Björnstjerne, norvég iró, született Kviknében (Österdalen)
1832 dec. 8. Apja a vadregényes, hegyes vidéken pap volt. A középiskolákat
Moldeban, az egyetemet Krisztiániában végezte s ugyanitt kezdte meg irodalmi
működését kritikákkal és tárcaszerü dolgozatokkal. Miután 1857-59. mint
szinházigazgató működött Bergenben, egyidőre munkatársul lépett be
Krisztiániában az Aftenbladethez. Irói hirnevét Synnöve Solbakken (1857), Arne
(1858) s England Gut falusi történetei és idilljei alapították meg. Egyidejüleg
sikeresen próbálkozott drámairással is s e nembeli művei: Halte Hulda, Mellem
Stagene (1858), Kong Sverre (1861) s a Sigurd Slembe trilogia (1862). E
műveiben a dán-norvég irodalomban egészen önálló. 1860-1863. beutazta Olasz-,
Német- és Franciaországot, 1865-67. a krisztiániai szinházat igazgatta s 1866
óta a Norsk Folkebladot szerkeszti. Egy ideig szerkesztőtársa volt a kopenhágai
For Idé og Virkelighed c. időszaki iratnak, 1871-72. svéd és norvég városokban,
sőt később Amerikában is felolvasásokat tartott, az erre következett éveket
déli vidékeken töltötte. 1875-ben visszatért Norvégiába s Guesdalban,
Lillehammer vidékén telepedett meg. Mint a radikális «parasztpárt» vezére, az
utóbbi időkben politikai mozgalmat indított azzal a céllal, hogy Norvégiát
Svédországtól függetlenné téve, köztársasággá alakítsa; e miatt azonban sok
megtámadásnak tette ki magát. 1863 óta az államtól költői évi dijat kap. Fia,
Bergliot 1892 okt. 12. nőül vette Ibsen iró leányát. Ujabb munkái közül
felemíltendők: Jernhanen og Kirkegarden (1866), Fiskerjenten (1868),
Brude-Slaatten (1873), Het flager i beyn og paa havnen (regény, 1884), Paa Guds
Veje (1889), Ragni (1890); drámai művek: Maria Stuart i Skotland (1864), De
Nygifte (1865), Sigurd Jorsalfar ( 1872), Redaktören (1875), En Fallit (1875),
Kongen (1877), Leonarda (1879), Det ny System (1879), En Hanske (1883), Over
Ävne (1883) Geographi og Kjärlihed (1887). Írt egy románcokból álló eposzt is:
Arnljot Gelléne (1875) s kiadott egy pompás lirai kötetet: Digte og Sange
(1870, 3. kiad. 1890). B. úgy az életben mint műveiben merész, erőteljes
szellem, radikális és határozott realista, az egyszerüség és természetesség
embere. Stilusa nagyélénksége mellett is mindig szabatos, drámáiban pedig
jellemzése tökéletesebb, mint kompoziciója. (V. ö. Brandes Gy., B. og Ibsen,
Kopenhága 1892) Magyar fordításban B.-től következő művek vannak meg: A csőd
(szinmű öt felv., ford. Bercsényi Béla, Budapest 1876. Nemzeti szinház
könyvtára 96); Magnhild, norvég elbeszélés. ford. K. J. K. (Budapest 1878,
Athenaeum).
Forrás: Pallas Nagylexikon