Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
bizonyítás demonstrati...
bizonyítás substantiat...
bizonyítás verificatio...
bizonyítás ... summing up
bizonyításá... as a proof ...
bizonyításá... in proof of...

Magyar Magyar Német Német
bizonyítás ... Beweis (r)

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bizonyítás

A matematikai B.-oknál igen gyakori a tételek megfordítása, melynek leggyakoribb alkalmazása a következő: Ha már bebizonyítottuk, hogy A-nak megfelel B, vagyis ha A van, van B is, és ha bebizonyítottuk, hogy ha A nincs, akkor B sincs; akkor következik, hogy ha B van, A is van, és ha B nincs, akkor A sincs; tehát e 4 tétel közül: A est B, non A est non B, B est A, non B est non A, csupán az első kettő (vagy az utóbbi 2) független egymástól. E tétel általánosítását a Hauber-féle tétel fejezi ki. (V. ö. Stolz, Allgem. Arithmetik p. 7.)

B. (eszt.). Ámbár a B. tisztán logikai és tudományos fogalom, mégis nagy része van a költészetben, mert cselekvő személyt elvek nélkül, elveket pedig érvelés nélkül nem képzelhetni. A B. eszerint lényeges alkotórésze a párbeszédnek, legyen ez epikai, regénybeli, v. drámai. A drámában az érvelés és B. v. cáfolás főfontosságu. Aristotelés a dráma alkotórészei közt fölsorolja többi közt a jellemet, a módot (elvi alapot) és a párbeszédet, mely a jellem és gondolkozásmód tükre. A drámai párbeszédet a görögök politikaira és retorikaira osztották, az előbbi az érzelmekhez. az utóbbi okoskodással telve, az értelemhez szólt. Mind a két nemét az antik párbeszédnek eltalálta Shakespeare ókorban játszó darabjaiban (remekelt e tekintetben a Caesar-ban), utána Schiller. Katona Bánk bán-ja második fölvonásában nagy ihlettséggel találta el ugy a politikai, mint a retorikai párbeszéd határát. A B. a dialektikából (l. o.) ment át a drámába. A francia ujabb drámairók mind dialektikusok. Ifj. Dumasnak, de Sardou-nak is rendszerint van egy tézise, melyet a dráma folytán kifejt, megvitat és végre diadalmasan bebizonyít. Minden drámairónak egy dialektikai tanfolyamon kellene átmennie.

B. a retorikában l. Beszéd.

B. a bünt. jogban. A bünügyekben a B. minden büntető pernek szükséges alkotórészét teszi, mert a bűnösségnek s mérvének megállapitása nélkül senkit elitélni és büntetni -jogállamban legalább - nem lehet és nem szabad. Ily értelemben a B. a bizonyítási eljárással azonos fogalom s jelenti a bűnösség megállapítására irányzott percselekmények összeségét. A B. bizonyitékok (argumenta probationis, Beweisgründe) által történik. Bizonyíték alatt értendő mindaz, ami a perben szereplő tényeknek bizonyítására, igazolására szolgál. Szorosabban különbséget szokás tenni bizonyíték és B.-i eszköz között, amennyiben amaz alatt emennek bizonyító erejét, jogi értékét szokás érteni. Igy p. a tanu bizonyítási eszköz, de vallomása, ha a tanu az általa bizonyítandó ténykörülményről mit sem tud, vagy máskülönben aggályos, bizonyítékot nem képez. A B.-i eszközök bizonyító erejének mérlegelésére vonatkozó szabályoknak összeségét B.-i elméletnek nevezzük s e tekintetben megkülönböztetjük a) a törvényes és b) a szabad B. elméletét, a szerint, amint a biró a mérlegelésnél a törvény által felállított bizonyos szabályokhoz kötve van, vagy nincs. Az előbbi ismét kétféle: pozitiv és negativ. Az első szerint a törvény állapítja meg a feltételeket, melyek mellett a biró a B. tárgyát (thesis probanda) bizonyítottnak tekinteni tartozik még akkor is, ha személyesen annak valóságáról nem volna is meggyőződve. A másik szerint a törvény csak azokat a feltételeket állapítja meg, melyek nélkül a biró a bizonyítandó tényt bizonyítottnak nem veheti, de a biróra bizza, hogy e feltételek jelenléte esetében a tényt bizonyítottnak veszi-e v. sem. A hosszas tapasztalás a bizonyítékok mérlegelésének törvény által való szabályozását tévedésnek bizonyította, s eltekintve a pozitiv elmélettől, mellyel a törvényhozások is rég felhagytak, a negativ elmélet éppen ellenkező eredményére vezetett annak, amit a törvényhozó általa elérni akart. A cél az volt, hogy kellő, tárgyi bizonyosságot nyujtó bizonyíték nélkül senki az elitélés veszélyének kitéve ne legyen; ezért a törvény a biró bölcs belátására bizza a felmentést, s nem kényszerítette a birót arra, hogy büntető itéletet hozzon, ha a vádlott bűnösségéről bensőleg meg nem győződött, de az elitélést törvényes biztosítékokhoz kötötte s a birónak nem engedte, hogy büntető itéletet hozzon, ha legalább a törvény által megkövetelt minimális bizonyíték nincs meg. A gyakorlat azt mutatta, hogy a biróságok rendszerint megelégedtek a törvény által követelt B.-i minimummal, s törekvésök nem arra irányult, hogy maguknak a vádlott bűnösségéről teljes meggyőződést szerezzenek, hanem csak arra, hogy a törvény által követelt B.-i minimum rendelkezésre álljon. Az ujabb korban azért a szabad B. vagy a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszere az uralkodó. Uralomra jutásában tetemes része van kétségkivül az esküdtszéknek, melynek lényege a törvényes bizonyítási elmélettel összeegyeztethetetlen. Hazai joggyakorlatunk is ujabb időben ezt fogadta el, habár törvénnyel csak két esetben van szentesítve: az esküdtszéki eljárásban és az uzsoratörvényben, mely (1883: XXV. t.-c. 15. §-a) kimondja, hogy az ezen törvény alapján ítélő biróságok az uzsora tényálladékának megállapításánál a törvénynek a bizonyítékok teljességére vonatkozó intézkedéseihez kötve nincsenek. A szabad B. mellett is azonban meg kell különböztetni az u. n. benső meggyőződést (conviction intime) és az u. n. észszerü meggyőződést (c. raisonnée); nem oly értelemben, mintha ez utóbbi nem volna szinte benső meggyőződés, hanem oly értelemben, hogy nem minden benső meggyőződés egyuttal észszerü is. A B.-i eszközök bizonyító ereje ugyanis a törvény által történt szabályozás nélkül is objektiv ismérvekkel bir. Oly benső meggyőződés, amely nem másra, hanem csak meg nem határozható, nem okolható alanyi összes benyomásra tudna hivatkozni, nem észszerü s pusztán az ily meggyőződés alapján hozott itélet jogitélet névre igényt nem tarthat. A B.-i eszközök észszerü méltatása a gondolkodástan (logika) szabályainak s az általános tapasztalásból levont tételek lelkiismeretes szem előtt tartásával: ez az, amin a biró itéletének alapulnia kell, hogy az ő meggyőződése másokra is meggyőzően hasson s az itélet a társadalmat megnyugtassa az iránt, hogy valóban igazságot szolgáltattak. Ez kétségkivül az esküd tekre is áll, de annál inkább áll a rendes birói eljárásban, ahol a törvény a birói itéletnek megokolását követeli. A meggyőződés, mely mással nem csakis önmagával volna megokolható, birói ítélet alapjául nem szolgálhat. A törvényes B.-i elmélet szabályai azért gyakorlati értéköket ma sem vesztették el, mert hiszen ezek tdk. csakis az általános emberi tapasztalatnak törvénybe foglalt tételei s a tévedés nem a tételekben, hanem azoknak általánosításában, meg abban volt, hogy a törvényhozó a tapasztalat tételeit kimerítően törvénybe foglalhatni vélte. A szabad B. rendszerével a bizonyítéknak felosztása teljesre és nem teljesre jelentőségét elvesztette. Ellenben most is meg lehet különböztetni a közvetetlen és közvetett bizonyítékokat aszerint, amint a B -i eszközök közvetetlenül a bizonyítandó tényt hivatvák bizonyítani, vagy pedig közvetetlenül nem ennek, hanem más ténynek B.-ára szolgálnak, amelynek valóságából amannak valóságára okszerüen következtetni lehet. Továbbá a terhelő és a mentő bizonyítékok között, mely előbbieknek tárgyát az elítéltetés előföltételét tevő tények képezik, az utóbbi pedig ellenbizonyíték jellegével bir, s a terhelő bizonyítéknak alapja v. annak eredményei ellen irányul. Ha terhelő bizonyíték nincs, mentő bizonyítékra sincs szükség. Büntető itélet csak akkor hozható, s vádlott csak akkor itélhető el, ha bűnösségének bebizonyítása sikerült. Ehhez nem szükséges ugyan, hogy a mentségül felhozott tények valótlansága is minden esetben bizonyíttassék, de szükséges akkor, ha a mentő tények mellett oly körülményeket sikerült felhozni, amelyektől azoknak lelkiismeretes mérlegelése mellett minden jelentőséget eltagadni nem lehet. Mihelyt a terhelő B. eredménye kétes. az «in dubio pro reo» szabálynak kell érvényesülnie, s vádlottat fel kell menteni. A B.-i tehernek (onus probandi) a felek közti megosztásáról, - ugy mint a polgári perben - oly értelemben jelesül, hogy a terhelő bizonyítékokat a vádló, a mentőket a vádlott tartozik előállítani, s hogy a B. a felek tetszésétől függ (rendelkezési jog), a büntető perben nem lehet szó, ezt feladata, mely az anyagi igazság kiderítésére irányul, kizárja; a B.-i tehernek tényleges megoszlása azonban igenis előfordul, amennyiben a dolog természete szerint a vádló inkább a terhelő, a védő ellenkezőleg a mentő körülményekre fordítja figyelmét. Épp oly kevéssé van a B. a büntető per folyamában bizonyos határidőhöz kötve. Az egyes B.-i eszközök: birói szemle, szakértői vélemény, beismerés, tanuk, okiratok és bűnjelenségek (indiciumok).

B. a polgári perben; az eddig uralkodó törvényes B.-i rendszer mellett az egyes bizonyítékok használási módját s bizonyító erejét törvény szabályozza.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is