Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Bonifác... ----

Magyar Magyar Német Német
Bonifác... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Bonifác

pápák (I.-IX). 1. B. I., szent (418-422). Ellenében Eulalius római archidiakonus tartotta magát, mint ellenpápa, de később Rómából kiüzetett. B. 419. jutott csak jogai élvezetébe s a császárral megegyezett abban, hogy jövőre, ha ellenpápa van is, egyik se ismertessék el, hanem uj pápa választassék. B. elődjei nyomán kárhoztatta Pelagius tanát. II. Theodosios császárt meggyőzte arról, hogy az illir egyházak a római patriarkátus joghatósága alá tartoznak; a császár erre visszavonta rendeletét, mely szerint nevezett egyházak peres ügyei a konstantinápolyi patriárka által volnának eldöntendők. A velencei papság nála vádolta be püspökét Maximust, azon tudatban, hogy a pápa az egyházban a legfőbb biró. Szt. Ágostonnal szoros összeköttetésben volt. Anastasius szerint B. elrendelte, hogy nők a szentelt egyházi ruhákat ne érintsék, tömjént az istentiszteletnél a parázsra ne tegyenek, s hogy a nem szabad férfiak, tehát rabszolgák, eladósodottak papokká ne lehessenek. Emléknapját október 25. ünnepli meg a kat. egyház.

2. B. II. (530-532). Dioskorus ellenpápa csak 29 napig élt; halála után B. őt átokkal sujtotta. Rómában 3 zsinatot tartott, az elsőben utódjául Vigilius diakonust jelölte meg. - E jelölést a másodikon visszavonta, a harmadikon pedig István larissai püspököt, törvényesen megválasztott tesszáliai érseket védelmezte állásában a konstantinápolyi patriárka illetéktelen itélete ellen. B. megerősítése az orangei (arausicanum) és velencei zsinat határozatait, miáltal a szemipelagiánusok ellen fogalmazott 25 kánon (az isteni malasztról, az eredeti bűnről, a predesztinációról stb.) általános érvényt nyert. II. B. az első pápa, akit az egyház nem iktatött szentjei sorába

3. B. III. (606), a római egyház diakonusa és Nagy szent Gergely pápa követe volt 603-ban Phókás császárnál Konstantinápolyban. Első dolga volt zsinatot hirdetni, melyen 72 püspök jelenlétében megtiltott minden mozgalmat, melynek törekvése pápa- v. püspök jelölésre v. választásra irányulna addig, mig vm. pápa v. az illető püspök még életben van, v. halála után három nap le nem folyt. Buzdítására tiltotta meg Phókás császár a konstantinápolyi patriárkáknak az «oecumenicus» cím bitorlását, mely címet bőjtölő János és Cyriacus hoztak forgalomba. Meghalt 607 nov. 10. Utódja.

4. B. IV. szent (607-614), orvos fia volt, szülővárosa: Valeria, az Abruzzokban. Phókás császár az ő kérelmére ajándékozta neki az Agrippa által (Augustus cs. veje) épített Pantheont, hogy kat. templommá alakítsa; B. tömérdek ereklyét helyeztetett el a Pantheonban, a felette ünnepélyes felszentelés alkalmával, minek emlékére keletkezett a «minden szentek ünnepe». E templom ma is Rómának csodált épülete s a minden szentek királynéjának nevét viseli S. Maria ad Martyres vagy S. Maria Rotonda. Különos gondját képezte az egyház ügye Angliában, Mellitus londoni püspök ügyét zsinaton tárgyalta, a canterburyi kolostort megerősitette, s mengengedte, hogy szerzetes is lehessen áldozópap. B szomoru időket élt, éhség, pestis, vizáradás megtizedelte hiveit; 611. Héraklios kivégeztette Phókást; II. Chosroes bevette Jeruzsálemet s elrabolta 614. Krisztus keresztjét. B. 615 máj. 7. fejezte be kolostori magányban szent életet; emléknapja máj. 25 van.

5. B. V. (619-625), nápolyi születésü; különös gonddal ápolta a fenyegetett egyházat Angliában: a canterburyi püspököt érsekké tette; Edwin northumberiandi királyt a ker. vallás követésére buzdította és ajándékokkal halmozta el úgy őt mint ker. nejét Edilburgot, aki egybekelésénél népei számára a ker. vallás gyakorlatát kérte ki urától s számukra Pál yorki püspököt vitte magával. Edwin megtérését B. már nem élte meg; alatta lépett fel Mohammed. Szelid, adakozó pápa volt; védte a végrendelkezési jogot; emelte az ereklyék tiszteletét, sürgette, hogy a templomok továbbra is az üldözöttek menedékhelyei legyenek.

6. B. VI. 15 napi szereplése az olasz pártoskodások szomoru korszakába esik, már Baronius sem számitja őt a pápák közé. A 897. római zsinat szerint erkölcsileg megbélyegzett multu egyén volt, akit előbb már alszerpapi, később áldozópapi hivatalától felfüggesztettek. Szereplésre egy lázadó olasz néptöredék juttatta

7. B. VII., családi néven Franco B., Crescentius grófnak, illetve az olasz nemzeti pártnak volt ája, kit I. Ottó császár halála (973) után, VI. Benedek pápa ellenében kiáltottak ki pápának; de egy hónapra rá (974 aug) Rómát elhagyva a vatikán kincseivel Konstantinápolyba szökött, Pártja VI. Benedeket börtönbe vetette s meggyilkolta. Utóda VII. Benedek. Franco B-ot, az egyházrablót átokkal sujtotta. VII. Benedeket XIV. János követte, kit a Konstantinápolyból időközben hazatért Franco B. az angyalvárba záratott, ahol éhhalállal halt meg 984 aug. 20. B. ismét magához ragadta az uralkodást, de néhány hónap mulva meghalt. Tetemét a bőszült nép, sőt párthivei is össze-vissza szurkálták, Róma utcáin végig hurcolták. Néhány könyörületes pap Marcus Aurélius szobrának lábánál ráakadt s eltemette. (984 dec.).

8. VIII., eredeti néven Cajetan Benedek, pápa volt 1294 dec. 24-től 1303 okt. 11-ig. Szül. Anagniban. 1281. bibornok lett s a tőle mindenben befolyásozott V. Cölesztin pápát követte a pápai trónon. Elődjét fogságba helyezte s a Colonnák hatalmas családját, mely Cölesztin lemondását érvénytelennek jelentette ki, hevesen támadta, javaikat elkobozta, Palestrina városukat feldulta. Célja volt VII. Gergely pápának törekvéseit megvalósítani, a pápaságot a hatalom legnagyobb fokára emelni és a világi hatalmakat neki alárendelni. E célja mellett makacsul, de sikertelenül küzdött, ugy hogy a pápa világi hatalmának fokozatos hanyatlása VIII. B. uralmával kelteződik. Velence és Genova békekötő közvetitését (1295) visszautasitotta, Sziciliában arragoniai II. Frigyest királyul kellett elismernie (1303), Toszkánában hasztalanul iparkodott a feketék és fehérek harcának véget vetni. A magyarokra Róbert Károly nápolyi herceget akarta királyul rájuk oktrojálni (1300), II Vencel cseh királynak megtiltotta a lengyel korona elfogadását (1309); I. Eduard angol királyt Skóciának, mint pápai hűbéres államnak meghóditása miatt birói széke elé idézte (1299), de mindenben kudarcot vallott. Beavatkozása csak Németországban volt eredményes, hol I. Albrecht minden császári jogáról való lemondásával megvásárolta a pápai elismerést (1303). Messzeható következményekkel járt Franciaországgal való konfliktusa. Midőn Franciaország és Anglia klérusa a rája IV. v. Szép Fülöptől ill. I. Eduárdtól kivetett adók miatt Á-nál panaszolkodott, ez Clericis laicos kezdetü bullájában (1296 február 25) mindazokat a fejedelmeket, kik a pápa engedélye nélkül megadóztatják a papokat, egyházi átok alá vettetéssel fenyegette. I. Eduárd engedett, IV. Fülöp azonban feleletéként megtiltotta a nemes érceknek országából való kivitelét. Erre azután B.-nak kellett engednie. Egy második, Ausculta fili kezdetü bullájára, melyben B. mindenkit, ki el nem hiszi azt, hogy a király egyházi valamint világi ügyekben a pápa alárendeltje, átokkal sujt, Fülöp azzal felelt, hogy az 1302 ápr. 10-ki nemzeti gyülésen az ország nagyjaival, főpapokkal és városi képviselőkkel kijelentette, hogy ők világi ügyekben istenen kivül csak a királynak vannak alárendelve, ez pedig hatalmát nem hűbéri hatalomképen birja. Hasztalan törekedett B. az 1302 nov. 18-ról keltezett Unam sanctam kezdetü bullában a pápai egyetemes monárkiáról való gregoriánus elveket megujítani; kimondotta 1303 ápr. 13-án Fülöpre az átkot és a trónjáról való letételt. Ez ekkor egy összehivandó egyetemes zsinathoz és a jövendő pápához felebbezett és Nogaret Vilmos nevü kancellárját küldte Olaszországba, ki Sciarra Colonnával szövetkezve Anagniban B.-ot megtámadta és 2 napig fogságban tartotta. Rá az anagniak kiszabadították és B. Rómába tért vissza. Attól való félelmében, hogy fogságában megmérgezik minden tápláléktól tartózkodott s igy lázba esett, mely őt 1303 okt. 11. sirba döntötte. B. egyike volt az első pápáknak, kik a zsarolási eljárást kezdtek alkalmazni. V. ö. Drusmann, Geschichte B. des VIII. (Königsberga 1852 2 r.); Wattenbach, Geschichte des röm. Papsttums (Berlin 1876); Digard Faucon és Thomas, Les registres de B. VIII. (Páris 1884 s k. 2 köt.).

9. B. IX., családi nevén Tomacelli Péter; nápolyi ősrégi, de szegény családból származott. Mint pap jött Rómába, hol gyorsan emelkedett; VI. Orban biborossá kreálta. Tiszta életü, szelid s bölcs pápa volt. Utóda lett VI. Orbán pápának, kinek ellenese az Avignonbau székelő VII. Kelemen volt. Elődének rendeleteit megujította, a teljes jubileumi búcsut azokra is kiterjesztette, akik Rómába nem zarándokolhattak; sürgette az annaták befizetését; Vencel német császár helyett Ruprechtet erősítette meg; Károly fiát, Lászlót a nápolyi királyságba segített, hogy magát VII. Kelemen ellen védje, ki Lajost tette nápolyi királlyá; VII. Kelement sehogysem tudta rávenni bitorolt méltoságáról való lemondására. Ennek halála után De Luna Péter biborossal gyült meg a baja, ki XIII. Benesek nevet vett fel. IX. Bonifác hajlandó lett volna a pápai méltóságról lemondani, ha a jogbitorló XIII. Benedek is lemond. B. 1404 okt. 1-én 60 éves korában halt meg.

10. B., szent, a németek apostola, szül. Kirtonban Exeter mellett 680. Eredetileg a Winfried nevet viselte. Neveltetését az adescancastrei, majd utóbb a southamptonshire-i kolostorban nyerte. 30 éves korában lett pap. 718. Rómába ment, ahol II. Gergely pápa az evangélium hirdetésére hatalmazta fel. B. előbb Türiniába, majd Bajorországba innen, Friziába, majd Hassziába ment és mindenütt a kereszténységet terjesztette, kolostorokat alapított. II. Gergely 723 nov. 30. a németek püspökévé szentelte őt. Ekkor nyerte a B. nevet. III. Gergely pápa érseki palástot küldött neki és 738. Németországba pápai követté nevezte ki. B. állította fel Németországban a freisingeni, regensburgi, erfurti, buralmrgi (amelyet később Paderbornba tettek át), würzburgi és eichstadti püspökségeket, valamint a hires fuldai apátságot, egyszóval egészen ujonnan szervezte a frank egyházat. 745. elfoglalta a mainzi érseki széket, 752. Soissonsban pedig megkoronázta Pipint Miután 753-ban a mainzi érsekségről lemondott és azt tanítványára Lullusra ruházta, a 73 éves aggastyán ismét elkezdé hittérítői működését, amelyet Dockumban elszenvedett vértanui halálával dicsőségesen fejezett be (754. vagy 755.). Tetemeit előbb Utrechtbe, majd Mainzba, végre az életében nyilvánított óhajának megfelelőleg Fuldá-ba vitték; ugyanott szobrot is emeltek tiszteletére. Leveleit Epistolae cimen kiadta Jaffe (Biblioth. rerum Germ. 1866. 3 köt.), minden munkáit Giles 1845. 2 köt.). Tisztelete csakhamar elterjedt, ugyAngliában mint Németországban és Galliában.

11. B., montferrati őrgróf, idősb Vilmos harmadik fia, s Konrád gróf testvére (megh. 1192). Részt vett a Szaladin ellen viselt háboruban s Hittin mellett fogságba esett. Csatlakozott az 1202-iki negyedik keresztes hadjárat vitézeihez és kitünt Konstantinápoly bevételénél (1204), amidőn Macedoniát és Tesszáliát kapta Tesszaloniai királyság néven (1204). 1207. a bolgárok ellen viselt háboruban elesett.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is