Bibra

Ernő, német természettudós, született 1806 jun. 9. Schwäbheimban, megh. Nürnbergben 1878 jun. 9. Tudományos utazásai (Dél-Amerika) mellett legkivált zookémiával foglalkozott. Kémiai buvárlatai a geny, a csontok, a gerinces állatok fogainak, májának, veséjének és agyának vizsgálataira terjedtek ki. A gyujtófagyári munkások betegségéről irott munkáját porosz arany éremmel és a párisi Monthyon-díjjal tüntették ki. Más művei: A bódító élvezeti szerek (1855);A kévé és annak szurrogátumai (1858); A legrégibb népek bronz és réz ötvözetei (1869). Utóbb regényes utirajzokat és műveltségtörténeti vázlatokat kezdett irni (Erinnerungen aus Süd-Amerika, Lipcse, 1861, 3 köt.; Aus Chile, Peru u. Brasilien, u. o. 1862. stb.) és végre egészen a szépirodalom terére csapott át, ahol sikerült jellemrajzai és szép tájképi leirásaival tünt ki. Nevezetesebb e nemü munkái: Ein Jowel (Lipcse 1863); Ein edles Frauenherz (2. kiadás, Jena 1869); Abenteuer eines jungen Peruaners in Deutschland (u. o. 1870); Die Kinder des Gauners (München, 1872); Die neuen Stationen des Herrn v. Scherenberg (2. kaid., Jéna 1880); Wackere Frauen (u. o. 1876).

Forrás: Pallas Nagylexikon