Botfaüzem

a sarjerdőüzem egyik neme, mely abban áll, hogy a kellő visszaszerző erővel biró fa törzsét mintegy 2-3 m. magasságban levágják, mire a vágási lap helyén és alatt uj hajtások keletkeznek, melyek a levágott ágkoronát helyettesítik. Ha ezt az eljárást 2-10 évi időközökben ismétlik, mit botolásnak vagy csúpolásnak neveznek, akkor az ily módon kezelt fák, a botfák v. csúpfák, felső részükön megvastagodva, ú. n. fejet kapnak, melyekből a hajtások indulnak ki. A tkpi erdőkezelésben a B. csak kivételesen p. vízáradásoknak alávetett területen fordul elő; de annál többször a mezőgazdasági faültetéseknél, p. utak vagy táblák szélein, élő sövényekben, legelőtérségeken, patakok partjain ültetett fáknál. A lebotolt ágakat leginkább tüzelőfának, karónak, kerítésvesszőnek stb. szokták használni, az erre alkalmas fanemek lombjait pedig megszárítják és télire birka- v. kecsketakarmánynak használják. Botfának nem minden fanem, habár egyébkint elég visszaszerző ereje van is, egyképen alkalmas, Legjobban megtürik a botolást az ákácfa, a szilfa, a hársfa, a tölgyfa, a juharfa, a gyertyánfa, a körisfa, továbbá a fűzfa s a nyárfa, mely utóbbiak kivált nedves álláshelyen alkalmasak az efféle bánásmódra. Nagyon ajánlatos az eperfa vagy szederfa botolása, mit az jól elvisel és minek az az előnye van, hogy ily kezelés mellett gyümölcsöt nem igen érlel, sok és jó levelet hoz és a fának alacsonyságánál fogva levelei könnyebben hozzáférhetők, mintha szabadon fejlődve, magas törzsek alakulnak. A botolást közönségesen a tél végén teljesítik olymódon, hogy erőteljes javakorbeli fákról éles baltával, közel a törzshöz szedik le az ágakat, idősebb törzsek fején ellenben rövid ágcsonkokat hagynak, mert ezek jobban hajtanak ki. Ha a lombot takarmányul akarják felszárítani, akkor a botolás nyáron történik.

Forrás: Pallas Nagylexikon