Borgia

(ejtsd: bordsa) család, mely a Valencia mellett fekvő Jativából (Spanyolországból) származott s a XV. század végén és a XVII. elején Olaszországban nagy tekintélyre és hatalomra emelkedett. B. Alfonz, (1455 ápr. 8.) 27 éves korában mint III. Calixtus (l. o.) lépett a pápai trónra. Két érdemetlen unokaöccsét bibornokká tette, a harmadiknak pedig a spoletói hercegséget adományozta. Don Pedro Louis Lançol (Lenzuoli), az említett bibornokok egyike. 1492. mint VI. Sándor a pápai trónra jutott; Vanozza de" Catanei római nőtől a következő gyermekei születtek: János, Cézár, Gottfried, Lajos és Lukrécia.

1. B. János (szül. 1476.), Ferdinánd spanyol királytól Valenciában a Ganda hercegséget, atyjától pedig 1497. a beneventói hercegséget s Terracina Pontecorvo grófságokat kapta. Mind e javakat nemsokáig élvezte, mert nyolc nap mulva orgyilkosok megölték és tetemét a Tiberbe dobták. Közhiedelem szerint saját testvére Cézár gyilkolta meg.

2. B. Cézár, szül. 1478., megh. 1507. márc. 12. Gyönyörü külseje, óriási ereje, bátorsága, sőt vakmerősége és elragadó ékesszólása volt. Kedvelte ugyan a tudományokat és művészeteket is, de gonosz tulajdonságai jóravaló hajlamait sokszor felülmulták. Határtalan kapzsi és nagyravágyó volt és nem rettent vissza semmiféle eszköztől, ugy hogy jogosan nevezték el a gaztettek virtuózának. Atyjának, Sándor pápának föltétlen ura volt s ő intézte az önző családi politikát is. Eleinte ugyan papi pályára szánták és csakugyan rövid idő alatt pamplonai püspök, 1492-ben pedig bibornok lett, de testvérének, Jánosnak meggyilkoltatása után a papi rendből kilépett s megkérte Frigyes nápolyi királynak a leányát, kérelmét azonban visszautasították. 1499. a pápa Párisba küldte, hogy XII. Lajosnak megvigye azt a bullát, melyben Sándor pápa a királynak nejétől való elválasztását helybenhagyta és a Bretagne örökösével való egybekelését engedélyezte. A bulla áthozója évdijat és Valentinois hercegséget nyerte jutalmul, mi több, megkapta D"Albert Sarolta hercegnőnek, János navarrai király nővérének kezét. 1499 szept. visszatért Olaszországba, hol a francia hadsereg segítségével elfoglalta Romagnát, Imolát, Forlit, Faenzát, Riminit stb., mire atyja Romagna hercegévé tette. 1501. magához ragadta a Piombino-i fejedelemséget, de hiábavaló kisérletet tett Bologna és Firenze elfoglalására. Azután az egyházi államnak több hűbéres urát Sinigagliába édesgette, közölük többet fogságba vetett, másokat lefejeztetett. (1502 dec. 30.) Hatalma tetőpontján állott, midőn bátyja hirtelen meghalt. Atyja és fiu közhiedelem szerint abból a méregből ittak, melyet vendégeinek szántak volt: az atya belehalt, a fiu erős természeténél fogva ugyan hosszas betegségéből felépült, de reményei betegsége alatt füstbe mentek. III. Pius rövid uralkodására (1503 okt. 8-18) a B.-k ellensége, a vaskezü II. Gyula következett (1503 okt. 31.), ki Cézárt nov. 22. elfogatta, az egyházi államban bitorolt összes birtokainak kiadására kényszerítette s csak 1504 ápr. 19-én bocsátotta szabadon. B. ekkor Nápolyba indult, hol azonban Gonsalvo da Cordova Katolikus Ferdinánd király parancsára elfogta és Spanyolországba küldte (1504 máj. 26.). Itt két évig Medina del Campo várában fogva tartották, mig végre sógorához, a navarrai királyhoz sikerült menekülnie. Sereget gyüjtve Castilia ellen nyomult, de Viana várának ostroma közben elesett.

3. B. Lukrécia szül. 1480 ápr. 18. megh. 1520. Cézárnak huga, renkívül szép, kellemes; művelt nő, kit azonban a hagyomány erkölcsi szörnyetegnek mond. Még csak 13 éves volt, és máris két izben jegyben járt. 1493. Sforza Jánosnak, Pesaro fejedelmének lett a felesége; ettől azonban elválasztották (1497), minthogy atyja, VI. Sándor pápa a nápolyi király unokaöccsének, Alfonz busselli hercegnek szánta. Az esküvőt Rómában tartották meg a vatikánban (1498. jul.) Három év mulva Cézár meggyilkolta sógorát, ki hasztalanul keresett a pápa lábainál menedéket, Lukrécia pedig még ugyanazon esztendőben ferrarai Alfonzhoz ment nőül. E házasságból három fiu származott. B. Lukrécia a történelem tanusága szerint műpártoló, a szépért lelkesülni tudó nő volt, aki Ferrara népének és kora legjelesebb szellemeinek (Aldus, Bembo, Ariosto) tiszteletét ki tudta vivni, mindamellett számos kortársa rettenetes vádakkal illette. Roscoe volt az első, aki Lukrécia elvetemültségét kétségbe vonta. Azóta egész irodalom támadt, mely oklevelek alapján cáfolgatta a hagyományt. V. ö. Gilbert, Lucrezia B., duchess of Ferrara, London 1869; németül Lipcse 1870; Cerri, Campori és Zucchetti művei és Gregorovius, Lucrezia B., Stuttgart 3. kiad. 1874, 2 köt. E remek művet Márkus Miklós és Feleki József, magyarra fordították. Budapest 1886. Itt megemlítendő még Hugo Viktor szomorujátéka és Donizetti operája, melynek hősnője a hagyomány nyomán alakított, bűnös Lukrecia.

A Borgiáknak Spanyolországban maradt ágából származott:

4. B. Ferenc, szül. 1510., megh. Rómában 1572. Gandia hercege és a jezsuita rend harmadik főnöke. V. Károly Catalonia alkirályává nevezte ki. Nyolc gyermeke volt; nejének halála után azonban a jezsuita-rendbe lépett. Lendített a hittérítő intézményen, a tanügyön, szerkesztett vallásos könyveket s lelkesen - de hiába - buzdítá Franciaország, Spanyolország és Portugália királyait a törökök ellen intézendő keresztes hadjáratra. A szentek közé avatták 1625.

5. B. Ferenc, kit Borjá-nak is irnak, az előbbinek unokája, Squillace fejedelme s Magaldo grófja, szül. Nápolyban 1614., megh. 1658. szept. 26. Peru alkirálya lett, ahol megszerezte a Maynas tartományt s Boria (Borja) városnak vetette meg alapját. Amerikából való visszatérése után (1621) a tudományoknak és művészeteknek élt. Obras en verso c. költeményeit (Madrid 1639. Antwerpen 1654 és 1664) egyszerűség jellemzi. Egyéb művei: Napoles remperada por el reyo Don Alfonso, hős költemény (Saragossa 1651); Kempis Tamás fordítása, stb. V. ö. Cepari, Vita di San Francesco B. (Monza 1885).

6. B. István, bibornok, született Velletriben 1731 december 3., meghalt Lyonban 1804 november 23. A Propaganda fidei igazgatója, a tudományok lelkes pártolója s a lelencek jótevője vala. Mint a cortonai etruszk akadémiának tagja (1750 óta) módjában állott a velletrii muzeum gyarapítása. Mint Benevento kormányzója (1749 óta) nagy érdemeket szerzett az 1764-ben uralkodó éhinség enyhítése által. XIV. Kelemen pápa a Propaganda titkárává tette (1770). IV. Pius bibornokká és a lelencházak főfelügyelőjévé nevezte ki (1789.). Midőn a forradalom az Egyházi államban is kitört (1797), VI. Pius B.-ra ruházta a diktátori hatalmat. A franciák azonban 1798 febr. elfogták, s az Egyházi államból kiutasították, mire B. Velencébe s utóbb Pádovába ment. VII. Piussal 1894. visszatért Rómába; később pedig a pápát Párisba is elkisérte, ahová ez Napoleon megkoronáztatása végett utazott. Utközben B. meghalt. Művei: Istoria della cittá di Benevento (1763 69,3 köt); Monumento di Papa Giovanni XVI. (Róma 1650;) Breve istoria dell"antica cittá Tadino dell" Umbria (1751); Bereve istoria dell domino temporale della sede apostolica nelle due Sicilie (1788). Életét S. Bartolommeo Paolino atya irta meg latin nyelven (Róma 1805).

7. B. Sándor, szül. Velletriben 1682., megh. mint fermói érsek 1724. Ő vetette meg alapját a hires velletrii B.-muzeumnak. A B.-család még most is virágzik Velletriben. V. ö. Höfler, Die Katastrophe d. Hauses Borja von Gandia, Bécsi akad. értek. 1892. Yriarte, Autour des Borgias. Études d"histoire el d"art, Páris 1891.

Forrás: Pallas Nagylexikon