(barbone dei buffali), a toroktájnak, nyaknak és néha a
nyelvnek megdagadásával, magas lázzal s nehéz légzéssel járó fertőző állatbetegség.
Olaszországban már 1816 óta ismeretes s ragályos torokgyuladásnak,
mirigykórnak, tifusznak vagy lépfenének tartották, mignem 1886. Oreste és
Armani kisérletei kiderítették, hogy a barbone ezekkel nem azonos.
Magyarországon szintén régebben ismerik s a Királyhágón túl (Szeben, Maros,
Torda, Brassó és Háromszék vm.) a nyári hónapokban a legelőn tartózkodó
bivalyok között sokszor nagypusztításokat okoz. Leginkább az agyagos és
mocsaras talaju vidékeken lép fel; első sorban a fiatal állatokat támadja meg,
a 6 évesnél idősebb bivalyok ritkán kapják meg. E feltételes immunitás a fiatal
korban kiállott betegség következménye. A fertőzés legtöbbnyire a bőr
folytonossághiányain át történik, de a tápcsatornán át is létrejöhet a
takarmány közvetítésével. Kisérletileg a gyomron át nem sikerül a fertőzés,
azonban az istállózáskor előforduló esetek valószinüvé teszik, hogy ezen az
uton is megkaphatják a betegséget, sőt talán a légző szerveken át is. Lefolyása
igen gyors s az első tünetek után 6-24 óra alatt következik be a halál, de
kivételesen 2-3 napig is eltart a betegség. A járvány 8-10 napnál tovább nem
tart s a halálozási százalék 40-50. Magas lázzal, nagyfoku bágyadtsággal és a
toroktáj megdagadásával kezdődik. A száj erősen nyáladzik, a légzés hörgült és
gyorsult; az érverés 62-80, a hőmérsék 39.5-40.8°. A daganat az állcsucs, a
fej, a nyak, sőt a lapocka felé terjed, feszes, tapogatáskor nem serceg, az
ujjbenyomatokat nem tartja meg és fájdalmas. Ha a nyelv is dagadt, akkor a száj
állandóan nyitott s a kilógó nyelv kékes vörös és kemény, a bendőmozgás és
perisztaltika renyhe, a kérődzés szünetel, a has kis fokban duzzadt. A betegség
utolsó stádiumában az állat állandóan fekszik, lábait elnyujtja, légzése
felületes, gyors, szörtyögő vagy hörgő s a halált görcsös rángások előzik meg.
A B. a fehér szarvasmarhákra, lovakra, sertésekre, házi nyulakra, tengeri
malacokra, fehér egerekre és galambokra szintén átojtható, a tyukok és juhok
ellenállóbbak, a kutya nem fogékony iránta. Természetes fertőzés utján azonban
csak a sertésekre ragad át a felsorolt állatok közül s hasonló lefolyásu
betegséget okoz. A B. ritkán végződik gyógyulással s kezelése kevés sikerrel
kecsegtet. Célszerü a daganatok helybeli kezelése, skarifikálása és
fertőtlenítése, továbbá a lázellenes és dezinficiáló szerek belső alkalmazása,
azonkivül az egészségeseknek szigoru elkülönítése.
Forrás: Pallas Nagylexikon