Bernát

Szt. Bernát, clairvaux-i apát, szül. Fontaineben, Dijon mellett, 1091., megh. 1153 aug. 20. A nyugati egyháztanítók között «Doctor mellifluus» (mézajku) melléknévvel különböztetik meg. Mivel atyja, Tesselin, többnyire háborukban vett részt, első gyermekkori neveltetését majdnem kizárólag jámbor anyja, Aletha vezette mindaddig, mig a chatillon-i kolostoriskolába lépett. 23 éves korában szerzetessé lőn s lelkes példáján férfitestvérei és egyéb vérrokonai felbuzdulva, számra 30, vele együtt léptek a csak nemrégiben (1098) Róbert apát, a cisztercita-rend szerzője által alapított citaux-i kolostorba. B. vonzó példája egyre több ujoncot édesgetett a ciszterciek kolostorába, úgy hogy elhelyezésökre két új kolostort és csakhamar egy harmadikat kellett építeni, a világszerte hiressé vált clairvaux-i klastromot, melynek apátjává társai B.-t választották, noha, még három éves szerzetes sem volt. Különösen igen nagy tevékenységet és buzgalmat fejtett ki a kolostori élet ujjáalakítása körül. Bernát úgy iratai, mint szónoktatai által egyszersmind egyike volt a középkor leghatalmasabb bűnbánati szónokainak. Az 1130-ban kiütött szakadás elintézésénél, amelynél tudvalevőleg II. Ince pápával szemben II. Anaklétet ellenpápává választották meg, B. minden rendelkezésére álló eszközzel szállt sorompóba a törvényes pápának, II. Incének jogaiért, és e működésével elérte, hogy a nyugati egyházban a szakadás nagyobb mérveket nem öltött. Nagyban befolyt III. Jenő pápa megválasztásába (1145.) akihez mint barátjához és egykori tanítványához De consideratione Libri V. c. művét intézte, melyben, midőn a pápa nehéz feladatáról értekezik, egyszersmind a pápai székhez tapadt visszaéléseket apostoli bátorsággal és oly módon ostorozza, aminőt csak egy szentnek van joga használni. Az apostoli szt. széket az egyház alapjául tekintvén: azt sérthetetlenül megőrizni és bárhonnan jövő megtámadtatások ellen megvédeni szent és elengedhetetlen kötelességének tartotta. Az egyház terére átcsapott eretnekségek és az ellene szított lázongások ellen, különösen azok ellen, melyeket bruis-i Péter, bresciai Arnold és a katarénusok általános elnevezése alatt ismeretes felekezetek támasztottak, szavai teljes sulyával küzdött, és miként egyebütt, úgy itt is siker koronázta fáradságát. Ugyanezen hithűség lelkesítette őt Abelard (v. ö. Abelard) téves tanaival szemben. Végre B. létesítette a II. keresztes hadjáratot, amidőn lángoló beszédei által előbb (1147. a franciákat és később a sokáig vonakodó német császárt, hohenstaufi III. Konrádot is a benne való részvételre rábirta. Végre a folytonos szellemi és testi munkában kimerült, de még - úgyszólván halálos ágyáról - véres viszályt egyenlített ki, amely Metz város polgárai és a szomszédos hatalmaskodó urak között évek óta dult. Halála után 20 évre III. Sándor pápa a szentek közé iktatta B.-ot; VIII. Pius pápa pedig ünnepélyesen «az egyház tudora» cimével tüntette ki.

Forrás: Pallas Nagylexikon