Francia szinmüvésznő szül. Párisban 1844 okt. 22.
Anyja hollandi nő, atyja elzászi francia izraelita volt. Atyja - kinek nevét
nem viseli - megkereszteltette s zárdába adta nevelésbe, honnan az ifju leány
azzal az elhatározással lépett ki, hogy szinésznő lesz. Beiratkozván a párisi
szinészeti konzervatoriumba, Samson és Provost legjelesebb tanítványa lett.
1862. elnyervén a tragikai jutalomdíjat, ezzel jogot nyert, hogy bemutathassa
magát Franciaország legelső szinpadán, a Comédie Françaiseben. Racine
Iphigeniájában és Scribe Valeriájában lépett föl először, de oly kevés
sikerrel, hogy nem szerződtették. Ekkor a Gymnase szinházhoz szerződött
könnyebb szerepekre, majd innen is megvált, miután jelentéktelen szerepkörre
szorították le. Az Odéon igazgatója Duquesnel fedezte föl Bernhardtban az igazi
tehetséget 1867. s szerződtette is tragikai szakmára az Odéonhoz. Itt jutott
művészi pályája forduló pontjára. 1867 január 14. lépett föl először az Odeon
deszkáin. Moliere Tudósnők c. vigjátékában mint Armande, játszott azután
Athalia-ban, Kean-ban, Lear királyban és Ruy Blasban.
Ez utóbbi szerepben tünt fel előszór művészi tehetsége
valódi nagyságában. E sikere folytán szerződtették a Comédie françaisebe, hol
tiz évi távollét után 1872 november 6-án lépett fel először Belle Isle
szerepében. E szinházban Ponsard Junius Brutus-ában, Hugó Viktor Hernani-jában
s Ruy Blas-jában voltak kezdetben legelőkelőbb szerepei. Világra szóló hirnevét
a Sphinx és Idegen nőben alapítá meg. E sikere után felvették a Comédie
française törzs (részvényes tagjai) közé is. Legzajosabb sillerét egy addig
ismeretlen iró Legyőzött Róma c. darabjában érte meg. Az ókor leplébe burkolt
u. n. hazafias revanchedarab volt ez, melyben a rómaiak alatt a franciák s a
barbarok alatt az 1870-iki háboru győztes németjei értendők. B. a darabban
Posthumiát adta, egy öreg világtalan római matrónát, aki unokalányát, a
fogadalma megszegésével vádolt Vesta-papnőt a birák előtt védelmezi s midőn meggyőzte
őket ártatlanságáról, a leányt leszurja. A művésznő oly hatalmas erővel adta e
szerepet, hogy a közönség, pályatársak és birálók a legnagyobb magasztalással
illették s mint határozott tragikai tüneményt Rachelhez hasonlították. Ekkor
vette föl műsorába Corneille; Racine stb. klasszikus szerepkörét. Ez idő óta
ugy a francia, mint az összes világszinpadokon megjelenve ellenállhatatlan
hatással aratta a babért, 1879 óta maig a babért és aranyat. A nagy művésznő
külső megjelenése tulszikár alakja dacára rendkivülien vonzó, noha sovány és
hajlékony alakja távol van attól, amit szépnek nevezünk. Vörhenyes szőke, kissé
kondor haj veszi körül szabályosnak nem mondható, de kifejezésteljes arcát,
melyet csodás szépségü sötétkék szemei tesznek bájossá. Legkiválóbb tulajdona
azonban rokonszenves hangja mely ha nem is oly hatalmas, mint a többi nagy
tragikai művésznőké, suttogásában is megérteti szavát. B. nagy előszeretettel s
figyelemre méltó sikerrel kezeli a vésőt, festészetet, sőt a tollat is.
Szellemességéről épp oly hirneves mint arról, hogy annyira szereti szülőhazáját
Franciaországot, hogy azon kérdésre: «mit kivánna egy föllépteért a német
szinpadon?" » szóba sem akart áltani - Elzász és Lotharingián alól.
Legutóbb 1893 április 6-8 szerepelt Budapesten
Forrás: Pallas Nagylexikon