösen jeles tausirozó művészek voltak a milanói, müncheni, augsburgi és eibari fegyverkovácsok; ujabban ez a művészet az aranyművesség egyik ágát alkotja. A tausirozó munkákat őseredeti helyükön Japánban és Indiában úgy készítik, hogy a nemtelen fémet fecskefark alakuan kivésik és ebbe a mélyedésbe az arany illetve ezüst drótot beverik; ezek a díszítmények vagy egy síkot alkotnak a díszítendő fém felületével, vagy pedig abból reliefszerüen emelkednek ki. Más mód szerint a tárgy fölszinét durván verik, ezután fölhevítik és a nemes fémszálakat rákalapálják. Ez a munka könnyebb ugyan, de nem oly tartós. Sok esetben a már tausirozott tárgyat savakkal etetik, hogy a nemes fém-díszítmény jobban kiemelkedhessék.

Forrás: Pallas Nagylexikon