Bokelberg
Ernő, a magyar tornászatnak egyik legérdemesebb művelője és
terjesztője, szül. Hannoverában 1839., megh. Budapesten 1891 nov. 17. Katonai
intézetben nevelkedett, a honnan kilépvén, csakhamar tiszti rangot nyert és
mint főhadnagy részt vett az 1864-ik évi schleswig-holsteini hadjáratban. 1865.
került Budapestre, hol még azon évben a nemzeti tornaegylet művezetőjévé
megválasztatván, ettől kezdve szakadatlanul a magyar tornászat, tűzoltás és
mentési ügy fejlesztésének szentelte tehetségét és tanulságát. B.-nek úgyis
mint gyakorlati tornásznak, úgyis mint a helyes elmélet emberének és kitünő
vezetőnek maradandó érdemei vannak a magyar tornászat fejlesztése terén. A
testgyakorlás fejlesztését magyar alapra kivánta helyezni és dacára német
eredetének, magyar torna-műszói a legjobbak közé tartoznak. A tűzoltás
rendszeresítése körül is tetemes érdemei vannak, mert Matolay Elekkel gróf
Széchenyi Ödönnel és Follmann Alajossal együtt, megalkotói közé tartozott a
pesti önkéntes tűzoltó-egyesületnek. Hasonló érdemeket szerzett a mentési
szolgálat szervezése körül. Sokat fáradozott az országos vörös
kereszt-egyesület ügyében is, és ő volt az első, aki a sebesülteket gondozó
csapatot szervezett és beoktatott s ellátta a saját terve szerint átalakított
és jónak talált sebesültszállító kocsival. Önálló művei: A tornázás
versenyszabályai (Budapest 1890), Reformjavaslatok a tornatanításról (u. o.
1891).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|