Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Betürím... ----

Magyar Magyar Német Német
Betürím... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Betürím

(lat. alliteratio, ném. Stabreim), a rímelés legősibb módja sok nép költészetében, a szavak v. szótagok kezdő hangjainak összecsengésén alapul. Ily összecsengést adhat ugyanazon (vagy rokon) mássalhangzó ismétlődése több szó elején:

                Feldedet adtad fejér lovon

                És fivedet aranyos féken.

                               (Ének Pannónia megvételéről)

vagy több egymásután következő szónak hangzóval kezdődése Acsok vagyunk, ácsmesterek, Fenyőfából kifaragjuk, Ingyen aranyozzuk (gyermekvers). A mássalhangzós rím nem pontos elnevezés, mert a B-t sokszor magánhangzók alkotják sőt a hangzó ott is hozzátartozik a B -hez, ahol a B. mássalhangzós; egyébként a B. rendesen ilyen. A B. rendszerint közmondásokban és szólásokban fordul elő mint: Vak vezet világtalant: Adjon Isten bort, buzát, békességet; a németben: Wind und Wetter, Geld und Gut, Haus und Hof; a latinban: pater, patriae, more modoque Régente azonban a költői technikának volt a B. sűrün használt eszköze s használata kifejlődött igen sok népnél anélkül, hogy egymástól kölcsönözték volna; így megvolt a latin költészetben is egészen Lucretiusig, megvan az összes áltáji népek (jelesül a mongolok, tunguzok, török-tatár törzsek, finnek, vogulok, magyarok stb) nyelvében és verselésében, de különösen kifejlett a germán népeknél, főleg az ó-német és északi germán költészetben nagyon virágzott. Itt sajátos és szigoru szabályai is voltak. Két 4-4 ütemü rövid sort (Kurzzeile) egy B. kapcsolat foglalt össze egy hosszu sorba (Langzeile), úgyhogy két B. volt az első, egy B. a második félsorban, az egész hosszú sorban tehát három, s az utolsó mint legfontosabb volt a «fő-böt» (amint Arany fordítja a hauptstab-ot). A sor részeinek ez összekapcsolásán kivül az volt a B. szerepe, hogy az illető három ütemet hangzatilag kiemelvén, a sor jelentősebb szavait kitüntette. A B. ezzel gyakran meglepő hatást ér el. Egy sorban szabályszerüen csak egyféle alliteráció fordulhat elő s már a négy összecsengésből álló B-et is hibásnak tekintették. Egyébként a B. jó idő óta folyton enyészik, a végrím teljesen kiszorítja tisztán alliterációval már alig verselnek legföljebb az izlandi népköltés él a rimelés e módjával. A németeknél Otfried óta (tehát körülbelül 1000 éve) megszünt: B-es verselésü költői maradványaik különben régibb korból szép számmal vannak. Ujabb költők, mint Bürger, Goethe helyenkint hangfestésül alkalmazzák a B-et kiterjedtebb használatban részesíti azonban Jordan (Nibelungen-fordításban) ki e formáról egy ismert tanulmányt is irt (Der epische Vers der Germanen und sein Stabreim). Költészetünkben, megfelelő régi emlékek hiánya miatt, nem tudjuk a betürímelésnek mint külön technikai módnak egész költeményekben való használatát kimutatni: de világos nyomait találjuk középkori költői maradványaink egyes helyeiben (p. a Pannónia megvételében, s ebben is: Vágd csak fiam, vágd Forgách, Tied leszen Gimes és Gács), valamint közmondásainkban (szegény ember szándékát boldog Isten birja) és népies verseinkben (szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanyozni). Műköltésünk több századon át mellőzte csak ujabban elevenítették fel egyes költőink helyenkint, hangfestés kedvéért, különösen Arany:

                Csalogatja csemegével Muci paripáját

                Lebke szellő lebegteti Tengerzöld ruháját.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is