Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
boncolástan... ----

Magyar Magyar Német Német
boncolástan... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

boncolástan

Boncolástan, boncolástani tudomány (anatómia), az a tudomány, mely valamely (szervezett) testnek egyes alkotó részekre metsző eszközökkel való szétbontását tárgyalja. Ha egyszerűen anatómiáról van szó, akkor az emberi test szerkezetét tárgyaló tudományokat értik rajta (antropotómia), de van állat- és növényboncolástan (zootómia, fitotómia), valamint kórbonctan. is (a. pathologica). Az ép v. normális boncolástan vizsgálat alá veszi és leírja az emberi test egyes részeinek különös alakját, fekvését összefüggését, fizikai tulajdonságait, stb. Az elérendő cél szerint az ép boncolástant különféle irányban lehet művelni, s aszerint van: 1. Rendszeres v. leíró boncolástan (a systematica s. descriptiva), mely a hasonló fizikai tulajdonságú testrészeket rendszerekbe (sistemata.) foglalja össze, s az ezekből összealkotott főbb csoportok szerint osztja be tárgyát; ennek megfelelően főbb fejezetei a csont- és szalagtan, izomtan, zsigertan, értan, idegtan, érzékszervek tana (osteologia és syndesmologia, myologia, splanchnologia, angiologia, neurologia, aesthesiologia). Az előbbinek egy ága a górcsövészeti vagy általános boncolástan vagy szövettan (a. microscopia s. generalis, histologia), amely a leíró boncolástani rendszerek egyes részeinek a górcsővel megfigyelhető finomabb viszonyaival foglalkozik. 2. A tájboncolástan (a. topographica) úgy ismerteti meg az emberi testet, amint több részei szét nem bontott állapotban egyesítve vannak; a működő orvosra és különösen a sebészre nagy jelentőségű, mert mindig körülírt testtájékokkal (regiones) van dolga. 3. A művészi boncolástan (a. plastica) kevésbé az orvost, mint a festőket és szobrászokat érdekli, amennyiben főleg a test külső felületen jelentkező idomviszonyaival foglalkozik. 4. Az összehasonlító boncolástan (a. comparativa) az állatok boncolásából nyert testeket összehasonlítja, s ez összehasonlításból általános érvényű szabályokat igyekszik levezetni; magasabb céljai miatt a boncolástan e nemét a boncolástani tudományok bölcsészetének nevezhetni. Az emberi test felbontásával eleinte papok, orvosok, az egyiptomiaknál a balzsamozással megbízott egyének foglalkoztak. A régi görögök, úgy látszik, csak állatokat boncoltak, Aristotelésnél legalábbis csak az állatok boncolására vonatkozó adatokat találunk. Még a rómaiak is tartózkodtak az emberek boncolásától. Hippokratész csak a csontokat és ízületeket ismerte, de felcserélte az inakat az idegekkel, a verőereket a vivőerekkel stb. Az emberboncolás megkezdése valószínűleg az I. Ptolemaios által alapított alexandriai orvosi iskolába esik (320 Kr. e.). Hérophilosról említik, hogy barátjával, Erasistratossal együtt Seleukos szíriai király engedelmével gonosztevőket felboncolt (mit Parrhasiosról, Zeuxisnak ismeretes vetélytársáról is mondanak) s ő tanította először a bőr lenyúzását (darsis) a felületesen fekvő izmok megismerése céljából; a megelőző időkben az orvosok általánosságban csak ?húsról? szóltak. Érdekes megemlíteni, hogy a régi görög szobrászok, bár boncolásokat nem volt alkalmuk látni, pontosan ismerték a test felszínének az izmok által okozott idomviszonyait. Ezeket az ismereteket az élő testnek pontos megfigyeléséből merítették, amire bőven nyílt alkalom a gimnáziumokban, ahol a fiatal emberek fedetlen testtel végezték testgyakorlataikat, továbbá az olimpiai játékoknál, ahol atlétatermetű egyéneknek testidomait a mozgás és küzdés különféle szakaiban megfigyelték. Hogy az ókor művészei az effélékre mily nagy gondot fordítottak, kitűnik azon fennmaradt szobrokból, amelyeken a bőrtől fedett izmok körrajzai a mozgás miféleségének megfelelő állapotban a legpontosabban vannak feltüntetve (p. a. Laokoón-csoport, a diszkoszvető Myrón-tól; a borghesei vívó Agasiástól stb. A középkor első szakában emberi tetemeket nem boncoltak s az anatómiát az orvostanulóknak Galénos tanai nyomán tanították, aki pedig észleleteit jobbára majmokon és kutyákon tette. Még jobban megakadt a boncolás művelése, midőn VIII. Bonifác pápa (1300) egyházi átokkal fenyegette azokat, akik emberi tetemet fel mernek boncolni. Mindamellett Mondini bolognai tanár 1306-ban két tetemet boncolt fel, s róluk bonctani munkát is írt, amely két évszázadon át az orvostanulóknak útmutatóul szolgált. A XVI. században új lendület keletkezett Vesalius Andrással, aki számos boncolás alapján írta meg nagy munkáját: De corporis humani fabrica, 1543. Ennek méltó utódai Falloppia és Eustachio voltak; Párizsban Sylvius Jakabba1 (1478-1555) kezdődött a rendszeres boncolásnak új korszaka, aki számos izomnak nevet adott, s a boncolástani műszereket kijavította. Olaszországban azon időben valamely tetemnek a felboncolása 4 napig később 8-12 napig tartott, többnyire kivégzett gonosztevőket volt csak szabad felboncolni; sőt némely anatómusról azt állítják (Falloppia, Rolfink), hogy nekik a gonosztevőket "a tudomány érdekében" élve kiszolgáltatták. Pisában abban az időben fejedelmi rendeletre évenként egy gonosztevőt abból a célból fojtottak meg, hogy az nyilvánosan felboncoltassék. Művészek is foglalkoztak azon időben a boncolástannal. Leonardo de Vinci és Michelangelo boncolótanár vezetése mellett tanulmányozták az emberi testet, és maguk is boncoltak (Michelangelo állítólag élő gonosztevőket is, hogy a fájdalmas arckifejezéseket tanulmányozza azzal), s ezért oly pontosak a rajzaik. Leonardo de Vinci-nek anatómiai rajzai jelenleg az angol királynő könyvtárában és a brit múzeumban őriztetnek s rajtuk olyan viszonyok vannak helyesen feltüntetve, melyek utóbb hosszabb időre feledékenységbe mentek (p. a medencehajlat). A mikroszkóp feltalálásával a finomabb viszonyok tanulmányozása is megindult, s a górcsövező boncolástan megalapítója Malpighi Marcell volt (1628-94), utána két németalföldi: Swammerdam (meghalt 1680) és Leuwenhoeck (meghalt 1723). A XVIII. században Olaszországban Lancisius, Valsalva, Santorini és Morgagni révén az anatómiai tudományok a virágzásnak tetőfokát érték el. Németországban Haller (meghalt 1777), Merkel J. Fr. (meghalt 1774), Angliában Hunter J. és V. (meghalt 1793), Franciaországban Bichat (meghalt 1802) voltak a korifeusok. Századunkban a legnevezetesebb anatómusok az ép boncolás köréből az elhaltakon kívül: Sömmering, Scarpa, Rosenmüller, Tiedemann, Weber, Aruord, Reichert, Luschka, Müller János, Schultze Mihály, Cruveilhier, Sappey, Hyrtl, Lenhossék J. Az élők: Toldt és Zuckerkandl Bécsben, Waldeyer és Krause V. Berlinben, His V . Lipcsében, Henke Tübingában, Schwalbe Strasszburgban, Merkel Göttingában, Kupffer Müchenben, Hasse Boroszlóban, Gegenbauer Heidelbergában, Kölliker Würzburgban, Romiti Pisában, Thane Londonban, Tumer Edinburgh-ben, Testut Lyonban stb. Nálunk boncolástani tanárok; Mihálkovics G. és Thanhoffer Lajos Budapesten; Davida Lajos Kolozsvárott.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is