(bival, bihaly; Bubalus H. Sm.). A pároscsülküek
(Artiodactyla) rendjébe, a kérődzők (Ruminantia) alrendjébe s a tulokfélék
(Bovina) családjába tartozó emlősállat-nem, melyet több rendszerező a tulok-nem
(Bos) csupán egyik alnemének tekint. Termete erős, zömök; homloka rövid,
domboru; szarvai a homlokcsont hátulsó szögletéből erednek, alapjukon vastagok,
hátra és lefelé, majd ki- és végre fölfelé irányultak, vaskosak s
szabálytalanul gyűrűzöttek; szőrözete gyér. Fajai: 1. közönséges B. (B.
buffelus L.), 2-3 m. hosszu, 1.4 m. magas, farka 50 cm.-nyi hosszu, sulya 4-500
kg.; teste kissé megnyult; lábai a tulokéinál rövidebbek s vaskosabbak; csülkei
nagyok; nyaka hosszu, járás közben egyenesen előre nyulik, lebernyege nincsen;
marja csaknem puposan emelkedik ki; erős, vaskos szarvai háromélüek, alsó felük
gyűrűzött, azontul sima; szőrözete durva s egészben gyér, csak a homlokon s a
nyak alján sűrübb és hosszabb, farka bojtban végződik; szine fekete v.
feketésbarna. Ha ingerlik, gyáva természete szilaj vadságba csap át;
felbőszítve inkább letapossa ellenségét, semhogy felökleli. Hangja sajátságos
szaggatott bégetés. Eredeti hazája K.-India és Cejlon, hol vad állapotban
jelenleg is csordákban él. A vizenyős, mocsaras helyeket, ahol kedvére
fürödhetik, különösen kedveli. Hazájában ősidőktől fogva mint házi állatot
tenyésztik. Európába Kr. u. 596. került s jelenleg Görög-, Olaszországban, a
dunamelléki tartományokban s hazánkban tenyésztik, különösen a Királyhágón és
Dunán túl. Mint igás és tejelő marhát helyenkint többre becsülik, mint a
közönséges szarvasmarhát. Teje nagy vajtartalma miatt rendkivül sűrű és
izletes. Husát, mely úgy mint az egész állat, sőt még ürüléke is, sajátságos
pézsmaszagu, eszik ugyan, de a közönséges marhahusnál kevesebbre becsülik.
Erős, kérges bőre és szarvai keresett cikkek. 2. Arniv-óriás B. (B. Arni Sh.).
hossza 3 m., magassága 2.2 m.; szarvcsucsainak távolsága 2 m. Vad állapotban
Hátsó-indiában s a keletindiai szigeteken él, de mint igásmarhát szelidítve is
tartják. 3. Kaffer-B. (B. caffer L.), testhossza 2 m., magassága 1.25 m.;
szarvai rendkivül széles alapból indulnak ki s a homlokon csaknem egészen
összeérnek. Vad állapotban népes gulyákban él Közép- és D.-Afrika mocsaras
erdeiben, ahol husáért; bőréért és szarvaiért vadásszák. Az u. n. amerikai v.
vadbivaly voltaképen nem a B.-, hanem a bölény-nembe tartozik.
A B. szivós állat, de a hideget nem türi, a növendékállatok
e tekintetben érzékenyebbek bármely szarvasmarhánál s ezért nehezen nevelhetők
fel. A B. igényei nem nagyok, de sok takarmányt kiván, fejlődése 6 évig tart s
így kellő felnevelése nem olcsóbb a hazai szarvasmarháénál. A bikák sok ideig
nem tarthatók, mert hatodik életévükben rendesen oly gonoszakká lesznek, hogy
tartásuk veszélyessé válik. A B. tenyésztésénél legfontosabb a tejtermelés,
mely évi átlagban 1000-1200 l.-re tehető, de kiváló B.-tehenek 2000 l. tejet is
adnak. A B. teje a házi állatoké között zsirban a leggazdagabb, legalább
másfélszer annyit ér, mint a tehéntej, -de bár kis mértékben -pézsmaszagu.
Hizékonysága jó, de miután nagyon faggyura hizik, melynek ára jelenleg csekély,
és miután a husa kevésbbé izletés, métermázsája csak 6-9 frt-tal olcsóbban
adható el, mint a hizlalt szarvasmarháé. Roppant erejét haszonnal lehet igás
munkául felhasználni akkor, ha lassan kell nagy terhet vontatni, de hideg
időben vagy gyorsabb munkára a B. kevésbbé alkalmazható. Nyáron nagy melegben a
befogott B. avval okozhat kellemetlenséget, hogy a szekérrel vizbe megy,
ahonnét egyhamar ki nem lehet hajtani. Egészben véve az országra nézve nem
előnyös, hogy a B.-ok tenyésztése terjedjen, különösen akkor, ha az a
szarvasmarha rovására történik.
Forrás: Pallas Nagylexikon