Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Bonaparte... ----

Magyar Magyar Német Német
Bonaparte... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bonaparte

(Buonaparte), a korzikai család neve melyből I. Napoleon császár és a Napoleonidák származtak. E család már a XIII. században szerepelt Itáliában, különösen Firenze, Treviso, San-Miniato és Genovában. A Ragguaglio storico di tutto l" accorso giorno per giorno nel sacco di Roma dell" anno 1527 cimü művet (állítólag Köln 1750; franciául, Páris 1809; az 1830. firenzei kiadást sajtó alá rendezte B. Lajos) egy B. Jacopo toszkánai nemes irta, ki a XVI. század első felében élt; a La vedova (megj. Firenze 1592, és 1803. Páris) cimü komédiát pedig egy Niccolo B. nemes és san- miniatoi tanár irta állítólag. A különböző családok között levő kapocsról semmi bizonyosat sem tudunk, csak annyit, hogy a toszkánai B. egyik ága a XVI. század elején Ajaccio-ba Korzika szigetére költözködött, hol már e század derekán a B.-k egyes tagjai mint Padri del commune, v. Cittadini vagyis mint a város pátriciusai szerepeltek. A XVIII. században a család három férfitagja vitt szerepet Ajaccioban: B. Lucián, archidiakonus, ennek testvére B. Napoleon és mindkettőjük unokája B. Károly, I. Napoleon apja. B. Károly, szül. 1746 márc. 29. megh. Montpellierben 1785 febr. 24. Ajaccioban, mint a család egyedüli férfi sarja, gondos nevelésben részesült: jogi tanulmányait Rómában s később Pisában folytatta. Visszatérte után nemsokára (1767) házasságra kelt a szép patricius leánnyal, Ramolino Leticiával. 1768. Paoli népvezér alatt részt vett Korzika szabadságharcában Franciaország ellen s csak akkor szegődött a francia párthoz, midőn a további ellenállás céltalanságáról meggyőződött volt. A B.-családot ezután XV. Lajos a korzikai nemesi családok sorába fölvette. 1773. Károly Marboeuf francia kormányzó pártfogása folytán királyi tanácsos lett s 1777. mint a korzikai nemesség küldöttségének tagja Párisba ment. 1781. belépett a 12 korzikai nemes tanácsába és több éven keresztül Párisban tartózkodott, hol fia B. Napoleon számára a briennei katonai iskolában ingyen helyet kieszközölt. Felesége Ramoliro Mária Leticta, I. Napoleon anyja, szül. Ajaccioban 1760 aug. 24., megh. Rómában 1836 febr. 2. Ősei északafrikai saracén származásuak voltak; a család egyik ága később Olaszországban telepedett meg. Maga Leticia ritka szépsége, szilárd jelleme, nemes gondolkozása, másrészt azonban hevessége, babonás természete és a sorsban való hitével tünt ki, mit nagy fia örökölt. Alakja és egész megjelenése a római köztársaság korabeli római nőkére emlékeztetett. Amint 1793-ban az angolok Korzikát elfoglalták, Marseille-be menekült, hol szerény viszonyok között francia nyugdijból élt; brumaire 18. után Párisba költözött s I. Napoleon trónraléptével a «Madama mengravere» cimet kapta; s mindamellett, hogy ő maga a pompát kerülte, fia fényes udvartartással vette körül s a birodalom összes jótékony egyleteinek fővédnökségét reá ruházta. Patriarkális fenhatóságot gyakorolt a rokonság fölött mint családfő és különösen arra ügyelt, hogy a császár és öccsei között a testvéri indulat köteléke meg ne szakadjon. A császár első lemondása után (1814) Panlina leányával együtt fiát Elba szigetére kisérte. Napoleon szökése előtt csakis anyját avatta be tervébe, ki azonban a 100 napos uralom alatt nem ment, utána Párisba, hanem Rómába költözött, hol ezentul mostohatestvére, Fesch bibornok házában nehány gyermeke és unokája társaságában s a főpapoktól tisztelve, meglehetős visszavonultságban élt. Napoleon bukásával Leticia szerencsecsillaga is örökre letünt. Fájdalmaktól gyötörtetve, elzárkózott a világtól, egy rozzant palotába költözött, és kizárólag a mult emlékeinek élt. Mária Lujzát, kire magaviselete miatt nagyon neheztelt, nem fogadta házába. Élte végén testi bajok is sanyargatták, törött lábát sinylé és meg is vakult. S akkor történt, hogy aljas cselédjei pénzért mutogatták a világhóditó Napoleon anyját kiváncsi idegeneknek. V. ö. Arndt F.: Maria Lätitia B. (Lipcse 1875): Jung és Kleinschmidt alább idézett műve. Legjobb Larrey: MadanIe mfordere. Napoleonis mater. Correspondance de Napoléon I, ma- dame mere, Lucien B, stb. (Páris, 1892. 2 kötet).

B. Károly és Ramolino Leticia házasságából 8 gyermek, u. m. 5 fiu és 3 leány származott, örökösödési jogot azonban a szenátusnak 1804 nov. 26. (5 frimaire XII.) hozott határozata alapján I. Napoleonon kivül ennek csak két fitestvére, József és Lajos kaptak utódaikkal együtt. Luciánt és Jeromost a császár maga zárta ki az örökségből, mivel ezek oly házasságot kötöttek, mely a császárnak nem volt inyére.

B. Károly felesége: Ramolino Mária Leticia; gyermekeik:

1. József, felesége Clary Julia Mária; gyermekeik: a). Zenaida, b). Sarolta.

2. I.: Napoleon, első felesége Beauharnais Jozefin; második felesége osztrák Mária Lujza. E házasságból származott II. Napoleon, a reichstadti herceg.

3. Lucián, első felesége Boyer Krisztina; gyermekeik: a) Sarolta, b) Krisztina. Második felesége Bleschamp Alexandrina; gyermekeik: a) Károly, b) Leticia, c) Janka, d) Pál, e) Lajos, f) Péter, g) Antal, h) Alexandrina Mária, i) Konstancia.

4. Mária Anna (Erzsébet), férje Bacciocchi herceg (l. o.).

5. Lajos felesége Beauharnais Hortenzia; gyermekeik; a) Károly, b) Napoleon, c) Lajos Napoleon (III. Napoleon.

6. Paulina (Mária Sarolta), első férje Leclerc tábornok, második férje Borghese Kamill herceg (1. o.).

7. Annunciata (Karolina), férje Murat (1. o.).

8. Jeromos (Hieronymus), első felesége Patterson Erzsébet; gyermekök: Patterson B. Jeromos; második felesége württembergi Katalin; gyermekeik: a) Jeromos, b) Matild, c) Napoleon; harmadik felesége Baldelli Jusztina marquise.

1. B. József, a legidősebb fiu, szül. Corte-ban, Korzika szigetén 1768 jan. 7., megh. Firenzében 1844 jul. 28. Az autuni szemináriumban nevelték; 1785. a hadseregbe akart lépni, de apja halála után Korzikára volt kénytelen költözni. 1793. családjával együtt Marseille-ban telepedett meg és ügyvédi pályára készült. 1796. Korzikán beválasztották az ötszázak tanácsába s Napoleon ajánlatára hadügyi biztos, ezredparancsnok s az olasz hadsereg közigazgatási főnöke lett; 1797 márciusban Parmába, május havában pedig Rómába küldték a francia köztársaság követének, de a midőn 1797 dec. 28. Rómában lázadás ütött ki, melynek Duphot francia tábornok, B. Paulina jegyese is áldozatul esett, B. József Párisba sietett, hol a brumaire 18. államcsiny végrehajtásában közreműködött. Napoleon ekkor államtanácsosnak és tribunnak nevezte ki, 1800. pedig az Egyesült Államokkal folytatott politikai és kereskedelmi szerződések tárgyalásával bizta meg. 1801. Ausztriával alkudozott a lunevillei, 1802. pedig Angliával az amiensi béke ügyében. Ugyanakkor a szt. székkel a konkordátum ügyében folyó tárgyalásokat is vezette. Napoleon trónralépése után Józsefet császári herceggé és a tróntól megfosztott Bourbon-dinasztia helyére, a két Szicilia királyává nevezte ki. József Massénaval és Saint-Cyr-rel egyesülve, könnyüszerrel elfoglalta Nápolyt, hova 1806 febr. 15. bevonult és márc. 30. átvette a kormányt. Azonnal sok reformot léptetett életbe: megszüntette a robotot; és a hitbizományokat; az igazságszolgáltatást elválasztotta a közigazgatástól; kolostorokat törölt el és iskolákat alapított; uj adózási rendszerrel a pénzügyi helyzetet javította; a kormányzást azonban az ügyes Salicettira bizta, ki aztán önkényes rendőrrendszert teremtett. De még mielőtt államát rendezhette volna, Napoleon Józsefet 1808 jun. 6. a spanyol trónra ültette. Elutazása előtt a nápolyi királyságnak hamarosan kidolgozott alkotmányát hirdette ki, Mihelyst jul. 7. a spanyol határt átlépte, a spanyoloknak Bayonne-ban alkotmányt adott, melyre a liberális junta esküt tett; Madridba jul. 20. vonult be. Spanyol uralma azonban kezdettől fogva gyönge lábon állott; csak azok voltak hivei, kik- a franciák ségélyével reformokat reméltek. De ilyenek kevés számmal voltak, a nép zöme egyáltalán nem lelkesült Józsefért s hatalma csak addig tartott, mig a francia fegyverek győzedelmeskedtek. Midőn Dupont tábornok Baylen mellett kénytelen volt magát hadseregestül megadni József aug. 1. Madridból Vittoria-ba menekült s csak 1808 dec. 4., Napoleon kiséretében tért vissza fővárosába. 1812 aug. 11. Wellington diadalmas előnyomulása folytán ujból menekült, de 1812 nov. 2. ismételve bevonult Madridba, hogy azután a francia haderőnek 1813 jun. 21. Vittoria mellett történt veresége folytán örökre elhagyja Spanyolországot. Ekkor falusi jószágára, Morfontaine-be vonult és Napoleon császár parancsára a valençai egyezmény (1813 dec.) értelmében VII. Ferdinándot ismerte el spanyol királynak. 1814 jan. Napoleon Józsefet alezredesnek és a nemzeti gárda fővezérének nevezte ki; márc. 30. Párist védelmezte a szövetségesek támadása ellen, melynek feladása után Blois-ba távozott, hová a császárné és fia is menekültek. Napoleon első lemondása után Waadt kantonba vonult vissza, hol a Prangis nevü falusi jószágot vette meg. Midőn a császár 1815. Elba szigetéről visszatért, József is Párisba sietett, s ott mint a császári herceg és a kormánytanács elnöke szerepelt. A waterlooi csata után Rochefort-ba követte bátyját és Aix szigetén bucsuzott el tőle. Napoleon az angoloknak adta meg magát, József pedig Amerikába hajózott és Trenton közelében (New-Jersey) szép birtokot vásárolt. Öt esztendő mulva az amerikai polgárjogot is megszerezte. Később mint survilliers-i gróf az előbb Moreau-tól lakott Point-Breeze nevü falusi jószágon (Bordentown mellett. New-Jersei) tartózkodott, hol gazdasággal foglalkozott s a menekült franciákkal sok jót tett. 1830 szept. 18. New-Yorkból a francia képviselő kamarához feliratot intézett, melyben unokája, a reichstadti herceg érdekében az Orléansok trónralépése ellen tiltakozott. 1832. pedig Londonba utazott, hogy a Napoleon-családot száműző francia rendelet visszavonását kieszközölje; de csak 1841. engedtek meg neki, hogy legalább Olaszországba térhessen vissza. Azontul visszavonultan élt Firenzé-ben, hol 3 év mulva meghalt. Tetemét 1862 jun. Párisban a rokkantak palotájába helyezték örök nyugalomra. V. ö. Du Casse: Mémoires et correspondance politique et militaire du roi Joseph (2. kiad. 1856-58, 10. köt.); Abbot: History of Joseph B. (New-York 1869). B. József felesége, Clary Julia Mária szül. Marseilleban 1777 dec. 26., megh. Firenzében 1845 április 7. Apja selyem-kereskedő volt. Férjét 1815 egészségügyi okokból nem követte Amerikába, hanem egyideig Frankfurtban lakott s azután Brüsszelben telepedett le; végre 1823. Firenzébe költözött. Józseftől két leánya született: Zenaida Sarolta Julia (szül. 1801 jul. 8., megh. Nápolyban 1854. augusztus 8. 1822. felesége lett B. Lucián fia, caninoi hercegnek, mely házasságból több gyermek született), és azután Napoleone Sarolta, szül. 1802 okt. 31., megh. Sarzana városkában 1839 márc. 3.; 1827 óta neje volt a bergi nagyhercegnek, N. Lajosnak (megh. 1831 márc. 17.), N. Lajos volt hollandi király másodszülött fiának (l. alább).

2. B. Lucián, caninoi herceg, B. Károly harmadik fia, szül. Ajaccio-ban 1775 máj. 21., megh. Viterbo-ban 1840 jun. 30. Kezdetben az autani kollégiumban, azután a briennei katonai iskolában s végre az aixi szemináriumban tanult; 1793. az egész családdal Marseille-be menekült, hol a hadsereg élelmezési osztályában kapott alkalmazást és St. Maximin-ban raktár-felügyelő lett; ekkor vette nőül Boyer Krisztinát, egy korcsmáros leányát. 1794. politikai ellenfelei elfogták, de Chiappe képviselő közbenjárására szabadon bocsátották. 1795. végével hadi biztosnak nevezték ki Olaszországban s itt szerezte nagy vagyonát, gyüjtötte műkincseit. 1798. az ötszázak tanácsának tagja lett. Közvetetlenül brumaire 18. előtt e tanéca elnökévé választották, mely állásban testvérét az államcsiny elkövetésében élete kockáztatásával segítette; ezután a törvényhozó tanácsnak tagja lett, mihelyest pedig az ugynevezett VIII. alkotmány vázlatát elkészítette, az első konzul a belügyminiszteri tárcát bizta reá. 1800-ban Madridba küldtek követül, hol az angolok mindenható befolyását megtörte, IV. Károly királyt és feleségét, valamint ennek kegyeltjét, Gody-t, a békeherceget Franciaország számára megnyerte. Napoleon, méltatva testvére fényes diplomáciai tehetségeit, visszahívta Franciaországba s kegyeivel elhalmozta. Lucián tehát 1802 márc. 9. belépett a tribunok testületébe, tagja lett 1803. az akadémia politikai és erkölcsi tudományok osztályának és jövedelmező állásokat is kapott. De midőn Lucián bátyja tudtán kivü1 1802. Jouberthon váltó-ügynök özvegyével, szül. Bleschamp Alexandrinával házasságra kelt, a jó viszony közöttük mindinkább lazult. Midőn pedig Napoleon császárrá, majd kényúrrá lett, Lucián Olaszországba vonult vissza, ahol eleinte Milánóban, majd Rómában tartózkodott; utóbb padig e város közelében csinos villát vásárolt, hol a pápával való barátságos egyetértésben a tudományoknak és művészeteknek élt. Napoleon Olasz- és Spanyolország koronájával is megkinálta azon feltétellel, hogy nejétől elvál, de Lucián nem engedett és abba sem egyezett bele, hogy leánya Asturia hercegéhez (a kesőbbi VII. Ferdinánd spanyol királyhoz) menjen nőül. A császárt e csökönyösség annyira elkeserítette, hogy Lucian tanácsosnak látta családostul É.-Amerikába vándorolni. 1810 aug. 5. Civitavecchia-ból csakugyan el is hajózott, de a cirkáló angoloktól elfogatván, Máltába és aztán Angliába vitetett, hol 1814-ig mint hadi fogoly élt. Napoleon (első) bukása után 1814. szabadon bocsáttatván, Olaszországba ment, hol a pápa caninoi herceggé emelte. Midőn Napoleon Elbáról visszatért, Lucian is Párisba sietett s a pairek kamarájának tagja lett, melyben nem mint francia, hanem caninoi herceg foglalta el helyét. Hiába tanácsolta öccsének, hogy a forradalmi demokratikus elemeknek álljon élére és igy szálljon síkra az európai reakció ellen; hiába tanácsolta neki a waterlooi csata után, hogy oszlassa fel a kamarát és mint diktátor vezesse Franciaország egyesült erejét a szövetségesek ellen. A katasztrofa után visszatért Olaszországba, ahol Bubna osztrák tábornok Torinóban elfogatta s csak a pápa közbenjárására, azon feltétellel bocsátotta szabadon, hogy az egyházi államból nem távozik el (1815 szeptemberben). Rómába való visszatérésével politikai pályájának is vége szakadt s ez időtőt fogva Rómában v. birtokain tartózkodott. Csak 1830., a juliusi forradalom után nyerte vissza teljes szabadságát, mire huzamosabb ideig Angliában élt, ahonnan 1838. Németországba is ellátogatott; ez év végével azonban Olaszországba tért vissza, hol fejedelmi pompától környezve, a tudományoknak és művészeteknek élt. A császártól eltekintve, Lucián volt a B. család legtehetségesebb tagja. Nevezetesebb müvei: La tribu indienne, ou Édouard et Stellina, regény (Páris 1799, 2 köt.); Charlemagne, ou l" Eglise délivrée, eposz 24 énekben melyet Londonban költött, s a pápának ajánlott. E költeményben öccse politikáját gáncsolja, a Bourbonokat ellenben dicséri; egy másik La Cyrnéide, ou la Corse sauvée (1819) cimü munkájában pedig a saracenoknak Korzikából való kiüzetését énekelte meg: továbbá Mémoires-jai, melyekből azonban csak az első kötet jelent meg (németül Darmstadt 1836). A nem igen megbizható Mémoires secrets sur la vie privée, politique et littéraire de Lucien B. (London 1819 2 köt.) cimü munkát állítólag Beauchamp Alfonz irta. V. ö. Jung: Lucien B. et ses mémoires (Páris 1882-83, 3 köt.); Le prince Lucien B et se famille. E könyv, melyet alkalmasint B. Lóránt herceg sugalmazott, 1888. jelent meg Párisban.

B. Lucián utódai. Boyer Krisztinával (megh. 1801 máj. 14.) való első házasságából két leánya született: a) Sarolta, szül. 1796 máj. 13., megh. Rómában 1865 máj. 6.; első férjének, Gabrielli Mario hercegnek 1841. történt halála után 1842. Centamori római orvossal lépett frigyre, kivel ez idő óta haláláig Rómában lakott; b) Krisztina Egypte, szül. 1798 okt. 19., megh. Rómában 1847 máj. 18. 1818. férjhez ment Posse Arvéd svéd grófhoz, ennek halála után pedig (1824.) Dudley lordhoz. Luciánnak Jouberthon özvegyével. Bleschamp Laurcia Alexandrinával szül. 1778., megh. Sinigagliá-ban 1855 jul. 12.) való második házasságából 5 fia és 4 leánya származott. Lucián második neje mint irónő is szerepelt. Művei: Batilde, reine des Francs, 1820, uj kiad. 1846; valamint egy Thiers-nek Konzulátus története c. munkája ellen irányuló: Appel á la justice des contemporains de feu Lucien B. (1845) c. műve. Gyermekei közül a következők szereztek maguknak nevet: c) Károly Lucián Gyula Lőrinc, B. herceg, Canino és Musignano hercege, szül. Párisban, 1803 máj. 24., megh. u. o. 1857 jul. 29.; több olasz egyetemen tanult és azután Amerikában természettörténeti tudományokkal foglalkozott. E foglalkozásának első gyümölcse az: American ornithology c. mű volt (megj. Filad. 1825, 3 köt.; uj kiad. 1876. Ezután Olaszországba tért vissza, Rómában telepedett le és Iconografia della fauna italica (Róma 1833-41, 3 köt.) cimü nagyhirü diszműve által a természetbuvárok között előkelő helyet biztosított magának. Már 1830. adta ki Sulla seconda edizione del regno animale di Cuvier (Bologna 1830) c. munkáját, melyet 1831. a Saggio di una distribuzione degli amali c. műve követett, melyhez későbben Catalogo metodico dei mammiferi europei (Miláno 1845) és a Catalogo metodico dei pesci europei (Nápoly 1846) csatlakoztak. Az 1830-42. tartott természettudományi kongresszusokon nagyobbrészt őt választották meg elnöknek. Az 1848. mozgalmak kezdetén IX. Pius pápától várta a szabadság és alkotmány kivivását. Reményeiben megcsalatkozva a radikalizmus felé hajlott és nov. 16. Sterbini, Ceruschi és másokkal a köztársasági párt élére állott. Ezredese lett az akadémiai légiónak és a római alkotmányozó gyülésbe képviselőnek választották. A gyülésnek több izben elnöke is volt. A franciáknak Rómába való bevonulása után Párisba menekült, hol azután haláláig kizárólag a természettudományoknak élt. A Conspectus systematum mastozoologiae-n kivül (Leida 1850) kiadta még a Conspectus generum avium cimü munkát (u. o. 1850, 2 köt.), Europában és Amerikában tett tanulmányok 25 évi gyümölcsét. 1822 jun. 28. B. József egyik leányával, Zenaidá-val (szül. Párisban 1801 jul. 8., megh. 1854 aug. 8.) kelt egybe Brüsszelben. Ebből a házasságból 8 gyermek származott: 3 fiu: József, musignano-i herceg, szül. Filadelfiában 1824 febr. 13., meghalt Rómában 1865 szept. 2.; apja politikáját nyiltan ellenezte és Rómában 1850 febr. 10. az ellene intézett merénylet elől szerencsésen megmenekült; Lucián, szül. Rómában 1828 nov. 15. 1853. pap lett, 1855. pápai titkos kamarás 1868. pedig bibornok; Napoleon Károly, szül. Rómában 1839 febr. 5.; Algérban szolgált s a franciák mexikói expediciójában is résztvett. 1868. Ruspoli Krisztinával kelt házasságra. Károly Lucián 5 leánya, Julia, szül. 1830 jun. 6., ki 1847 aug. 30. Alessandro del Gallo, roccagiovinei marquishoz ment nőül; Sarolta szül. 1832 márc. 4.; 1848 okt. 4. óta Primoli Péter gróf felesége; Mária, szül. 1835 márc. 18., ki 1851 márc. 2-án lépett Campello Pál gróffal házasságra; Auguszta, szül. 1836 nov. 9., 1856 febr. 2. óta Gabrielli Placidus herceg felesége; Batilda, szül. 1840 nov. 26., 1856 okt. 14. egy bekelt Cambacérfordes gróffal, megh. 1861 jun. 4.

B. Lucián többi gyermekei: d) Leticia, szül. 1804 dec. 1., megh. Firenzében 1871 márc. 15. - 1821, Wyse Tamás athéni angol követet választá férjül, ki azonban 1828. tőle elvált, mely idő óta Let. leginkább Aachenben élt. Idősebb leánya Mária Studolmine (szül. 1833 ápr. 25.) először Solmshoz, később meg Ratazzi követhez ment férjhez, ennek halála után pedig Rute urhoz, a fiatalabb leány, Etelka hazánkfiának, Türr tábornoknak a neje. e) Janka, szül. Rómában, 1806 jul. 22., Honorati marchesenek esküdött örök hüséget és 1828. halt meg Ancona mellett, Jesiben; egy Klelia nevü leányt hagyott hátra. Szépsége és kegyességével jó hirnevet szerzett magának; költészettel is foglalkozott (Inspirazione d" affetto di una giovine muse.) f) Pál Mária, szül. Rómában 1808.; 1827. Görögországba indult, ahol mint alparancsnok lord Cochrane oldalán a Hellas nevü naszádon nagy hősiességet tanusított. Meghalt 1827 decemberben Nauplia öbölben vigyázatlan pisztolylövés áldozataként g) Lajos Lucián, született Thorngrove-ban (Worcestershire), 1813 januártus 4-én, meghalt Olaszországban, Fanoban 1891 november 3-án. Kitünt a vegytan, ásványtan és a nyelvtudományok terén. Művei: Langue basque et langues finnoises. (London 1862); Specimen lexici comparativi omium linguarum europaearum (Firenze, 1847). A bibliai aratóról szóló parabolát 72 nyelvre fordította le (London 1857); 1849. a francia nemzeti gyülekezeteknek, 1852. pedig a szenátusnak lett tagja. h) Péter Napoleon, szül. 1815 okt. 11. megh. Versaillesban 1881 április 7. 1831. résztvett a romagna-i fölkelésben, de elfogatván, Livornoban 8 havi fogsággal bűnhődött érte. Ezután Amerikába hajózott és a kolumbiai köztársaság seregébe lépett de már 1834. tért vissza Európába. 1836. Rómában halálra itélték, mivel egy katonatisztet leszurt ki őt egy rendőrnek orozva történt meggyilkoltatásával gyanusítván, el akarta fogatni. A pápa azonban megkegyelmezett neki mire ujból Amerikába távozott; visszatérése után pedig a jón szigeteken telepedett meg. Innen több rendbeli kihágása miatt kiutasítva, Brüsszelbe ment és miután Mazzinival folytatott levelezései következtében innen is kiutasították, végre Svájcban állapodott meg. 1848. a februárusi forradalom után Korzikában választották a francia nemzeti gyülekezetbe, III. Napoleon császár pedig a francia hercegek sorába iktatta és a fenség cim használatára felhatalmazta. Mindazonáltal keveset érintkezett az udvarral. Az 1858-ki olasz háboruban az idegen légio egy ezredét vezérelte; 1869-ben szeretőjét, egy munkásnak leányát vette feleségül, hogy attól született két gyermekét törvényesítse: ettől fogva majd Korzikán, majd auteuili jószágán lakott (Páris közelében). E villában lőtte agyon Noir Péter hirlapirót (1870 jan. 10.), ki őt Groussets Paszkál nevében egy sértő hirlapicikk miatt kihítta volt. Ez esemény óriási feltünést szült és a hanyatlófélben levő császárság ellenfeleinek zajos mozgalmak és tüntetések rendezésére szolgáltatott alkalmat. A császári kormány kénytelen volt a herceget letartóztatni és a Tours-ba összehivott állami törvényszék elé állítani, mely azonban őt 6 napi tárgyalás után 1870 március 27. azzal a megokolással, hogy csak önvédelmi állapotban követte el tettét, ártatlannak nyilvánítá. A császár kivánatára azonban a herceg külföldre, Angliába távozott. Később, a császárság bukása után visszatért ugyan Franciaországba de szerepet többé nem játszott. Szegényen halt meg. Egy fiut, Lóránt herceget (szül. 1858 máj. 19., 1. alább) és egy leányt, Janká-t, ki Villeneuve marquisnak lett a neje, hagyott hátra. i) Antal (Luciánnak legifjabb fia), született Frascati-ban 1816 okt. 31., megh. Firenzében 1877. 1839-ben házasságra lépett Cardinali Mária Annával, egy luccai ügyvéd leányával. 1836-ban Péter bátyjával együtt a pápa fogságába esett, később aztán ő is Amerikába menekült. 1838. visszatért Európába, 1848-ban pedig Franciaországba költözött, ahol 1849 szeptemb. a nemzeti gyülekezetbe választották. k) Alexandrina Mária szül. 1818 okt. 12., megh. Perugiá-ban 1874 aug. 20.; 1826. férjhez ment Valentini Vince caninói grófhoz, mely házasságból két fiu és egy leány származott, 1858 juliusban özvegyen maradt. l) Konstáncia Lucián legifjabb leánya, született 1823 jan. 30., megh. Rómában mint apáca-fejedelemasszony 1876 szept. 6.

3. B Lajos, szül. Ajaccióban 1778 szept. 2., megh. Livornóban 1846 jul. 25. Katonai tanulmányait a châlonsi tüzériskolában végezte s mint szárnysegéd bátyját az olasz hadjáratokon és az egyipt. expedición kisérte. 1802 jan. 3. bátyjának parancsára házasságra lépett ennek szép mostoha leányával, Beauharnais Hortenziá-val (1. o.), kitől azonban hűtlensége miatt nemsokára elvált. Napoleon trónralépése után Lajos «connetable» cimet kapott 1805. elfoglalta a batáviai köztársaságot, melynek lakói szelidsége miatt igen megszerették; 1806 jun. 5. pedig Napoleon őt a köztársaságból alakított hollandi királyság trónjával ajándékozta meg. Mint király sokat fáradozott a közigazgatás javításán, az igazságszolgáltatást uj alapra fektette az állam hitelét fokozta és önmegtagadással védelmezte Hollandia tengeri kereskedelmét a bátyja által elrendelt szárazföldi zárlat ellen. E miatt Napoleon megneheztelt rá és a zárlat foganatosítása végett Oudinot vezetése alatt francia sereget küldött Hollandiába, mely Amsterdamot és a kikötőket megszállotta. Erre a sértett Lajos 1810 julius 1-én fia javára lemondott a koronáról és feleségét régensnővé nevezte ki, ő maga pedig Grácba távozott, hol mint St. Leu grófja 1813 végéig tartózkodott. 1814 januáriusában visszatért Párisba és békére inté testvérét, márc. 29. pedig a császárnét Blois-ba kisérte s azután Rómába ment. A száz-nap idejében Rómában maradt és feleségétől véglegesen elvált; (ki, a St. Leu grófnő cimét vette föl). 1828. Firenzébe költözött, hol haláláig a művészeteknek és tudományoknak élt. Művei közül megemlítendők egy regénye, Marie les peines de l" amour, ou les Hollandaises (Páris 1814 3 köt.), melyben saját szerencsétlen házasságával foglalkozik; Documents histonques et refiexions sur le gouvernement de la Hollande (London 1821 3 köt.); Essai sur la versification (Róma 1825-26, 2 köt.); és egy kötet költemény (Firenze 1828), melyben Boileau Lutrinjét folytatta. Réponse forda Sir Walter Scott cimü művét 1829. bocsátotta a nyilvánosság elé, s e munkájához egyuttal (1830, Firenze) egyik elődjének, Bonaparte Jakabnak iratát csatolta, melyet olaszból fordított és amely becses adatokat tartalmaz a B. család multjára vonatkozólag. Kiadta még: Histoire du parlament anglais (Páris 1820. 1 köt. ) és az: Observations de Louis B. sur l" histoire de Napoléon per M. de Norvins (megj. Páris 1834) cimü műveket. (V. ö. Du Casse művét. Rocquain: Napoléon t. et le roi Louis (Páris 1880). Beauharnais Hortenziával való házasságából 3 fia született. a) Napoleon Lajos Károly, szül. 1802 okt. 10., megh. 1807 márc. 5.; b) Károly Napoleon Lajos, szül 1804 okt. 11.; bátyja halála után ő lett Holland trónörököse I. Napoleon pedig 1809 márc. 30. klévei és bergi nagyhercegnek nevezte ki. 1825. Bonaparte József leányával, Saroltával, lépett házasságra s huzamosabb ideig Svájcban, végre Firenzében tartózkodott. 1831. öccsével együtt a romagnai fölkelők sorába állott, de még u. e. év márc. 17. örökösök nélkül, himlőben halt meg Forli-ban; c) Napoleon Károly Lajos, vagyis: III. Napoleon császár (l. o.)

4. B. Jeromos, montforti gróf, vesztfáliai király szül. Ajacció-ban 1784 nov. 15., megh. 1860 jun. 4. A juilly-i hadapród-intézetben nevelték katonának s brumaire 28. után Napoleon tengerész hadnaggyá léptette elő. 1801. Leclerc sógorát Haiti szigetre kisérte; 1802. mint sorhajó-kapitányt angol cirkáló hajók Tabago és St. Pierre között üldözőbe vették, melyek elől Észak-Amerika partjaira kellett menekülnie. 1083 dec. 27. nőül vette Baltimoreban Patterson Erzsébetet, egy keresk. leányát, kitől azonban Napoleon parancsára már 1085. elvált s ugyanez év májusában Franciaországba visszatért. Részt vett a fogoly genovaiak felszabadítására küldött expedicióban Algér ellen és mint ellentengernagy hajóhadat vezetett Martinique-nél. 1806. Napoleon francia hercegnek neveztette ki, de a trónörökösödésből kizáratta. 1806. a poroszok ellen viselt háboruban Vandamme-mal a 10. hadtestet vezérelte Sziléziában, s 1807 jan. 6. bevonult Boroszlóba. A tilsiti békekötés után 1807 dec. 1. a vesztfáliai királyságot kapta, miután augusztusban Frigyes württembergai király leányát, Katalin hercegnőt feleségül vette volt. Mint király jóindulatu bár, de könnyelmü kormányt vitt, a nép jólétével nem törődött, a Cassel melletti Wilhelmshöhe kastélyban folytonos és költséges mulatságokat rendezett, melyeknek befejeztével az ő: «Morgen wieder lustig!» mondásával bucsuzott éjjelenkint udvaroncaitól. Az országot az anyagi bukás szélére egyébiránt Napoleon növekvő követelései is sodorták. 1812. Jeromos résztvett az orosz hadjáratban; de mivel Bagration-nak Barclay de Tolly-val tervezett egyesülését meg nem hiusította: a császár visszaküldte Kasselbe, de innen Csernicsev kozákjai már szept. 30. (még a lipcsei csata előtt) kizavarták. Október 17-én ugyan még egyszer visszatért, de mihelyt a kincstárt kifosztotta, okt. 26. másodizben ott hagyta székes városát. Az I. párisi béke után egyideig Svájcban, azután Grácban és 1815. Triesztben tartózkodott. A 100 nap idején pair-nek neveztek ki és Ligoy, Valamint Waterloo mellett derekasan küzdött Napoleon oldalán. Bátyja bukása után Frigyes württembergai király montforti gróffá nevezte ki, az orosz cártól padig nyugdíjat kapott: egyideig Ellwangen-ben élt, 1819-ben Velencébe költözött. 1821. Schöaunban (Bécs mellett és 1827. Rómában telepedett le. 1831. a pápa őt államából száműzte, mire Lausanne-ban s azután Firenzében lakott egy ideig. 1840-47-ig Belgiumban élt. 1847. megengedték neki, hogy Franciaországba visszatérhessen. Unokaöccse, kit a franciák a köztársaság elnökévé és később császárrá választottak, a rokkantak palotájának kormányzójává s 1850 jan. 1. Franciaország marsalljává, 1852. dec. 24. pedig esetleges trónörökössé nevezte ki. 1853. Jeromos harmadszor nősült, Baldelli Jusztinát vevén feleségül. Megh. Villegenis-ben, Páris mellett. Hagyatekából megjelentek: Memoires el correspondance du roi Jérôme el de la reine Catherine (Párisban 1861-64, 5 köt.). Schossberger, Briefwechsel der Königin Katarina u. des Königs Jerome u. Napoleons I. mit König Friedrich (Stuttgart, 2 köt.). V. ö. Kleinschmidt Gesch. d. Königreichs Westphalen (I. köt. Gotha 1893).

B. Jeromos-nak Patterson Erzsébettel (megh. Baltimore-ban 1879. ápril 4., v. ö. Didier, Life land letters of Madame B., London 1879) való házasságából származtak: a) Bonaparte Patterson Jeromos, szül. 1805 jul. 7. megh. Baltimorn-ban 1870 jun 1. A harwardi egyetemen jogot tanult és 1829. feleségül vette a gazdag Williams Zsuzsánna Máriát, mely időtől fogva leginkább nagy kiterjedésü birtokain élt. Fia, B. Patterson Jeromos Napoleon (szül. 1830 nov. 5.) a westpointi hadiiskolában nevelkedett. 1853. atyjával együtt Franciaországba rándult, egy évvel utóbb pedig részt vett a krimi hadjáratban. Azután visszatért Amerikába. B. Jeromosnak württembergai Katalin hercegnővel (szül. 1783 febr. 21., megh. Lausanneban 1835 nov. 28.) való második házasságából származtak: b) Jeromos Napoleon Károly (montforti gróf, szül. Grácban 1814. aug. 24., württembergai ezredes volt és Castello-ban (Firenze mellett) 1874 máj. 12. halt meg). c) Matild Leticia Vilhelmina, szül. 1820 máj. 27. 1841. férjhez ment Demidov Anatole orosz herceghez Rómában, kitől azonban 1845. elvált; III. Napoleon francia hercegnőnek nevezte ki. A Gothai Almanach szerint (1879) ujabban Paupelin festő neje lett. V. ö. Nauroy, Les secrets des Bonapartes (Páris 1889). d) Napoleon József Károly Pál, rövidebben: Napoleon herceg, szokásosan Plon-Plon herceg, született Triesztben 1822 szeptember 9-én, meghalt 1891 március 18-án. Fiatal éveiben Olaszországban tartózkodott, 1831. a pápai államból száműzték, 1837. württembergai katonai szolgálatba lépett s 1840 óta több európai országot utazott be. 1845. kiutasították Párisból, hová azonban már 1848. visszatért; bátyja halála után a Jeromos nevet vette föl. Az 1848 februáriusi forradalom után Korzikát képviselte az alkotmányozó, s azután a nemzeti törvényhozó testületben, hol a demokrata párthoz csatlakozott. Napoleon Lajos elnök 1849 áprilisében francia követül Madridba küldte, de mivel rokonának politikáját nyilvánosan becsmérelte, nemsokára visszahivta. 1849 jul. a Corsaire szerkesztőjével vívott párbajban sulyosan megsebesült, 1852. francia herceggé s 1853 jan. hadosztály parancsnokká nevezték ki; 1854. részvett a krimi hadjáratban, de amint azt ellenfelei sokszor szemére vetették, Szebasztopol ostroma közben betegnek jelentette magát. 1855 elején visszatért s 1859. azt a hadtestét vezérelte, mely Toszkánát elfoglalta. III. Napoleon Toszkána hercegévé szerette volna kinevezni, de annak lakosai Itália egyesítését, nem pedig a Napoleonok uralmát óhajtótták. Franciaországban Napoleon a szenátusban tartott radikális szinezetü beszédeivel népszerüségre emelkedni törekedett, mi által azonban a császárral, az udvarral és a papsággal ismételve éles ellentétbe jutott; Eugénia császárné nyiltan is éreztette vele haragját és megvetését, amiért a herceg kiméletlen élcekkel boszulta meg magát. Ilyformán a Palais Royal, melyben a herceg a demokrata irányu bonapartisták, radikális politikusokat és ateista irókat gyüjtötte maga köré, sokszoros ellentétbe helyezkedett a Tuileriákkal. Az 1859. háboru elején a császár unokatestvérét diplomáciai küldetéssel bizta meg: ekkor jött létre Cavour gróffal a szárd-francia szövetség, melynek éle Ausztria ellen irányult. A szövetség zálogául pedig Plon-Plosnak nőül kellett vennie Viktor Emánuel szárd király leányát, Klotildát (szül. 1843 márc. 2.), ki kétségbeesetten követte az előtte gyülöletes herceget az oltár elé. 1870. a császár a herceget ujból Olaszországba küldte követül, hogy az olasz királlyal szövetséget hozzon létre; de mivel III. Napoleon Róma megszállásába beleegyezni vonakodott, a szövetség abban maradt. A császárság bukása után a herceg, kit Thiers elnöklete alatt Franciaországból kitiltottak, Prangins kastélyába vonult vissza (Genf mellett) és csak 1875. kapott engedélyt a visszatérésre. 1870. Korzikán a képviselőkamarába választották, ahol az ultramontánok és a jezsuiták ellen ismételten kikelt. A császári herceg halála (1879 jun. 1.) után a bonapartisták jul. 19. tartott tanácskozásukon pártvezérüknek választották mi ellen azonban a klerikális pártbeliek tiltakoztak. Ő maga a B. család fejének nyilvánította ki magát, de trónralépését az általános népszavazástól tette függővé. Elismerte továbbá, noha csak egyelőre, a köztársaságot, és tartván a számkivetéstől: kijelentette, hogy nem szándékozik egyelőre trónkövetelőnek fellépni. De midőn az 1883. kibocsátott manifesztumában a Napoleonok trónigényeinek örökösévé jelentette ki magát, a köztársaság a trónkövetelőt az országból kiutasította, mire ő Brüsszelbe távozott; később még beutazta Olaszországot. Halálos ágyán kibékült nejével, az egyházzal azonban nem. Plon-Plon irodalmilag is működött: midőn Taine A jelenkori Franciaország alakulása c. művében a Napoleon-legendát kiméletlenül boncolgatta és a nagy Napoleont nagyon is kis embernek tüntette fel, Plon-Plon, mint a család szeniora, tollhoz fogott és a: Napoléon I. et ses detracteurs c. füzetben (1887) Taine-nel polemiába elegyedett. - Klotid hercegnő három gyermeket szült neki, de 1870., a császárság bukása után cinikus és kicsapongó férjét elhagyta. Gyermekeik a) Viktor herceg, szül. 1862 jul. 18., ki még atyja életében is fellépett mint trónkövetelő és rendesen Brüsszelben tartózkodik. b) Lajos, szül. 1864 jul. 16., ki előbb olasz, ujabban orosz hadi szolgálatban áll és jelenleg a Tiflisz-ben állomásozó nisni-novgorodi 44. sz. dragonyos ezredben alezredes. c) Mária Leticia hercegnő, szül. 1866 dec. 20. Ezen, nagy tehetségü anyja által a leggondosabban nevelt, szépségéről hires nő 1888 szept. 11. nagybátyjához, Amadeus aostai herceghez s volt spanyol királyhoz ment nőül; ennek váratlan halála óta (1890 jan. 18.) özvegységben él.

5. Mária Anna Erzsébet, szül. Ajaccióban 1777 jan. 3., megh. a Vicentini villában, Triesztben, 1820 augusztusban. 1797. Bacciocchi Bódog herceggel kelt egybe, 1805. bátyja a piombino-i hercegséget, 1809. pedig a toszkánai nagyhercegi trónt adományozta neki. Bátyja bukása után M. először Bolognában, azután mint Compigniano hercegnője Triesztben élt. Két gyermeke volt: a) Napoleon Frigyes herceg (szül. 1814., megh. 1833 ápril 7.); b) Napoleon Erzsébet hercegnő (szül. 1806 jun. 3., megh. Normandiában, 1869 febr. 3. 1825 óta Camerata grófnak volt neje s Anconában lakott; de 1830. elvált férjétől és atyjának 8 millió frankra rugó vagyonának jövedelméből élt, mely vagyon az ő halála után egyedüli fiára, Napoleonra (szül. 1826.) volt szállandó; ez a tengerészetre adta magát, 1851 dec. 2. az államcsiny után az államtanács titkára lett, 1853 márc. 3. azonban Párisban öngyilkosságot követett el.

6. Mária Paulina (előbb Saroltának neveztek), szül. Ajacció-ban 1780 április 22., megh. Firenzében 1825 jun. 9. 1793. anyjával és testvéreivel együtt Marseilleba költözött s nemsokára Duphot tábornoknak lett arája; ennek 1797. Rómában történt megöletése után azonban Leclerc tábornokhoz ment nőül, kivel 1801. San Domingoba hajózott hol a néger lázadás napjaiban nagy bátorságot tanusított. Férje halála után visszatért Franciaországba, hol 1803. Borghese Kamill herceggel lépett házasságra, de rövid idő mulya tőle elvált és attól fogva többnyire Neuillyben tartózkodott. 1806. I. Napoleontól a Guastalla hercegséget kapta; 1814. bátyját Elbára kisérte. A watorlooi csata előtt nagybecsü gyémántjait bátyja rendelkezésére bocsátotta, melyeket a poroszok az ütközet után a megfutott császár kocsijában találtak. A hercegnő ezután Firenzében a Sciarra villában töltötte napjait fényes társaságtól körülvéve. Midőn I. Napoleon aggasztó betegségéről értesült, az angol kormánytól engedélyt kért, hogy Szt. Ilonára utazhassék de csak elkésve kapta az engedélyt. Férjével később kibékült. Örököst nem hagyott hátra, amennyiben Leclerc-től született fia még gyermekkorában elhalt. Kiváló szépségü, de könnyelmü életü nő volt; I. Napoleon legjobban szerette nővérei között.

7. Mária Annunciata, később Karolina, szül. Ajaccióban 1782 márc. 26., megh. Firenzében 1839 máj. 18. 1800. Murat Joakim-hoz ment nőül (l. o.), kivel 1808 jul. 15. a nápolyi királyi trónra lépett. Murat halála után először Csehországban, később Lipona grófnő néven Triesztben élt. 1838. vagyona megmentése céljából Párisba utazott, hol a francia kormánytól 100.000 frank évi nyugdijat nyert, de már u. ez év juniusában kénytelen volt Franciaországból távozni. Gyermekeit l. Murat alatt.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is