Bolond gombák

(Fungi perniciosi), általában a mérges gombák; p. a galócák közül különösen a burkos g., Agaricus (Amanita) vaginatus Bull., a légyölő g. (A. muscarius L., Amanita muscaria Fr.), a bunkós g. (A. phalloides L.), a párducszinü g. (A. pantherinus L.), a mérges rizike g. (A. torminosus Schaeff. vagy Lactarius torminosus Fr.), a hánytató g. (A. emeticus L. vagy Russula emetica Fr.), a nyalábos g. (A. fascicularis Huds.), a barázdás g. (A. rimosus Bull.), a narancsszinü vargánya (Cantharellus aurantiacus Fr.), a tinóruk közül a sátán-t., bába-vargánya (Boletus Satanas Lenz.) a rozskalászból kinyuló varjuszem v. anyarozs (Claviceps purpurea Tul.), és mások. A mérges gombák fölismerésére fölállított szabályok v. csak egyesre illenek, v. egyáltalán semmisek. Igy a széttöréskor beálló szinváltozás csupán a sátán-tinórúnak ismertető jele, törése helyén sárgából kékre változván. Ellenben a rózsaszínhúsu csiperke-galóca (A. campestris L.), bár törése helyén megfeketedik, mégis jó. Más jelül a feltünő szint említették, amilyen a légyölő galócát jellemzi; holott az épp oly feltünő színü urigomba (A. caesareus L.) a jobbízüek egyike. A hánytató galóca ugyanolyan feltünően vörös, mint a vörös galambica (Russula vesca Fr.); a vörösellő rizike és a mérges rizike-g. (Lactarius deliciosus Fr.) csupán tejökre nézve különböznek. A tejnedv sem ismertető jel, mert éppen a rizike tejel. Egyáltalán azt lehet mondani, hogy minden bolond gomba hasonlít valamely ehetőhöz, amely tüneményt képmajmolás (mimikri) név alá fogták. Ezért a megkülönböztető jelet ismerni kell. Legföljebb a bűz lehet biztos intő-jel. A legmérgesebbikből, a légyölőből az északázsiai nép italt készít. A borsos-gomba (A. vagy Lactarius piperatus Fr.) pedig a készítés módja szerint más- és másképen hat.

Forrás: Pallas Nagylexikon