Bongo-
v. dor-négerek, kik K-i Afrikában a dinkák és a nyám-nyámok
közt laknak, s akiknek bőre a szomszédjaikétól, t. i. a sötét feketés bőrü
dinka, silúk és núer négerekétől elütő rézvörös v. vörösbarna szinével tünik
fel; egyébként is különböznek a szomszédos négertörzsektől, minthogy kicsiny
termetüek, igen kurtafejüek (hypercrachycephali), és testük törzse a
végtagokhoz arányitva igen hosszu. Mezitlenül járnak és csak az ágyékuk körül
hordanak köttényt, (a nők levelekkel és füvekkel födik az altestüket).
Megemlítendő hogy a B mesterséges farkat viselnek, amely a farkas emberek
legendájára adott alkalmat. Felette szeretik a viszálkodást. A nők ajkaikat,
orrsövényüket és orrcimpáikat átfurják és keresztül dugott szalmaszálakkal,
fapálcikákkal, rézszegekkel, gyürükkel v. kőszilánkokkal diszítik magukat;
ezenkivül a hajukat tollal rakják tele, nyakukon üveg gyöngysorokat, karjaikon
és lábaikon rézpereceket, karikákat viselnek testüket pedig zeg-zugos irányu
vonalakban tetoválják, sőt elülső fogaikat (a négy felső és alsó
metszőfogaikat) is kihuzzák. A B. földmüvelők és állattenyésztők is amellett
szorgalmas iparütő (agyag-, fém- és faiparral foglalkozó) nép kitünő lándsákat,
nyilakat, ijjakat készít, még aranypénzt is ver; kúpalaku házaikat nagygonddal
építik és lakásaikat igen tisztán tartják. A falu közepén bekerített,
köröndalaku szabad teren fa szokott áltani, amelyre a megölt ellenségek
koponyáit aggatják, a tanácskozásokat is itt e helyen szokták megtartani.
Babonás nép és az istenségre csupán csak egy szavuk van «loma», amely egyaránt
a sorsot, a jó és balszerencsét, meg a legfőbb lényt fejezi ki. A B.-nál a
feleséget a szó legszorosabb értelmében veszik; a szép és fiatal nőnek átlagos
ára: 10 drb egy kilós vaslemez és 20 drb vaslándsavég, amit a vőlegény a leány
apjának fizet. A férfi annyi feleséget vehet, amennyit vagyoni állapota megbir,
rendesen hármat. A házasság egyszerüen, minden legkisebb akadály nélkül
felbontható, a férfi röviden az apai házhoz szállitja vissza a feleségét. A
temetési szokásuk igen érdekes. A tetemet összekuporodott helyzetben zsákba
varrják s igy helyezik el egy üregben, a férfit É. felé, a nőt D. felé
fordított arccal; azután a sirgödröt felhantolják s a sirdombra két hosszu
szarvvá kinyuló póznát raknak. Schweinfurth, akinek a B. ismeretét köszönjük,
őket művelődésképes népnek tekinti; számuk azonban az arabok
rabszolgakereskedése miatt fogyóban van
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|