Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Berengár... ----

Magyar Magyar Német Német
Berengár... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Berengár

1. I. B. Olaszország királya és császára. Eberhard friauli hercegnek és Gizellának, Jámbor Lajos császár leányának fia, atyja halála után Friaul őrgrófja lett 874. Miután a német főurak Vastag Károlyt trónjától megfosztották s helyébe Arnulfot tették meg királynak (887), B. is, mint Nagy Károly dédunokája, minél több birtokot iparkodott a Karolingok örökségéből lefoglalni. 888. Anzelm milanói érsek őt Lombardia királyává koronázta, de midőn Arnulf német király Olaszországban termett, B. Trientben meghódolt előtte. Arnulf távozása után Guido spoletói herceggel gyült meg a baja, ki mint a Karolingok rokona hasonlóan magának követelte Itáliát. A trónkeresők a Trebia partján megütköztek, B. megveretett, mig Guido magát Rómában Olaszország császárává koronáztatta (891). E hirre azonban Arnulf ismét Olaszországba sietett (894) s bevette Rómát (895), mire B. megint meghódolt neki. Arnulf távozása után B. kiegyezkedett Lamberttel, Guidonak fiával, kivel a Felső- és Közép-Itála fölötti hatalomban megosztozkodott. Lambert halála után az egész longobard örökséget szerette volna hatalmába keríteni: midőn váratlanul új jövevények zavarák meg hódítási mámorát. A magyarok ugyanis villámgyorsasággal Felső-Itáliába nyomultak, B.-t a Brenta mellett 899-ben megverték és országát elpusztították. Az elégületlen főurak pedig, élvén az alkalommal, Lajosnak, Provence királyának ajánlották fel Felső-Olaszország trónját. Lajos csakugyan eljött, de pórul járt, amennyiben B. őt Veronában meglepte, megvakíttatta és hazaküldte (905). B. még azután sem birhatta az országot békében. A magyarok 906-ban megint betörtek s B.-t adófizetésre kötelezték. 916. végre elérte vágyainak netovábbját: X. János pápa Rómában császárrá koronázta. Vagy nyolc évig viselte e méltóságot, bár ellenfelei: Lambert milánói érsek Ivrea és Toscana őrgrófjai, minduntalan ármányt szőttek ellene. Többek között 919. II. Rudolfnak, Felső-Burgundia királyának ajánlják fel az olasz koronát, ki Piacenza mellett tönkre verte B. hadait (923. jul. 29.), mire ez kétségbesetten a magyarokhoz fordult segítségért; de e lépése által még veronai hiveit is elidegenítette magától. Nemsokára Veronában orgyilkosság által mult ki (924). V. ö.: Dümmler, Gesta Berengani imperatoris (Berlin 1871). E disszertációban a Panegyricus Berengarii cimü latin költemény is található, mely 916 és 922 között keletkezett a melynek szerzője ismeretlen. Reutenberg, B. von Friaul (Berlin 1871); Greaorovius, Gesch. d. Stadt Rom. (Allg. Deutsche Biogr., II. 357.) A magyarok betörését Salamon Ferenc tárgyalta: Magyar hadi történet a vezérek korában (Századok 1876, és külön lenyomatban).

2. II. B., Olaszország királya, Adalbert, Ivrea őrgrófjának és Gizellának, I. B. leányának, fia volt. 925. megkapta az atyai örökséget s nőül vette Willát, arlesi Hugónak Itália királyának unokahugát. Ő is az olasz trónra vágyódott, de megveretvén, I. Ottóhoz menekült Németországba (940). De miután Hugó király a magyarok adófizetőjévé vált (944), az olasz városok 915. mint szabadítót fogadták B.-t, Hugó pedig lemondani volt kénytelen (946) s jóllehet hogy a királyi cim egyelőre fiára, Lothárra szállott, a helyzet ura mégis B. vala. Lothár 950. történt hirtelen halála után Lombardia nagyjai B.-t és fiát, Adelbertet választották királyuknak. A fiatal Adalbert Lothár szép özvegyét, Adelheidot, II. Rudolf leányát akarta nőül venni, de Adelheid ettől vonakodott, amiért B. a Garda-tó melléki várba záratta (951 ápril). De Adelheidnek sikerült megmenekülnie és I. Ottó német királyt hivta segélyül. Ottó szivesen engedett e felhivásnak, átkelt az Alpokon, dec.-ben pedig nőül vette Adelheidot. B. ekkor kénytelen volt Ottó előtt a hűbéri esküt letenni, mire mint annak hűbérese az olasz koronát visszakapta (962), melytől azonban a győző Friault és a veronai őrgrófságot elszakította. B. nem tudott az új viszonyokkal megbarátkozni. Midőn Azzo őrgrófot Canossában ostrom alá fogta, Liudolf, Ottó fia, sereggel sietett Itáliába (957) és B.-t a San-Giulio várába futamította, ahol azután saját emberei kiszolgáltatták. Liudolf nagylelküen szabadon bocsátotta. Liudolf korai halála után (957) B. ismét magához ragadta a királyi hatalmat, de a kegyetlensége és zsarolása miatt zugolódó főurak a pápával egyetemben a német királyhoz fordultak segítségért. I. Ottó ismét átkelt az Alpokon, a páviai országgyülésen trónvesztettnek nyilvánította B.-t és fiát, Adalbertet s maga magát koronáztatta meg Milanóban olasz királynak (961). B. elhagyatva katonáitól, San-Leone várába zárkózott, mig végre kiéheztetve, 964-ben megadta magát. Ottó Bembergbe küldte őt fogságba, hol 966. meg is halt. Neje kolostorba vonult, fiai pedig számkivetésben haltak meg. (Köpke-Dümmler, Kaiser Otto der Grosse, 1876.)

3. B. (Toursból), skolasztikus bölcsész, született Tours városában 1000., megh. 1088-ban. Fulbert, Chartres püspökének iskolájában tanult, 1031. a tours-i iskola előljárója, 1040. Angers városának főesperese. A skolasztika körén belül B. a fölvilágosodásnak egyik legelső bajnoka. Midőn racionalisztikus gondolkodását az urvacsora tanára alkal mazza, Ratramnus nyomán azt tanítván, hogy a kenyér s a bor csak jele és záloga Krisztus testének és vérének, de lényegükben nem változnak: összeütközésbe kerül barátjával, az ortodox Lanfranc-kal, akivel e nézeteit először levélben közölte volt. Lanfranc bevádolta B.-t Rómában s az 1050. ott és Vercelli-ben tartott zsinatokon elitél ték B.-t, akit, midőn nézetéhez ragaszkodott s kifejtette, hogy az igazság keresésében inkább az észre kell támaszkodni, mint a tekintélyekre, egy időre el is csuktak. Hildebrand biboros (a későbbi VII. Gergely) közbenjárására a tours-i zsinat 1054. beérte B.-nak egy kevéssé határozott nyilatkozatával s egy darabig B. békében maradt. Midőn azonban B. Hildebrandban bizván, egy Rómában 1059. tartott zsinaton nézeteit ujból fejtegette, arra kényszerítették, hogy eretnekségét elátkozza és kinyilvánítása, hogy az urvacsorában a kenyér s bor Krisztus igazi teste és vére. Mihelyt visszatért, B. kinyilatkoztatta, hogy megbánja hamis esküjét, melyet csak a halál félelme erőszakolt ki tőle. Ujra kiátkozták több zsinaton, Angersben 1862., Rouenban 1063. St.-Maixent-ban 1075., végre Rómában 1079. Itt VII. Gergely rábeszélésére visszavont mindent s hallgatást fogadott. Most St.-Côme szigetére vonult vissza, ahol egyházi felügyelet alatt élt 1088-ig. Lessing találta meg főművét De coena a wolfenbütteli könyvtárban s írt róla egy kis művet: B. Turonensis. Műveit kiadta Vischer A. F. és F. Th. (Berlin 1834). Reá vonatkozó leveleket közölt Sudendorf B. Turonensis (Gotha 1850). Minthogy B. vitájában J. Scotus Erigenára hivatkozott ennek műveit is eltiltotta a vercelli-i zsinat, amint általában az egyház ez időtől fogva hangoztatta, hogy a hitbeli igazságokat az észnek nem szabad érinteni. B. mindenesetre üdvös mozgalmat keltett a skolasztika világában, melynek legközelebbi folytatója Abelard. V. ö.: Ampere, Histoire littéraire de France avant le XII. siecle: Schwabe, Studien zur Geschichte d. zweites Abendmahlstreits (1887). Schnitzer, B. v. Tours. München 1891.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is