Bivaly

(bival, bihaly; Bubalus H. Sm.). A pároscsülküek (Artiodactyla) rendjébe, a kérődzők (Ruminantia) alrendjébe s a tulokfélék (Bovina) családjába tartozó emlősállat-nem, melyet több rendszerező a tulok-nem (Bos) csupán egyik alnemének tekint. Termete erős, zömök; homloka rövid, domboru; szarvai a homlokcsont hátulsó szögletéből erednek, alapjukon vastagok, hátra és lefelé, majd ki- és végre fölfelé irányultak, vaskosak s szabálytalanul gyűrűzöttek; szőrözete gyér. Fajai: 1. közönséges B. (B. buffelus L.), 2-3 m. hosszu, 1.4 m. magas, farka 50 cm.-nyi hosszu, sulya 4-500 kg.; teste kissé megnyult; lábai a tulokéinál rövidebbek s vaskosabbak; csülkei nagyok; nyaka hosszu, járás közben egyenesen előre nyulik, lebernyege nincsen; marja csaknem puposan emelkedik ki; erős, vaskos szarvai háromélüek, alsó felük gyűrűzött, azontul sima; szőrözete durva s egészben gyér, csak a homlokon s a nyak alján sűrübb és hosszabb, farka bojtban végződik; szine fekete v. feketésbarna. Ha ingerlik, gyáva természete szilaj vadságba csap át; felbőszítve inkább letapossa ellenségét, semhogy felökleli. Hangja sajátságos szaggatott bégetés. Eredeti hazája K.-India és Cejlon, hol vad állapotban jelenleg is csordákban él. A vizenyős, mocsaras helyeket, ahol kedvére fürödhetik, különösen kedveli. Hazájában ősidőktől fogva mint házi állatot tenyésztik. Európába Kr. u. 596. került s jelenleg Görög-, Olaszországban, a dunamelléki tartományokban s hazánkban tenyésztik, különösen a Királyhágón és Dunán túl. Mint igás és tejelő marhát helyenkint többre becsülik, mint a közönséges szarvasmarhát. Teje nagy vajtartalma miatt rendkivül sűrű és izletes. Husát, mely úgy mint az egész állat, sőt még ürüléke is, sajátságos pézsmaszagu, eszik ugyan, de a közönséges marhahusnál kevesebbre becsülik. Erős, kérges bőre és szarvai keresett cikkek. 2. Arniv-óriás B. (B. Arni Sh.). hossza 3 m., magassága 2.2 m.; szarvcsucsainak távolsága 2 m. Vad állapotban Hátsó-indiában s a keletindiai szigeteken él, de mint igásmarhát szelidítve is tartják. 3. Kaffer-B. (B. caffer L.), testhossza 2 m., magassága 1.25 m.; szarvai rendkivül széles alapból indulnak ki s a homlokon csaknem egészen összeérnek. Vad állapotban népes gulyákban él Közép- és D.-Afrika mocsaras erdeiben, ahol husáért; bőréért és szarvaiért vadásszák. Az u. n. amerikai v. vadbivaly voltaképen nem a B.-, hanem a bölény-nembe tartozik.

A B. szivós állat, de a hideget nem türi, a növendékállatok e tekintetben érzékenyebbek bármely szarvasmarhánál s ezért nehezen nevelhetők fel. A B. igényei nem nagyok, de sok takarmányt kiván, fejlődése 6 évig tart s így kellő felnevelése nem olcsóbb a hazai szarvasmarháénál. A bikák sok ideig nem tarthatók, mert hatodik életévükben rendesen oly gonoszakká lesznek, hogy tartásuk veszélyessé válik. A B. tenyésztésénél legfontosabb a tejtermelés, mely évi átlagban 1000-1200 l.-re tehető, de kiváló B.-tehenek 2000 l. tejet is adnak. A B. teje a házi állatoké között zsirban a leggazdagabb, legalább másfélszer annyit ér, mint a tehéntej, -de bár kis mértékben -pézsmaszagu. Hizékonysága jó, de miután nagyon faggyura hizik, melynek ára jelenleg csekély, és miután a husa kevésbbé izletés, métermázsája csak 6-9 frt-tal olcsóbban adható el, mint a hizlalt szarvasmarháé. Roppant erejét haszonnal lehet igás munkául felhasználni akkor, ha lassan kell nagy terhet vontatni, de hideg időben vagy gyorsabb munkára a B. kevésbbé alkalmazható. Nyáron nagy melegben a befogott B. avval okozhat kellemetlenséget, hogy a szekérrel vizbe megy, ahonnét egyhamar ki nem lehet hajtani. Egészben véve az országra nézve nem előnyös, hogy a B.-ok tenyésztése terjedjen, különösen akkor, ha az a szarvasmarha rovására történik.

Forrás: Pallas Nagylexikon