A gyógyulást eszközlő tényezők sorában, fontosság tekintetében, nevezetes helyet foglal el az az eljárás, melyet a betegek általános életviszonyainak, p. elhelyezésének, élelmezésének s egyéb szükségleteinek megállapításában szükséges követni. E viszonyok okszerü rendezése nem tartozik ugyan a szoros értelemben vett «orvosi kezelés» körébe, ezzel azonban igen szoros kapcsolatban áll, mert a gyógyulásnak, mondhatni, alapfeltétele, de mindenesetre hathatós segítője, előmozdítója.

A beteg vagy lakásán, vagy pedig ha megfelelő lakás hiján s anyagi viszonyainál fogva, ugyszintén, ha betegségének természeténél fogva (sulyos operáció, közveszélyes elmebaj, ragadós betegség stb esetében) magánházban nem gyógyíttathatja magát, kórházban részesül ápolásban. A beteg ápolását magánlakásban többnyire a családbeliek eszközlik, kiket e nemes tettre a vérségi kapcson alapuló részvét s szeretet indít; a kórházban pedig rendszerint olyanok látják el a betegeket, akik élethivatásul a B-t választották. Az első kórházszerü közintézet, melyben betegek ápolás- és gyógyításban részesültek, a 370-ben Kr u Cezareában Szt Vazul kappadóciai püspök alapította «Basilias» volt. Ez időtájban a lepra (bélpoklosság) már erősen pusztított; részben ennek, részben pedig a középkorban, nevezetesen a keresztes hadjáratok idején dúlt sokféle járványos betegségeknek tulajdoníthatni, hogy a betegápolás intézménye mindjobban fejlődött s végre hatalmas testületek alakjában szerveződött. Igy keletkeztek a különböző betegápoló szerzetek: a Johanniták, a Lazaristák, az Irgalmasok stb rendje.

A beteg-szoba, ahol a beteget elhelyezik, zajos utcától félre eső, nyugalmas helyiség legyen, melyet levegő jár s napfény ér, anélkül azonban, hogy a nap tulságosan fölmelegítené. Célszerü magánházakban a leginkább félreeső, esetleg a kertre nyiló helyiséget választani. A beteg egyik elsőrendü szükséglete a bőséges, friss levegő. Minden betegre legalább is 30-40 köbméter térség jusson s ezt a levegőt óránkint körülbelül 3-szor ujabb, frissebb levegővel kell kicserélni. Erre való a szellőztetés. Gyors és teljes szellőztetést a szoba egymással szembe eső ablakainak föltárásával érünk el, mialatt a beteget a szomszéd szobában kell elhelyezni, vagy legalább is igen gondosan betakarni. Különösen szellőztető nyilások magánlakásokban ritkák, kórházban azonban ilyenekről is gondoskodni kell (l Szellöztetés). A kellemetlen szag elhárítása céljából sok helyen még ma is különböző szagos anyagot füstölnek el vagy permeteznek szét a szobában, minek nincs haszna, mert ez a régi rossz szagot nem távolítja el, csupán leplezi. A betegszoba hőmérséklete olyan legyen, mely a beteg állapotának leginkább megfelel 16-18° C általában megfelel, azonban bizonyos esetekben (lázasoknál) valamivel alacsonyabb; elgyöngült, senyvedő, kevésvérü egyének körében valamivel magasabb lehet a hőmérséklet. A fűtést belülfülő agyagkályhával v köpönyeges szabályozható vaskályhával eszközöljük; nagyobb kórházakban célszerübbek a központi fűtőszerkezetek (l Fütés).

Nem egyszer merül föl (p nyáron) annak a szüksége, hogy a betegszobát a tulságos fölmelegedés ellenében meg kell óvni; e végre reggel s este ablakot nyitunk s napközben az ablak elé vászonernyőt (marquise) alkalmazunk. A szokásos zsaluk nem célszerüek, mert maguk is erősen fölmelegedvén, a szoba hőmérsékletét még fokozzák. A szoba lehütéséhez még azzal is hozzájárulhatunk, hogy finom viz permetével töltjük el a szobát vagy legalább nedves lepedőt függesztünk föl A betegszoba hőmérsékletének pontos megfigyelésére kellően elhelyezett hőmérőt alkalmazunk A betegszoba világításáról szintén gondoskodni kell. Olyan világítót kell választani, mely a szoba levegőjét füsttel s egyébb égési termékekkel nem igen szennyezi. A világítást mérsékeljük, enyhítjük megfelelő ernyőkkel, ellenzőkkel. A betegszoba fala, padlása olyan legyen, hogy ne adjon alkalmat por, esetleg fertőző anyag lerakodására. Leghelyesebb, ha a falak sima cementtel v gipsszel vagy pedig olajfestékkel vannak bevonva, mert így tetszés szerint lemoshatók. Ha meszelve vannak, gyakran kell bemeszelni. Az a padló a legjobb, amelyik semmi vizet s szennyet nem vesz magába (p a melachit stb kőlapok gondosan esetleg aszfaltba rakott parkett, forró olajjal átitatott puhafa) A padlót nem seprővel, hanem nedves ronggyal v szivaccsal kell tisztogatni. A betegszoba falán, ablakán, ajtaján drapériát v egyéb diszítményt alkalmazni nem tanácsos. A betegszobába egyáltalában csupán a legszükségesebb berendezés, egyszerü s könnyen mosható butorzat való. Erre való tekintettel ajánlatosak a vaságyak dróthálófenékkel. Az ágyat a betegszoba olyan helyére állítjuk, ahol könnyen hozzáférhetünk s ahol direkt fény s léghuzás stb ellen eléggé védve van. Matrácul v derékaljul lószőr felel meg legjobban, még pedig olyan, mely hosszában 3 részre válik, így a középre mindig az aránylag magasabbat tehetjük. A tisztaságot nagyon előmozdítja, ha bizonyos esetekben az ágyra kaucsuk-lepedőt alkalmazunk. Rendszerint azonban úgy az ágyra, mint a takaróra közönséges tiszta vászonlepedő használandó.

Hosszas ideig ágyban sinlődő betegek testén a legnagyobb nyomást szenvedő részeken néha u n fölfekvési fekély támad Ennek meggátlására a beteget nagyon tisztán kell tartani, a lepedőt gyakran simára kell huzni, esetleg levegővel telt kaucsukpárnát alkalmazni a megfelelő testrészre; a beteg helyzetét olykor-olykor változtatni is szükséges. Kedvező az a berendezés, ahol a betegnek 2 ágy áll rendelkezésére Ha az ágyváltásosak egy ápoló segítségével történik, akkor az ápoló egyik kezét a beteg térdhajlásába, a másikat a lapockája alá teszi, miközben a beteg az ápolót körülöleli. Ha pedig 2 ember viszi egyik ágyról a másikra, mind a kettő ugyanazon oldalon foglal helyet s egyik a vállat, a másik a medencét a lábbal együtt fogván, az ágy végén át a másik ágyra helyezi. A beteg helyzetváltoztatásainak (felülés stb) megkönnyítésére az ágy fölébe fogódzásra alkalmas készüléket erősíthetni. Az ápoló ágyát, ha a betegszoba elég nagy, a beteg szobájában, mindenesetre azonban lehetőleg közel kell elhelyezni.

Rendkivül fontos része a B-nak a beteg környezetének tisztántartása, amit, az ágyról szólván, már röviden érintettünk. A legszorgosabb tisztaságra kell törekedni. A szennyes ruha- s ágynemüeket, zsebkendőket, törülközőket stb, nemkülönben az összes ürüléket, váladékot, megfelelő kezelés után; a szobából el kell távolítani. Az ezekkel, ugyszintén a beteg eszközeivel (edény, kés, kanál, villa stb) s butoraival való elbánás módja más-más megitélés alá esik a különböző betegségekhez képest. Fertőző betegség esetén csakis megfelelő fertőtlenítés után jöhetnek ujra használatba De bármilyen bajban szenved is a beteg, arra kell törekedni, hogy a beteg eszközeit más ne használja, sőt a személyes érintkezést (látogatás) is lehetőleg korlátozni kell, némely ragadós bajok esetében pedig teljesen beszüntetni.

A beteg élelmezése az ápolás egyik elsőrendü s az «orvosi kezelés» sikerének fontos tényezője A betegnek adandó élelmet az orvos szabja meg, még pedig a különböző betegségek természetéhez képest. Más eledelt fog tehát rendelni egy tüdővészesnek, mint a cukros hugyárban szenvedőnek stb.

A B egyéb mozzanatai, nevezetesen azon eljárási módok, melyek szerint valamely gyógyító szer vagy eszköz alkalmazásba jön (p belélekzés, ecsetelés, borogatás, fürösztés, bedörzsölés, massage, nadályozás, hólyaghuzás, bőraláfecskendés, klistér stb), speciálisabb természetüek s mivoltukban gyógyítási, orvosi szempontokat illetnek, ennélfogva a betegápolás keretén kivül külön-külön tárgyaltatnak.

A B-i költségek, ha a B magánosok által történik, a közönséges magánjog szerint viselendők, illetőleg térítendők meg; a nyilvános B-i intézetek költségeit, ha azok megtérítésére maguk az ápoltak képtelenek, az 1875 III t-c értelmében a következők viselik: szülők gyermekeikért és gyermekek szüleikért, a hitvesek egymásért, a munkaadó, gazda munkásáért, illetőleg cselédjéért 30 napig; mindezeknek visszkereseti joga fennmarad az ápoltak ellen. Ha az elősorolt személyek nem léteznek, v pedig fizetni képtelenek, a B költségeit azon törvényhatóság tartozik megtéríteni, melynek területén az ápoltnak illetőségi községe fekszik. A kivételes eseteket, melyekben a költséget nem a törvényhatóság, hanem az államkincstár viseli, illetőleg ennek segélye igénybe vehető, az elől említett törvény kimerítőleg felsorolja. A törvényhatóságok B-i terhük fedezése végett külön alapot alkotnak s esetleg pótadó kivetésével is.