Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Bereg... ----

Magyar Magyar Német Német
Bereg... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bereg

Vármegye. Magyarország régi tiszán inneni kerületének egyik megyéje, az ország ÉK-i határszélén; határai É-on Galicia, K-en Máramaros- és Ugocsamegye, D-en Szatmár-, Ny-on Szabolcs- és Ungmegye É-on az ÉK-i Kárpátok Beszkíd csoportjának gerince, K-en és Ny-on különböző hegycsoportok természetes határait képezik, D-en és Ny-on a Tisza, helyenként a Borsova és Sztara patak határolja.

Területe 3724?45 km2. É-i fele hegyes, D-felé ellenben enyhén ereszkedő dombokkal az Alföldbe megy át. A K-i Beszkidek főgerince meredek bástya gyanánt emelkedik B. legészakibb részében, főbb csúcsaival (Starostyna 1230 m., Ruszkiput 1311 m., Huszla 1405 m.) az ország határát jelölve; a főgerinc az 1205 m. magas Mencsel-lel D-nek kanyarodván, hozzá K. felé alacsonyabb (905 m.) s menedékesebb hegysor csatlakozik melyet a vereckei hágó 745 m.-nyire bevág; odább ÉK felé ismét magasabbra emelkedik (Javornik 1123 m.). Ezen kárpáti homokkőből felépült hegység a Nagy-Pinye, Latorca és Vicsa közébe bocsátja meredek s magas mellékágait (Schönborn 1097 m), melyek a Verchovina zord vidékét behálózzák. A Latorcától Ny-ra eső hegytömeg (Mencsel 1104 m, Virliscse 1052 m.) már a Polonina Rúna-, a Vicsától K-re égnek meredő hatalmas ormok (Szrenyova 1367 m., Sztoj 1679 m., Nagyhegy 1598 m., Zsid-Magura 1519 m.) a Szolyvai havasok csoportjához tartoznak. E jelentékeny hegységek elé a Nagy-Pinye és Duszina völgye által elválasztva a Vihorlat-Gutin trachithegylánc két csoportja települ: a Latorca és Sztara patak közt a Szinyák hegység, mely a Dünankában (1014 ) kulminál, a Latorcától és Duszinától D-re a Borló-Gyil szélesre terülő tömege (Buzsora 1086 m., Szinyák 1040 m., Bumbuska 1022 m.), mely D-re mindinkább alátörpülő végső ágaival (Hosszúhát) a borsova partjáig ereszkedik. Ettől Ny-ra az alföld rónája terül el, melyből csak Beregszásznál (l. Beregszászi hegység) és Mező-Kászonynál emelkednek ki különálló apróbb, túlnyomóan bortermő hegyek, mint a Kárpátoknak a Tisza felé bocsátott végső előörsei. A hegyekből alárohanó folyók vizét egyfelől a megyét ÉK-DNy-i irányban átfutó Latorca, másfelől a Borsova gyüjti magába; amaz a Zdenyova, Kis- és Nagy-Pinye, Duzsina, Viznice és Sztara vizét veszi magába, ez a Szinyanka és Ilosva vizével egyesülve Kövesd, Komlós és Remete vidékén terjedelmes mocsarakat alkot, melyekből a Borsovától Váriig ásott átmetszésen jut a Tiszába. Egy másik még nagyobb mocsár Beregszász meg Ardó, Jánosi Gát, Dercen, Fornos, Bárdháza, Makarja, Bereg-Ujfalu és Nagy-Bereg községek közt terül el, ez a Szernye, melynek vize rendetlen medrekben (Feketeviz), Gáton alul a Vérkével egyesülve a Csarosdába, innen a Latorcába szivárgott. Jelenleg le van csapolva. Maga a Tisza Csetfalvától Kis-Lónyáig B. határát képezi, számos kanyarulatát több átvágás rövidíti, de folyása mindamellett rendetlen, partjai meredekek, s mert talajuk iszaphordalék, a viz ereje által folyton szakgattatnak; az árvizektől a már rendszeresen épített gátak óvják a mély fekvésü (101-110 m.) rónát.

Története. B már a kőkorban lakva volt, mint erről számos neolitkorbeli kőeszköz tanúskodik; a rómaiak idejéből számos érem és sir maradt fenn. A magyarok a vereckei szorosan átszállva, mindjárt a honfoglalás után felépíték Munkácsot, itt intézték el az ország legfontosabb ügyeit, ami arról tanuskodik, hogy B-nek már azon időben nagy fontossága volt; B. hazánk első szervezésekor királyi birtok s később azon hercegségnek volt része, melyet I. Endre király öccsének Bélának, és Salamon király unokatestvéreinek Géza, László és Lambertnek átengedtek. B. konfigurációja azonban a tatárjárásnál nem régibb s közéletének súlypontja Borsova várában volt, melynek nevét a megye is viselte, s melyet csak 1621. cserélt fel B. névvel. Maga a B. név eredetileg nem törvényhatósági kerületre, hanem egy nagy erdőségre (Silvia Beregu, a nagyváradi regestrumban) vonatkozott, mely azonban már I. Béla idejében megnépesíttetett. 1214-ben már rendezett községi élet volt ott s 1233-ban II. Endre a B. erdőben országos konzisztóriumot is tartott, melyen a haza nemesei és előkelői közül sokan voltak jelen; minthogy pedig 1271-től fogva már a beregmegyei főispánoknak sorozatát ismerjük, feltehető, hogy B. akkor már hazánk egyik rendezett vármegyéje volt, amelynek virágzásáról a IV. Béla királytól Beregszásznak 1247-ben adott privilegium tanuskodik. Kán László király alatt azonban B. politikai meghasonlás és társadalmi viszály színhelye lett, halála után pedig Omodé nádor pártoskodása által új zavarokba ejtetett, míg végre Róbert Károly alatt megszilárdulván, jelentősége ugyanazon mérvben emelkedett, melyben az Anjou-ház politikája Lengyelország és az orosz fejedelemségek irányában határozottabban kifejtetett. Az új fejlődésnek középpontja és alapja Munkács vára lett, melyet Róbert Károly az ellenpártnak legyőzetése után megerősíttetett s az ország ÉK-i részeire nézve védelmi támponttá felszereltetett. Fia Nagy Lajos király alatt történt a vidéknek oroszok (rutének) általi benépesítése, kiknek vezére Koriatovich Tivadar podóliai fejedelem volt: azóta van az orosz lakosságnak B. É-i részében az a társadalmi súlya, mellyel máig bír. Koriatovich 1404-ben mint B. főispánja és Munkács ura (dux) említik s családja Zsigmond alatt is szerepelt. Zsigmond azonban Munkácsot 1430. Brankovics György deszpotának adományozta, de az 1514. III. t.-c. koronai jószágnak nyilvánította. János király halála után (1540) Erdély Magyarországtól külön alakulván, kezdetben a magyar királyok ezen vidéket az erdélyi fejedelmek ellen győztesen védelmezték, de az 1606-iki bécsi béke által B. Bocskai Istvánnak engedtetvén át, azóta a többi felső-magyarországi megyékkel együtt folyton a magyar király és az erdélyi fejedelem közt ingadozott; így jutott Munkács vára is a Rákóczy-család birtokába, mely azt bukásáig megtartotta; I. Rákóczy Ferenc özvegye Zrinyi Ilona Munkácsot 3 évig védelmezte I. Lipót serege ellen, de 1688 jan. 14. elfoglaltatott; II. Rákóczy Ferenc ugyan később Beregmegyével együtt visszafoglalta, de a szatmári békekötés (1711) után visszaesett a király birtokába. III. Károly király a munkácsi és szt.-miklósi uradalmakat, a munkácsi vár kivételével, 1726. gr. Schönborn Lothar Ferenc mainzi érsek és választó fejedelemnek adományozta, ki azonban 2 évvel rá meghalván, az 1728 szept. 29. adománylevél által megállapított örökösödési rend szerint a két uradalom a gróf Schönborn-család birtokába jutott, mely később a beregmegyei főispánságot is örökösen megnyerte. A királyi ügyek igazgatója 1767. a munkácsi, mint a kir. koronát illető uradalom végett a családot perbe vonta, de az 1791. VII. t.-c. a gr. Schönborn család tulajdonjogát érvényesnek ismerte el s az uradalom birtokában mai napig megmaradt.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is