Berni Ferenc
Olasz költő, szül. Lamporecchioban 1497:, megh.
Firenzeben 1535 máj. 28. Fiatal korát az utóbbi városban töltötte, mignem
(valószínüleg 1517.) Rómába ment, ahol egyideig Bibbiena bibornok, később pedig
a bíbornok unokaöccsének, Angelo Dovizinak szolgálatában állott 1524 Giberti
veronai püspök vette maga mellé, 1531. pedig Medici Hippoht bibornok, aki egy
firenzei kanonokságot ajándékozott neki. Mivel egy Salviati bibornok ellen
intézett összeesküvésben részt venni vonakodott, Cibo bibornok megmérgeztette.
Legnagyobb hirre Bojardo Szerelmes Lóránt-jának átdolgozásával tett szert;
főkép az éposz gyarló verselésén és nem szabatos nyelvén akart segíteni, de nem
lévén érzéke Bojardo epikai egyszerüsége iránt inkább rontott, mint javított.
Mindazonáltal az ő Rifacimento-ja egész a mult század derekáig majdnem egészen
feledésbe juttatta Bojardo eredetijét. Kisebb versei majdnem kivétel nélkül
burleszk tárgyuak és egész sereg utánzónak szolgáltak mintaképül. Annyira,
kedveltek e majd szatirikus, majd ironikus, majd parodizáló költeményeket, hogy
sok ideig a «poesla bernesca» név (Berni-féle poézis) egész külön műfajt jelölt
meg. Főkép a Petrarca-utánzókat gúnyolta nagy sikerrel. Irt egy Catrina c.
parasztbohóságot, valamint egy csomó komolytárgyu latin verset is. Művei
legjobb kiadása: Rime, poesie latine e lettere edite e inedite, ord. e ann. per
cura di Antonio Virgili (Firenze 1885); ugyancsak Virgili írt róla egy igen
becses monografiát (Firenze 1881).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|