Berni Ferenc

Olasz költő, szül. Lamporecchioban 1497:, megh. Firenzeben 1535 máj. 28. Fiatal korát az utóbbi városban töltötte, mignem (valószínüleg 1517.) Rómába ment, ahol egyideig Bibbiena bibornok, később pedig a bíbornok unokaöccsének, Angelo Dovizinak szolgálatában állott 1524 Giberti veronai püspök vette maga mellé, 1531. pedig Medici Hippoht bibornok, aki egy firenzei kanonokságot ajándékozott neki. Mivel egy Salviati bibornok ellen intézett összeesküvésben részt venni vonakodott, Cibo bibornok megmérgeztette. Legnagyobb hirre Bojardo Szerelmes Lóránt-jának átdolgozásával tett szert; főkép az éposz gyarló verselésén és nem szabatos nyelvén akart segíteni, de nem lévén érzéke Bojardo epikai egyszerüsége iránt inkább rontott, mint javított. Mindazonáltal az ő Rifacimento-ja egész a mult század derekáig majdnem egészen feledésbe juttatta Bojardo eredetijét. Kisebb versei majdnem kivétel nélkül burleszk tárgyuak és egész sereg utánzónak szolgáltak mintaképül. Annyira, kedveltek e majd szatirikus, majd ironikus, majd parodizáló költeményeket, hogy sok ideig a «poesla bernesca» név (Berni-féle poézis) egész külön műfajt jelölt meg. Főkép a Petrarca-utánzókat gúnyolta nagy sikerrel. Irt egy Catrina c. parasztbohóságot, valamint egy csomó komolytárgyu latin verset is. Művei legjobb kiadása: Rime, poesie latine e lettere edite e inedite, ord. e ann. per cura di Antonio Virgili (Firenze 1885); ugyancsak Virgili írt róla egy igen becses monografiát (Firenze 1881).

Forrás: Pallas Nagylexikon