Bolgárok

v. bulgárok, a mai Bolgárország, Keletrumélia s részben Macedónia lakói. Az V-ik században Kr. u. a bolgárok a dunai fejedelemségekbe többszörösen betörtek, míg végre 679-ben Kr. u. ott letelepedtek. A B. uralaltáji nép, mely a hun birodalom felbomlása után kezd föltünni a úgy látszik több olyan törzsből alakúlt, melyek előbb a hunok alá tartoztak. Ezért nevezik őket az egykorú irók néha egyszerüen hunoknak, majd pedig megkülönböztetik a szorosabb értelemben vett hun törzsektől. Egykori nyelvükből fenmaradt néhány szó, valószinüleg számnevek, egy ó-szloven nyelvtöredékben, minők: dilom, Foirem, dochsz, segor, szomor, altem stb.; ezekből egy pár a csuv. nyelvre emlékeztet (p. segor a. m. csuv. szagir azaz nyolc) nagyobb részük azonban eddigelé meg nem fejthető. Csak annyi a bizonyos, hogy a népvándorláskori bolgárság, bár az uralkodó elem kétségkivül törökfajta volt, többféle népelemet foglalt magában, mint: mordvinokat s azután magyarokat is; a bolgár név is erre mutat, mely valószinüleg a m. «volgai nép». A VI. sz. közepe felé avarok uralma alá kerülnek, mely alól csak 634 körül szabadította fel őket Kuvrát, a B., unngurok v. unugundurok (tehát hungárok) és kotrogok királya, a mondai Avitochol (l. o.) ivadéka a Dulo nemzetségből (l. o.). Ekkor a bolgárok még az Azovi-tenger mentén tanyáztak. Kuvrát halála után azonban felbomlott ez a volgai állam; öt fia közül Batbaján (l. o.) az elhatalmasodó kozároknak hódolt meg; Aszparuk (l. o.) az Al-Duna mentén alapított uj államot; a negyedik és ötödik fia az avarok közé Pannoniába költözött s valószinüleg ennek az emléke maradt meg hagyományainkban, midőn a hunok vagy magyarok első bevándorlásáról beszélnek mi krónikáink zavaros kronologiája szerint is a VII. sz. második felében (677-, 700-, 701-ben) történt s tekintve, hogy a Kuvrát uralma alá tartozó törzsek egyikét unugurnak nevezték, a 677 körül bevándorló bolgárság csakugyan magyarfajta elemekből állhatott. Kuvrát második fia Kotrag a Don jobb partján telepedett meg s innen nyomultak a B. a Közép-Volga mentén fölebb észak felé egész a Káma vidékéig, hol a IX-XIII. sz. folyamán virágzó nagy vagy fehér Bolgárországot alapították. A volgai B. az arab geográfusok szerint három néptörzsből álltak, u. m. a tulajdonképi B.-ból, a berzulokból vagyis a régi magyar oklevelekben emlegetett vossiánokból (emlekük a mai Varsány nevü községekben maradt fenn) és az eszegelek-, el-szekelek-(szekek) vagy dsekilekből azaz a bolgár földön megtelepedett magyarokból, t. i. a mai székelyek elődeiből; ezenkivül uralmuk alá tartoztak a burtaszok (mordvinok) és azok az arab irók által badsgaroknak nevezett s mintegy 10 ezer főnyi magyarok, akik a baskiriai erdőségekben visszamaradtak s még a XIII. sz. közepén is fentartották magukat, de a tatárokkal vegyülve lassankint ezekbe olvadtak. 920 körül (a volgai B. fejedelme Almus a mohammedán hitre tért, innen neveztek a Magyarországba költözött B.-at izmaelitáknak s böszörményeknek, azaz muzurmánoknak (buzurmán). 969. az oroszok pusztították Közép-Volga vidékét, honnan a népség mindenfelé elszéledt s mint hagyományaik említik, ezen időfájt (Taksony idejében) Bila, Boksu és. Hetén vezérlete alatt Magyarországba is nagyszámu izmaelita költözött a Bulár földről. Mindamellett a B. egész a XIII. sz.-ig megtartották függetlenségüket, ekkor azonban a tatárok, később pedig a moszkvai cárok hódították meg Nagy-Bolgárországot. A volgai B. korán megkedvelték a letelepült életmódot s földművelést; fából és kőből épült házaik voltak; városaikban (Bulgár mintegy 5 ezer lakossal, Szivar, u. a.-val, Bilar stb.) az ott megtelepedett iránok virágzó ipart fejlesztettek ki, különösen kitüntek a bőrgyártásban (innen származik a «bagaria» azaz bolgár módon készített bőr); kereskedésük Jugriától Persiáig és Konstantinápolyig terjedt s főleg ércet, viaszt, borostyánkövet és bőrt vittek ki; Magyarországban is az Árpádok korában az izmaeliták kezében volt a kereskedelem és ipar, valamint a szőllőművelést is a bolgárfajta kalizok hunosították meg nálunk. (Vámbéry Á., A magyarok eredete, 54-76, és A török faj. 82. s köv. l. - Hunfalvy P., Magyarország Ethn. 141-144, 332-339, 389-394. Roskoschny H., Die Wolga und ihre Zufiüsse. Lipcse, 1887. 12. s köv. l. Arch. Ért. 1892 okt. füz. 311-312. l.)

A bolgárok zömök testüek, tojásdad alaku arcuak, kiálló homlokkal s aránylag keskeny szempillarésekkel, hajuk világos, gesztenye- v. szőkés-, ritkán sötét barna; a nők fiatal korukban nem éppen ritkán szépek, később elhiznak, arcukat festik. Mind a férfi, mind a nő igen szorgalmas; általában véve állattenyésztők, földművelők és iparosok. Kánitz őket a Balkánfélsziget jövő iparosainak tekinti. A B. ignen bigott, óhitü vallásu nép, de e mellett több régi pogány hagyományához is ragaszkodik, miért is némely vallási ünnepe (p. Blajovescsenije, vile stb.) a keresztény vallástól idegen ceremóniákkal van egybekötve. A bolgár családok igen szaporák. a férjhez menő leánynak a főkelléke a szüzesség, amint egy általában a B. igen erkölcsös életet folytatnak; a nők hűsége közmondásos, az özvegy ritkán megy ujra férjhez. Vitéz, s a szabadság iránt lelkesedő jellemüek és a török járom alól való felszabadulásuk (1887) óta, ugy a politika, mind pedig a művelődés terén nagyon előrehaladnak. A mai Bolgárországon kivül még Besszarábiában, a Krimi félszigeten, Magyarországon is laknak B. Hajdan a B. a magyarok történetében is nagy szerepet vittek. V. ö. Hunfalvy Pál: Magyarország Etnográfiája művét (Budapest 1876, 389-394. lap). A nálunk nem ritka Bolgár családnév a köztünk letelepedett bolgárokra emlékeztet.

Forrás: Pallas Nagylexikon