Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Bihari pont... ----

Magyar Magyar Német Német
Bihari pont... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bihari pontok

alatt az a programm értendő, melyet a Tisza Kálmán által Nagyváradra 1868 márc. 17. egybehivott értekezlet dolgozott ki a célból, hogy ismét helyreállítsa az országgyülési baloldali párt egységét, mely a delegációba menetel kérdése óta meg volt zavarva. Ez értekezleten, mely Miskolczy Lajos szállásán tartatott, mindenekelőtt e pártnak a szakadás előtti programmja, a koronázás után kiadott u. n. juniusi programm, olvastatott fel, mely ellen a Jókai-frakciónak sem lehetett kifogása. Miután több román felszólalt és a programmhoz csatlakozott, Gyalokay indítványára bizottság alakíttatott a párt politikai vezéreszméinek összefoglalására. E bizottság által kidolgozott programm mely 1868 ápr. 2. jelent meg ugy a Hon mint a Hazánk első helyén (a párt erdélyi lapja, a Magyar Polgár ápr. 5. közölte) abból indult ki, mint a párt első alakulásakor, hogy «Magyarország semmi más nemzetnek v. országnak alá nem vetett, szabad és független ország»; s ez alapon kimondta, hogy a párt mindenekelőtti feladatának azt tekinti, hogy minden alkotmányos eszközzel oda hasson, hogy mindazon törvények, melyek a haza függetlenségével ellentétben állanak, megszüntettessenek, mindazon törvényes intézkedések pedig, melyek biztosságára szükségesek, létesíttessenek. «Megszüntettessék ennek folytán a delegáció intézménye és a közös miniszterium, s létesíttessék a magyar hadsereg, létesíttessék pénz- és kereskedelmi ügyeink függetlensége és hazánk törvényes függetlenségének diplomáciai elismertetése». E programm, mely főleg annak köszöni hirét, hogy Tisza Kálmán 1875. a Deákpárttal való fuziókor eltért tőle, azzal a sokat idézett nyilatkozattal végződik, hogy az emlitett célból egyesült párt «határozottan fog a kitüzött irányban haladni, de higgadtan fogja megválasztani müködésére az időt».

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is