Béza

Tódor (de Beze). Kálvin hivataltársa és utóda a genfi egyházban, szül. Vezelay burgundi városkában 1519 jun. 24 Megh. 1605 okt. 13. Egykor gazdag s hatalmas burgundi nemes család sarja volt. Atyja királyi ügyész, egyik nagybátyja - Beze Miklós - a párisi parlament tagja volt, a másik egy cisztercita-zárda abbása. Orléansban nevekedett, hol Volmár Menyhért volt tanítója. Midőn I. Ferenc király nővére Margit a nagyhirü Volmárt a bourgesi Akadémiához a régi nyelvek tanárául meghivta, ide is követte a fiatal B. Bourges ebben az időben a reformátori szellemü tudósok s művészek egyik főgyülőhelye volt, Párisból is sokan menekültek ide, többek közt Kálvin János is, az akkor hirneves fiatal jogtudós. Itt találkozott vele először B. s vallásujítás ellen kibocsátott szigoru királyi rendeletek miatt Volmár visszatért hazájába Németországba, s azt remélte, hogy kedves tanítványa is követni fogja, de B. atyja hallani sem akart arról, hogy fia a. vallásujítások s hitetlenség hazájába, Németországba menjen, hanem azt óhajtotta, hogy folytassa jogi tanulmányait. B. ekkor az orléansi egyetemre (1535). négy év mulva Párisba ment, jogi életpályáját megkezdendő, ahol számára rokonai jövedelmes két alapítványról gondoskodtak. Ekkor adta ki 16 éves korától 29 éves koráig legnagyobb részt Orléansban irt latin költeményeit Poëmata Juvenilia cím alatt, mi által neve, mint kora legkitünőbb latin költőjének neve ismeretessé lett egész Franciaországban.

Sulyos betegség, anyagi szegénység életének egészen uj, nemesebb irányt adtak. Párist odahagyta s 1548. Genfbe ment Kálvinhoz, hogy életét az evangéliom szolgálatára szentelje, s következő évben a lausannei akadémiában a görög nyelv tanára lett. Itt kezdte meg zsoltárfordításait s az ótestamentumi történeteknek drámaí feldolgozását. Jelesebb e nemben Sacrifice d"Abraham drámája. Ujabb sulyos betegsége s a német-svájci hitjavítókkal való érintkezése után kiadta Kálvinnak a Pál-féle levelekhez irt kommentárjait, bevégezte a zsoltároknak francia nyelvre Marot Kelemen által megkezdett fordítását s ezzel ugyszólva második alapítójává lett a francia református egyházaknak, aminthogy Franciaországban «zsoltárt énekelni» annyit tett «reformátusa lenni». Ekkor tájt adta ki a számos kiadást ért Passarantius gunyiratát, az eretneküldöző Lizet Péter ellen. Majd Kálvin védelmezésére irt az eleveelrendelésről, az urvacsoráról, Bolsec támadásaival szemben pedig: De haereticis a civili magistratu puniendis (1554), melyben a Servét megégetését igazolandó, vitatja, hogy az eretnekek megbüntetése a világi hatóságok jogkörébe tartozik. Az 1557. évben végveszéllyel fenyegette a francia kormány a Piemontban levő valdiakat, Párisban és ennek környékén pedig a hugenottákat hurcolták börtönbe. A genfiek erről értesülve, Bézát és Farelt elküldték a nevezetesebb svájci kantonokhoz s a német protestáns fejedelmekhez, hogy együttesen tegyenek lépéseket a francia kormánynál hitrokonaik védelmére. B. nagy készséggel teljesítette ezt, két izben felkeresvén a német fejedelmeket, egyszersmind a hittani tételek körül jelentékeny engedményeket tett az evangelikusok irányában, csak hogy egyességet eszközöljön a reformáció különböző irányu hivei között. E tekintetben táplált vérmes reményei csakhamar meghiusultak. Midőn pedig Viret P. B-val egyetértőleg a genfi konzisztóriumi intézményt Lausanneba is be akarták vinni, a világi hatósággal éles összeütközésbe jöttek, több lelkész kivándorolt a kantonból, 1558. őszén B. is átment Kalvin hivására Genfbe, az ott felállított Akadémia tanára s egyszersmind lelkipásztor lett. Kálvin halála (1564) után pedig a francia-svájci reformáció vezére.

Magas műveltsége, előkelő modora fényes szerepet juttatott neki a francia reformátusok történelmében is. Navarrai Antal őt hivatta táborába, Néracba, hogy tőle az evangelium tanait megismerje, s hires poissyi vallási vitára (1561) B-t küldötték Martyr Péterrel együtt, hol az evangelium ügyét ritka merészséggel és szónoki ügyességgel védelmezte; a szt.-germaini szóvitán erősen harcolt a képtisztelet ellen, majd kitörvén a polgár- s vallásháboru, a condéi herceg táborával Orléansba ment, előbb itt, azután a német protest. udvaroknál fáradozott, hogy a hugenották erősítésére pénzt és fegyvereseket gyüjtsön. Részt vett 1571. francia reformátusok nimesi egyetemes zsinatán; a mömpelgardi vallási vitán (1585) erős harcot vivott a luther. teologusokkal - Andreä-vel s többekkel - az ubiquitási tan felett. A németországi reform. teologusok és tudósok előtt kiváló tiszteletben állott B., így p. a tudósok ama díszes köre előtt is, mely Boroszlóban az egykori magy. kat püspök, Dudits körül képződött. Első neje 1588 meghalván, egy genovai számazásu özvegyet vett nőül 69 éves korában. 1595. megirta végrendeletét, 1598. letette tanári tisztét, utolsó predikációját 1600. tartotta 81 éves korában. Munkái közül, a már említetteken kivül, nevezetesebbek: Vita Calvini (1595); Calvini epistolae et responsa (1575); Th. Bezae Tractationes theolog. (1582); Dialogi de praedestinatione et de coena sacra, melyben Westphal Joakim és Heshusius ellen, a maró guny és élc fegyvereit is nagy mértékben használva védi Kálvin eleve elrendelési és urvacsorai tanait. Icones virorum illustrium (1580). Az uj testamentum fordítása, szövegitészete és magyarázása körül nagy munkát teljesített, neki tulajdonították - de hibásan - a Histoire ecclesiastique des églises reformées au royaume de France címü munkát is. Konfessziója az ős magyar reform. egyházban majdnem hitszabályzó tekintélyü volt; a mai magyar ref. egyház énekes könyvében a zsoltárok egy része felett T. B. áll, ezzel jelezve, hogy azokat Théodore Béza fordította s szedte francia versekbe; más része felett C. M. azaz Clemens Marot.

Forrás: Pallas Nagylexikon