Boradó

Az a fogyasztási adó, melyet a borra vetnek ki, és pedig rendesen nemcsak a szőllőből, hanem az egyéb gyümölcsből készült, sőt a mesterséges borra is. Miután a borivás nem feltétlen életszükséglet, hanem inkább élvezet számba megy és bizonyos foku jólétet tételez fel, e mellett pedig a borfogyasztás bortermelő országokban elég jelentékeny: a B. teljesen jogosult s elég bő bevételt nyujtóeleme a fogyasztási adók rendszerének. Már a római birodalomban különféle adót vetettek a borra, s a középkorban egyik-másik országban a B. jelentékeny szerepet játszott. Beszedésének módja nagyon különböző. Ahol nem terem szőllő, ott a bort egyszerüen vámmal adóztatják meg a határon. Ott, ahol az országban benn termelik a bort, annak megadóztatása egyike a legnehezebb feladatoknak, miután a bort számtalan kisgazda szőlleje szolgáltatja s a forgalomban sincs kevés helyre összepontosítva, hanem kis mennyiségben vándorol egyik helyről a másikra egészen, a szintén kis mennyiségben történő fogyasztásig. A bor megadóztatása itt a termelőnél történhetik, esetleg a szőllőterület nagysága alapján mi azonban nagyon egyenlőtlenül hat -, miért is célszerűbb ennél a tényleg nyert s a pincében elhelyezett bor után vetni ki az adót, bár a bejelentések kötelezettsége s a készletek ellenőrzése sok terhet ró a termelőre, tov. a bor különböző értékének megfelelő arányos adóztatása is ilyképen el nem érhető. Történhetik a megadóztatás a bor elszállítása előtt, mikor is a szállítás bejelentendő s a pénzügyi közegek az indulásra kész bor után vetik ki és szedik be az adót; v. a szállítás végén, a pincébe való helyezéskor, mikor is a vevő fizeti meg az adót. E szállítási idő jobban kiméli a termelőt és biztosabban sujtja a műbort, de viszont többszörös megadóztatást vonhat maga után. A fogyasztás időpontjához legközelebb jár a megadóztatás akkor. ha a kicsinyben való elárusítás és kimérés után fizetendő a B., mely esetben azonban épp a nagyobb fogyasztó, a jobb módu osztály kerüli ki a megadóztatást, valamiként felszabadul alóla a termelő házi fogyasztása is.

Nem lesz általános a B. akkor, ha a megadóztatás csak bizonyos helyekre, az u. n. zárt helyeknél való bevitelnél, tehát kapuadó (l. o.) alakjában történik. Szokásos a B.-nál a megváltás, akár az egyes adóköteleseknek, akár községeknek részéről; a bérbeadás vagy a községre ráutalás szintén egyik módja a B. biztositásának. A B. különös helyettesítőjét, esetleg pótlékát képezik a kimérési v. elárusítási engedélyek után egyszer s mindenkorra v. évenkint visszatérőleg fizetett illetékek.

Hazánkban a B.-t az abszolut korszakban, az 1850. szept. 20. nyilt parancs hozta be. Kezdetben csak a 2000 lakoson felüli községekre szorítkozott, de már 1859-ben általánosították. A magyar alkotmány helyreállítása után a B. több módosításon ment keresztül; az italmérési jövedék behozatala alkalmával a bor kimérése és kis mértékben való elárusítása is további u. n. italmérési adó alá vettetett. E kétféle adót az 1893 jan. 1 -én életbelépett 1892. évi XV. t.-c. boritaladó néven egyesítette. A jelenleg érvényben álló jog szerint a B-t fizetni tartoznak a szőllősgazdák, a borral nagyban kereskedők, továbbá a vendéglősök, korcsmárosok, s mindazok, akik 56 liternél kisebb mértékben adnak el bort s végre mindenki ki a beszedési körbe akár saját szükségletére, akár eladás céljából hozta be a B. tárgyát.

A B. tárgyai közé az említett t.-c. a mesterséges bort is felvette: már régebben tárgyai a B.-nak a bormust, szőllőcefre, bor, gyümölcsbor és azonkivül de csakis Budapesten a borseprő.

A nyilt községek közül a 20,000-et meghaladó lélekszámmal birók az I. osztályba tartoznak, a II. osztály a 10,000-től 20,000-ig terjedő lakosságu községekből áll, mig a III. osztályba az ennél is kisebb községek tartoznak. Nyilt községekben azok a szőllősgazdák, kik szeszes italok kimérésével v. kis mértékben való elárusításával nem foglalkoznak, saját termelésü boraikból a háziszükségletre szánt bor után a régi borfogyasztási adót fizetik, vagy is minden hl. után I. oszt. községekben 3 frt 35 krt., II. oszt. községekben 2 frt 69krt, III. oszt. községekben 1 frt 35 krt. Zárt városokban a megadóztatás a fogyasztásiadóvonalon a bevitelkor történik, nyilt helyeken pénzügyi hatóság első sorban a B.-nak a községek által való megváltását, s ha ez nem sikerül, bérbeadását köteles megkisérelni s ha mindez nem vezet a kinyomozott fogyasztás kellő megadóztatására ráutalja a községre a B.-t, mikor is az köteles a megállapított összeget beszedni és beszolgáltatni. Végső esetben kincstári kezelés alkalmaztatik. A régiborfogyasztási adó (italmérési adó nélkül) az utolsó években 4-6 millió fr. hozott a magyar kincstárnak.

Forrás: Pallas Nagylexikon