Bianchi

(ejtsd: bianki), l. Bianka, a magyar kir. operaház tagja (születési nevén Schwarz Berta), szül. Heidelbergában 1858 jun. 27. Gyermekkorában Pollini, a hires hamburgi intendáns képeztette Párisban. Hamburgon át a bécsi udvari operaszinházhoz jutott, hol egyszerre meghódította a közönséget. 1877. mint a bécsi udvari szinház tagja Budapesten is föllépett e tüneményszerü képességeivel föllépése első percében meghódította hallgatóit. E fölléptének emléke vonzotta Budapestre, hol 1885. a m. kir. operaházhoz szerződtették. Uj hazája iránti rokonszenvét azzal hálálta meg, hogy szerepkörét magyar nyelven tanulta be.

2. B. Ferenc, olasz zeneszerző, szül. Cremonában 1752., megh. Bolognában 1785 szept. 24. Párisban tünt fel 20 éves korában, mint az olasz szinház cembalo-játszója; ezóta 1780-ig 47 dalművet írt és 2 oratóriumot. Életében nagy hirre vergődtek művei; könnyed, folyékony stilját Cimarosa- és Paesiellotól tanulta. Működött Milano, Nápoly, London szinházainál is; 1785 táján a velencei Szt. Márk-templom orgonása is volt

3. B. Ferenc (il Fari), olasz festő, szül. Modenában 1447., megh. u. o. 1510. Correggio tanítója volt. Csak kevés műve maradt fenn

4. B. Frigyes, Casa-Lanza hercege, osztrák tábornok, szül. Bécsben 1768 febr. 10., megh. a rohitschi fürdőben 1855 aug. 21. Kitünt a török (1788) és francia (1792-97) háborukban, nevezetesen Németalfödön és Olaszországban, szintugy 1809. Aspern mellett és a pozsonyi hidfő védelmében. Résztvett a nagy orosz hadjáratban (1812), harcolt Drezda, Kulm és Lipcse mellett s az osztrák déli hadsereg jobb szárnyát déli Franciaországba vezette (1814). Azután Olaszországba küldték Murat ellen, kit Tolentino mellett 1815 máj. 1. megvert s győztesen bevonult Nápolyba. IV. Ferdinánd, Nápoly királya, casa-lanzai herceggé tette. A második párisi béke után a hadi tanács tagjává nevezték ki. 1824. Treviso melletti birtokára (Magliano) nyugalomba vonult. Az 1848. milanói forradalom kitörése után az ideiglenes kormány elfogatta, két hónap mulva azonban Radetzky a fogságból kiszabadította.

5. B. Frigyes, osztrák táborszernagy, az előbbinek fia, a Mária Terézia-rend vitéze, szül. Pozsonyban 1812 nov. 24., megh. Emsben 1865 szept. 28. Az 1848. forradalom kitörésekor Velencében tartózkodott. Nugent alatt Sona, Custozza és Volta mellett az olaszok ellen harcolt; a novarai csatában pedig bátorság és elszántsága által tünt ki. 1849. Magyarországba küldték, hol a Győr, Ács és Komárom melletti csatákban vett részt. Vitézségének elismeréséül számos rendjelet kapott. 1854. táborszernagy lett, 1855-57-ig a Moldvába nyomult osztrák hadtestet vezényelte, 1858. pedig mint táborszernagy nyugalomba vonult.

6. B. Nikomédés, olasz történetiró, szül. Reggióban 1818 szept. 18., megh. Torinóban 1886 márc. 6. 1848-ig orvosi tudományokkal foglalkozott, ekkor azután mint a modenai és reggiói ideiglenes kormány tagja élénk részt vett a politikában. A reakció beálltával (1849) a magánéletbe vonult viasza s egészen a modern történet tanulmányozására adta magát. Nizzában a történelem tanára, azután a torinói nemzeti kollégium tanulmányi igazgatója s utóbb a Liceo Cavour igazatója lett, Natoli közoktatásügyi miniszter 1864. titkárává, 1871. pedig a piemonti levéltárak főigazgatójává nevezte ki. B. művei közül említésre méltók: Geografia storica comparata degli stati antichi d"Italia (1850); I ducati Estensi (Torino 1852); La storia della politica austrica rispetto ai governi e ai sovrani italiani dal 1791 al 1857 (Savona 1854): Le memorie del generale Carlo Tuchhi (Milano 1861); Il conte Camillo di Cavour (Torino 1863); Storia documentata della diplomazia europea in Italia dal 1814 al 1861 (1865-72, 8 kötetnyi alapos mű); Carlo Matteucci e I"ltalia del suo tempo (1874); Le materie politiche relative all" estero degli archivi di stato piemontesi (Modena 1876): Storia della monarchia piemontese dal 1773 al 1861 (ez főmunkája,Torino 1877-84, 4 kötet, még nem teljes); La politica di Massimo d"Azeglio dal 1848 al 1859. Documenti etc. (1884); kiadta Cavournak d"Azeglio Emanuel marquese-hez intézett leveleit (Torino 1855).

Forrás: Pallas Nagylexikon