mondai alak, mellyel költők és tudósok sokat foglalkoznak. Legelőször Paris Mátyás XIII. századbeli angol szerzetes említi egy krónikájában. Szerinte a B. Kartaphilos, Pilatus ajtónállója volt, ki a halálra itélt Krisztust, mikor az a palotából kimene, megütötte, azt mondván neki gunyosan: Menj már, mért késlekedel ? mire Krisztus azt felelte neki: Én megyek, de te várj, mig én visszatérek. S Kartaphilos még ma is várja Krisztus visszatérését. A XVI. században a legenda más alakot öltött s ebben az alakban terjedt el. E szerint Ahasverus jeruzsálemi csizmadia nem engedte meg Krisztusnak, hogy ez az ő ajtaja előtt megpihenjen, mikor vállán a kereszttel a Golgotára ment. Ezért Krisztus azzal az átokkal sujtotta őt, hogy ő se pihenhessen meg, hanem bolyongjon mindaddig, mig a megváltó vissza nem tér. A XVI. században akadtak is, akik azt állították, hogy Németország különböző részeiben, igy p. Hamburgban 1547. látták a B.-t, beszéltek is vele. A legendát a németek közt feldolgozták: Schubart, Mosen, Lenau, Heller, s mások, de legszellemesebben Hamerling R. «Ahasver in Rom.» c. költeményében (1865), a franciáknál Sue Jenő (Me -uif errant, 1845), a mi irodalmunkban pedig Arany János Az örök zsidó és Kiss József Uj Ahasver cimmel. (V. ö. Heinrich Gusztáv: A bolygó zsidó mondája, Budapesti Szemle 1881.)