Borics

helyesebben Boris, Kálmán király feleségének Eufémiának fia, ki 1113-ban Kijevben született, hová Kálmán feleségét visszaküldte volt, mivel hűtelennek tartotta. Ez a hűtlenség azonban nincs bebizonyítva s az országban egy tekintélyes párt Kálmán király törvényes fiának ismerte el B.-t. II. István halálával a 18 éves ifju érvényesítni akarta jogait s megakadályozni azt, hogy unokatestvére; Béla jusson a trónra: Bizáncban a császár egyik rokonának nőül vétele által akart segítséget nyerni, reményeiben csalódva azonban Lengyelországba ment, hol III. Boleszlav, kinek leányát, Juditot megnyerte feleségül, pártfogásába vette ügyét. 1132-ben lengyel és orosz hadakkal elfoglalta a Szepességet s ősszel már a Sajóig nyomult, midőn Szobjeszláv cseh fejedelem Lengyelországra ütvén a lengyel hadaknak vissza kellett térniök. 1133-ban ismételte támadását, mely annál nagyobb sikerrel kecsegtette, mert növekedett azoknak száma, kik őt törvényes szülöttnek tekintették. Béla király azonban a Sajó mellett levő táborában mindazokat az urakat, kik törvényességében nem kételkedtek, itélet nélkül kivégeztette, mire a többiek követség utján tudatták a lengyel királlyal, hogy B. törvényes származását el nem ismerik s igy követeléseit sem teljesíthetik. A lengyelek még azon éjjel és rá csakhamar az oroszok is visszavonultak. 1134. januáriusban azonban Boleszláv és Vladimirko ismét megsegítették a trónkövetelőt, mig II. Bélát Szobjeszláv és az osztrák Albert herceg támogatta. Jul. 22. a király seregei döntő győzelmet arattak, de a lengyel király csak Lothár császár közbenjárására mondott le B. támogatásáről, forma szerint pedig csupán 1137. kötött békét Bélával. B. a békealkudozások idejében sem nyugodott, mire Béla 1136-ban az aradi gyülésen (i, II. Béla) levágatta leghűségesebb 68 emberét s így az ellenzéket vérbe fojtotta. Őt magát többé nem is háborgatta B. II. Géza trónraléptével azonban ujabb szövetségesek után látott s II. Vladiszláv cseh herceg és III. Konrád császár segítségével 1146. husvét hetében el is foglalta Pozsonyt, szept. 11. azonban Lerfeldnél ismét véres vereséget szenvedett s 7000 halott hátrahagyásával kellett menekülnie. A politikai kalandor a következő (1147.) évben Konrád császár, majd VII. Lajos francia király keresztes hadaihoz csatlakozott. Az uralkodók, polit. menekültről lévén szó, megtagadták ugyan a magyar király által követelt kiadatását, de segítséget sem adtak neki. Most tehát a bizanciak szövetségét kereste. 1152 nyarán egy gör. hadosztály élén valóban egész Temesvár vidékéig nyomult B., Belus bán elől ellenben csakhamar visszavonult. Az 1155-ben ujból kitört háboruban a Belgrád közelében vivott csatában esett el. Fia Kálmán utóbb egy gör. thema helytartója lett s utódok nélkül hunyt el. V. ö. Wertner Mór, Boris und Rostislaw. Berlin 1889. 8-r. 154 lap. Hodinka Antal: Kálmánfi Kolomanovics Boris. Történ. Tár, 1889., 421-433. lap. A főbb müvek: Hadtört. Közl., 1891., 145. lap; Szigligeti Törvénytelen vér cimmel drámát irt róla; de egyebek közt nem értékesítették még a szépirodalomban azt a drámai részletekben gazdag jelentést sem, melyet VII. Lajos táborában való tartózkodásáról Deuly Odó tesz.

Forrás: Pallas Nagylexikon