Betyár

Régebbi irónk a zendavesztai «petiare» (a rossz kutfeje) szóval vették egynek s ősi mitologiánk egyik maradványának tekintették. (Jerney I., Kel. Ut., I. k. 175.) A szó azonban sokkal ujabb keletü. Persa eredetü ugyan, de csak az oszmanli törökök uralma idejében került hozzánk. Tulajdonképeni jelentése bekiar, bikiar a. m. suhanc, fiatal és dolog nélküli legényke (Nyelvtud. Közl. VIII. 1870, 187. l, s ezenkivül a törököknél, mint a keresztényekre alkalmazott gunyszó, hitetlen, gonosztevő mellékjelentést is vett föl. (Uj Magy. Muz. II. 237.) Nálunk általános használatban levő értelmén kivüli (rátarti, pökhendi, duhajkodó paraszt, aztán: rabló) az alföldön ismerik még eredetibb jelentése szerint is s a fiatal béres legényeket hivták még a jelen század elején is B.-knak. Ős vallásunkhoz a szónak semmi köze s már Ipolyi is (Magy. Myth., 27. l.) csak habozva említi meg mitikus kifejezéseink között.

Forrás: Pallas Nagylexikon