Boncs
(növ.), Dunán tul a Vinca L. génusznak ma is élő neve, már
Frankovith említi (1588), Melius Juhásznál loncs (más iróknál: mereng v.
meténg, börvéng, börvényfű, börveifű, bervéng v. berveny, mert Csapó szerint
bőrnemü a levele; billing, télizöld százfűv. szászfű hihetőleg az oláh
nyelvből, loncfű, folyófű, földi borostyán, mindenkor zöld, erdei puszpáng), az
Apocynumféléknek többnyári, gyakran heverő száru füve v. félcserjéje, átellenes
bőrnemü levelekkel, magánosan a levelek tövéből eredő jókora csillagszerü ötös
tagu sodort bimbós virágokkal, hengerded keskeny tüszőgyümölccsel. 12 faja él a
földön nagyon elszórva. Legismeretesebb a télizöld B. (Vinca minor L., V.
pervinca Plin, sirborostyán, halottmirtusz) szétmászó szárral mely az
elliptikus örökzöld levelekkel a talajt sűrün eltakarja; kék kéklíla, ritkán
fehér virágokkal. Közép- és Északeurópában a Volgáig meg a Kaukázusig terjed;
hazánk erdeiben is gyakori s a nép téli koszoruba vagy más bokrétába köti.
Gyakran a sir tetején is zöldel; kerti sziklák diszítésére valamint
virágvederbe is használják. Régen a gyermekek megboszorkányozása ellen is
babonáskodtak vele. Hazánk Alföldjén és erdőtlen dombos vidékén már lomhullató
testvére, a V. herbacea W. et Kit. váltja fel, a pusztai vegetációval Bécsig
terjed, de tovább nyugat felé nem terem. A V. maior L. nagyobb levelü és
virágu, levele széle finom rojtszőrös. Déleurópai faj, mint kerti disz nálunk
is nő, de a kemény tél megviseli. Dunántúl néhol a borostyánt is B.-nak hivják.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|