Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
bohózat low comedy
bohózat sok... slapstick c...

Magyar Magyar Német Német
bohózat Schwank (r)...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bohózat

a drámai irodalom és művészet egyik válfaja. Rendesen a vigjáték alacsonyabb fokának nézik, de szintoly nagy költői tehetséget igényel és szintoly nagy hatást képes előidézni, mint akármelyik más műfaj. Kiváltképen a mai időben a B. majdnem nélkülözhetetlen akármelyik szinpad műsorában. Ha éppen különbséget akarunk tenni, akkor a vigjátekot a finom mosoly, az illemes kacagás műfajának mondhatjuk, mig a B. a nyersebb és fékevesztettebb hahota előidézését célozza. Eszerint a B. minden tekintet nélkül az exkluziv körü illemre és az érzékenykedő tapintatosságra a legerősebb ellentétekkel dolgozhatik, és az úgynevezett drasztikus, megkapó hatásokat hajhászhatja. A B. a világ, a valóság, a fantázia minden tárgyát felölelheti, és a rút létráján oly mélyen szállhat alá, mint semmi más műfaj. A B. célja kétféle lehet: vagy az emberi ferdeségek és csunyaságok legkegyetlenebb csúffátétele, vagy pedig a sors, a véletlenség humorának meglepő kimutatása. Amaz inkább szatirikus, emez inkább humorisztikus és helyzetbohózat.

Történetileg a B. következőkép fejlődött. Az antik B., melynek remekei csupán csak Aristophanés (l. o.) halhatatlan neve alatt jutottak az utókorra, átölelte az egész népéletet, politikát, társadalmat, művészetet, gondolkozást. Kiméletlenül kigunyolta, fantasztikus mesébe burkolva a tömeg és több egyéb hibát és hiányt. Ez az aristophanési B., mely a legszabadabb fantáziát a leggyönyörübb külső formával, ékes, találó nyelvvel kötötte össze, az athéni köztársasággal együtt kihalt. A modern közélet nem enged szinpadjainkon helyet a kiméletlen, metsző gúnynak használatára, a velünk élőkkel szemben. Irodalmunknak nagy szolgálatot tett Arany János, midőn Aristophanés hátramaradt vigjátékait, melyek lényegökben B.-ok, klaszikus nyelvezettel és páratlan formai remekséggel magyarosította. Az antik B. a demagógok és királyok, valamint a római császárok korában részint közönséges családi vigjátékká laposult el, részint pedig leszállt a népélet legalsóbb rétegeibe. Később az olaszoknál uj formát öltött. A középkori olasz commedia dell"arte állandósította a mai értelmü B.-ot, mely részint egypár mulattató személyen (Arlecchino, Pullcinello, Pagliaccio, Hanswurst, Paprika Jancsi stb.), részint pedig a kézzelfogható tréfákon, csaláson, ütlegelésen, az öröm és fájdalom nyilvánításának tulhajtásán, a természetesség vastag utánzásán fordult meg. Leggazdagabb fejlődésnek indult a B. a jelen században s ámbár a magasabb röptü irodalom és kritika még mindig kicsinyli e műfajt, mégis mindinkább tért hódít magának.

A mi századunk b.-fajai a következők: 1. A tündér B., melyben a bécsi Raimund jeleskedett, de melynek mintaképét már Shakespeare Szentivánéji álmában, Viharában stb. felismerhetjük. Ilyenhez hasonló Vörösmartynak Csongor és Tündeje is. 2. A népies B., mely az munkás és kézműves stb., röviden: szükkörü foglalkozásban élő nép örömeit és fájdalmait, kivánságait és sérelmeit, szokásait és hibáit, továbbá a sors vagy véletlenség fölényét a korlátolt eszü, gyenge jellemü, de alapjában jószivü tömeg fölött vázolja, úgy hogy a gyengeség nevetésre fakasztja, a véletlen fordulatok mulattatják a nézőt, a bűn és ferdeség ostorozása pedig erkölcsileg emeli és tisztítja. Ebben a népies B.-ban mindenkit fölülmul a bécsi Nestroy, akinek élesen találó szatirájának alig akadt még méltó párja, és aki népies nyelven nagy életigazságokat tudott kifejteni. A B. már tendenciózussá vált és a magasabb osztályokat, a közigazgatást támadta meg Berg O. F. bécsi iró darabjaiban, s aki egyideig a szinpadokat dominálta. Nestory és Berg mintájára alakult a legtöbb bécsi és berlini csekélyebb értékü B. 3. A bohózatos népszinmű: ezt a mi Szigligetink alapította meg, a dúrva tréfával a komoly érzést, a népies prózába a gyönyörü népdalt vegyitette. A magyar B.-os népszinmű a francia vaudevillenak és a német B.-nak közepette áll, amannál tréfásabb, emennél érzelmesebb. 4. A helyzet-B., mely lehet a) finomabb és a társaság legjobb osztályaiban is előadható, megcáfolván azt az elméletet, mintha a B. aljas műfaj volna és csak a mély néprétegekben játszhatnék; az ily B.-t bohózatos vigjátéknak is szokták nevezni; főkelléke a gyors változás és a véletlennek pajzán kergetődzései; e válfajban a francia mesterkedik, de a német is tanult már tőle, a Labiche, Gondinet, Bisson mellett a német Moser, Schönthan, Kadelburg is figyelemre méltók; b) a helyzet-B. lehet nyersebb, ilyen főleg az angol, mely a B.-ban a groteszkszerüt miveli. A mi Peleskei nótáriusunk e két variáció között áll. 5. A helyi B., (Lokalposse), mely a nagy- vagy kisvárosi, v. a nemzeti életnek B.-os képét adja és már átmenetet képez az életképekhez és látványosságokhoz. A B.-nak rendes alkotó részét képezi a couplet, egy refrainnel énekelt strófa, mely élces epigrammatikus alakban, a darab drámájából kiesve, a kor v. pillanat főbb embereit, eseményeit divatként gunyolja ki. Innen ered a rendszerint ugynevezett «énekes B.» A B.-tal rokon fajok a vaudeville és az operette egy része, valamint az opera buffa.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is