Bibra
Ernő, német természettudós, született 1806 jun. 9.
Schwäbheimban, megh. Nürnbergben 1878 jun. 9. Tudományos utazásai (Dél-Amerika)
mellett legkivált zookémiával foglalkozott. Kémiai buvárlatai a geny, a
csontok, a gerinces állatok fogainak, májának, veséjének és agyának
vizsgálataira terjedtek ki. A gyujtófagyári munkások betegségéről irott
munkáját porosz arany éremmel és a párisi Monthyon-díjjal tüntették ki. Más
művei: A bódító élvezeti szerek (1855);A kévé és annak szurrogátumai (1858); A
legrégibb népek bronz és réz ötvözetei (1869). Utóbb regényes utirajzokat és
műveltségtörténeti vázlatokat kezdett irni (Erinnerungen aus Süd-Amerika,
Lipcse, 1861, 3 köt.; Aus Chile, Peru u. Brasilien, u. o. 1862. stb.) és végre
egészen a szépirodalom terére csapott át, ahol sikerült jellemrajzai és szép
tájképi leirásaival tünt ki. Nevezetesebb e nemü munkái: Ein Jowel (Lipcse
1863); Ein edles Frauenherz (2. kiadás, Jena 1869); Abenteuer eines jungen
Peruaners in Deutschland (u. o. 1870); Die Kinder des Gauners (München, 1872);
Die neuen Stationen des Herrn v. Scherenberg (2. kaid., Jéna 1880); Wackere
Frauen (u. o. 1876).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|