Boulanger

(ejtsd: bulanzsé),

1. Ernő, francia politikus, szül. Nantilloisban (Muese) 1831 okt. 12-én. Párisban a jgoot végezte s szülőföldjén a közigazgatási pályára lépett és pénzügyi reformtervekkel szerzett hirnevet. 1886. a Meuse departementban 620 szavazattal 225 ellenében szenátorrá választották Salmon monárkista jelölttel szemben. A szenátusban a koronzási jelvények és drágakövek eladásáról szóló törvényjavaslatot védte az előadói széken; 1888. és 1893-ban pedig a költségvetés előadója volt. 1893. márc. nagyon kifogásolta a kamara által eszközölt törléseket és módosításokat, kifejezte abbeli aggodalmát, hogy a vámokból befolyó jövedelmet a pénzügyminiszter 30 millió frankkal tulbecsülte. Jelentésében érdekes visszapillantást vetett Franciaország pénzügyének multjára 1829-1892-ig.

2. B. Gusztáv Rudolf, francia festő, szül. Párisban 1814 ápr. 25., megh. u. o. 1888 szept. 22. Dellaroche Pál és Jollivet tanítványa volt. 1856. visszatérvén olaszországi tanulmányutjáról, ahol Caesar a Rubicon mellett cimü festményével vált ismeretessé, nagy diadalt aratott a Szalónban Palestrina cimü festményével (1857), később Az arabok (1861), A kabilok (1863), A Szahara lovasai (1864), különösen pedig a klasszikus ókorból merített műveivel, mint Lukrécia, Lesbia, A pompéji koszoruárusnő stb. Napoleon herceg pompéji stilben épült párisi háza átriumát vele festette ki. Müvészete rokonjellegü Gérôme művészetével, de nála még lágyabb, érzékibb és főképpen a klasszikus családi élet festésében vonzó, de művészete mégis csak a K.-i élet ábrázolásában megragadóbb.

3. B. György Ernő János Mária, francia tábornok, szül. Rennes-ben 1837 ápril 19., megh. mint öngyilkos Brüsszelben 1891 szept. 30. Az elemi és középiskolákat Nantes-ben végezte, azután a st.-cyr-i katonai iskolába lépett (1855); 1886. gyalogsági altiszt lett az Algériában állomásozó I. turkó-ezredben, mellyel Randon tábornagy vezérlete alatt részt vett a kabil hadjáratban (1857). Az 1859. olasz háboruban kitűnt Robecchetto-nál és Turbigo-nál, ahol sulyosan megsebesült. A háboru befejezése után a becsületrend érdemjelét kapta. 1860 márciusában hadnagy lett és résztvett a khinai expedicióban. 1862. február 24. Trai-Dau mellett megint megsebesült; jul. 14. kapitánnyá léptették elő. 1864. visszatért Franciaországba s 1867. a st.-cyr-i iskola tanárává nevezték ki, 1870 nov. 9. pedig a 113. sorezred parancsnoka lett Párisban, mely ezred élén a nov. 30. kirohanás alkalmával megint megsebesült. 1871. alezredessé léptették elő, azután résztvett a commune leveretésében és ezzel a becsületrend nagykeresztjét vívta ki magának. Mindamellett a hadsereg ujjászervezésekor csak alezredesi rangot kapott s csak 1874 nov. 15. léptették elő ezredessé. 1880. a Valence környékén állomásozó 14. lovashadosztály parancsnoka lett, 1881-ben pedig a kormány Amerikába küldte, hogy a yorktown-i kapituláció 100. évfordulójának emlékünnepén Franciaországot képviselje. 1882. a hadügyminisztériumba került, ahol mint a gyalogsági osztály elnöke a katonai iskolák javításán buzgólkodott. 1884-ben hadosztályparancsnokká és a tuniszi hadsereg parancsnokává nevezték ki, azonban Cambon tuniszi francia követtel viszályba keveredvén, nemsokára ez állásától felmentetett.

Sértett önérzete és nagyravágyó lelke ekkor a radikális párt táborába hajtották, mely kieszközölte, hogy Freycinet miniszterelnök 1886 jan. 6. B.-ra bízta a hadügyi tárcát. Ez állásban először is Schmitz tábornokkal volt affairje, kit Carnot elnök végre B. sürgetésére rangjától megfosztott. Aumale, Orléans hercegét Párisból számüzte, azután rávette a kamrát, hogy Aumale, Orléans hercegét Párisból számüzze, noha azelőtt (1880) alázatos és hizelgő levelekben esedezett kegyééért. Ezen nyilvánosságra hozott levelek hitelességét eleinte tagadta. Vetélytársait és ellenfeleit (különösen a tábori karban) minden felsőbb katonai állásról eltávolította; Saussure tábornokot, Páris kormányzóját, lemondásra birta, és ügyesen értett ahhoz, hogy hazafias frázisokkal a párisiak rokonszenvét megnyerje. Ahányszor a Longchamps-on, hadi szemléken, délceg, e célra külön betanított fekete paripáján mutatkozott, a közönség lelkes éljenzésbe tört ki. Egész Páris énekelte a Paulus dalát a «brave général»-ról, mig Jules Ferry B.-t «Saint-Arnaud de caféchantant»-nak bélyegezte. A párisi nép, ki divatból, ki meggyőződésből, ki elégületlenségből, már szinte térdre borult az uj bálvány előtt, ki a «gloire» és a «revanche» jeligékkel mámorba ejté a férfiakat és még inkább a nőket. Ugy ünnepelték B.-t, mint aki a németeken majd bosszut áll Sedanért és Elzászért. A radikális lapok és a tömeg tüntetései dacára Ferron, az uj hadügyi miniszter, B.-ot 1887 jun. 18. a 13. hadtest parancsnokává nevezte ki Clermont-Ferrandba. A kis vidéki városba számüzött B. az uralkodó párt ellen táplált haragból és a hatalom után való vágyból, 1887. márc. 14. politikai üzelmei miatt a tényleges szolgálatból elbocsátotta, márc. 27. pedig Carnot elnök a miniszteri tanács és a fegyelmi bizottság javaslata alapján a tábornokot, (mivel időközben megint engedély nélkül jött Párisba) a katonaság kötelékéből végképen elbocsátotta. B. és pártja felvette az odavetett keztyüt. A Cocarde márc. 12. megjelent 1. száma a romlott és megvesztegetett kamara feloszlatását és az alkotmány revizióját sürgette, mely kivánság sztereotip követelése lett a boulangistáknak.

Az akkor megalakult párt, a Comité républicain de protestation nationale mindent elkövetett, hogy B. a kamarában helyet nyerjen. Most Rochefort is rendelkezésére bocsátotta maró gunyját és vakmerő támadását. Ahol B. megjelent, a néptömeg üdvrivalgással fogadta; nagy pénzösszegeket kapott (egyedül Uzes hercegnőtől 3 millió frankot), hogy szereplése költségeit és fényes háztartását egyaránt fedezhesse; és ami a fő, választási hadjárata diadalra vezetett. Márc. 25. az Aisne departementban üresedett kerület 45 089 szavazattal 26 808 ellen B.-t választotta képviselőjének, ápr. 8. pedig a Nord-département (272 000 szavazattal 75 000 ellenében) bizta reá a mandátumot. B., ki az utóbbi mandátumot vállalta el, jun. 4. hozta javaslatba az alkotmány revizióját, melyet azonban a kamara heves viták után elvetett. Midőn az ügyek ennyire fejlődtek, az uralkodó párt megértvén az imminens veszélyt, tömör sorokban szállt sikra B. el len. Az 1889. márc. kinevezett uj minisztérium, melyben az erélyes Constansnak jutott a belügyi tárca, legott elhatározta, hogy B.-t és társait a köztársaság fennállása ellen szőtt üzelmek és a katonság elcsábítása miatt a szenátus előtt bevádolja, mely testületre egy külön törvény által ez ügyben birói hatalmat ruháztak. Constans, kinek legfőbb óhaja arra irányult, hogy B. külföldre távozzék, titkos kém által arról értesíté B.-t, hogy a kormány az ő elfogását tervezi, mely hirre B. (kit szeretője, Bonnemain asszony is féltett) csakugyan Brüsszelbe menekült (ápr. 8.), ahonnan a belga kormány sürgetésére ápr. végével Londonban távozott. Szökése politikai hiba volt, melyet a kormány ügyesen kiaknázott. Szép szerével letárgyaltatta a B. ellen indított vádkeresetet, melynek folyamán kitünt, hogy B. minisztersége idején az állam pénztárából, ki nem deríthető célokra 242 000 frankot költött el. Végezetül a szenátus aug. 14. 195 szavazattal 5 ellenében B.-t, Dillon-t és Rochefor-t in contumaciam egy megerősített helyre való számüzetésre itélte el. E pillanattól kezdve B. napja mindjobban elborult. Szökése és a pör folyamában felmerült vádak sokat ártottak hirnevének és ügyének, úgy hogy pártja a községi és később a képviselőválasztásoknál (szept. 22.) nagy vereségeket szenvedett. Őt magát Montmartre-ban megválasztották ugyan képviselőnek Jaques ellenében (kinek választási költségeihez, mint a Panama-pörben kitünt, Floquet miniszter 300 000 frankkal jártul), de a választást a kamara megsemmisítette. B. erre 1889. Jersey-be távozott s innét Spanyolországba készült, de e szándékáról lemondott s nehány meghitt barátjával együtt Jerseyben maradt. Az 1889 szeptemberi választásokban hiveinek száma még jobban csökkent, ugy hogy a boulangisták az 1890. évi fővárosi választásoknál csak két helyet nyertek a községi tanácsban. Hivei, hogy a «Boulange» hanyatlásán segítsenek, azt tanácsolták B.-nak, hogy Párisban az állami törvényszék előtt jelentkezzék és magát a felhozott vádak alól tisztázza. B. azonban e tervtől idegenkedett és máj. közepén a pártfőnökségről leköszönt. Kedvesének, Bonnemain asszonynak halála nagyon is érzékenyen sujtotta anyagilag is. Beleunván a sivár jelenbe és nem bizván a jövő esélyeiben, Bonnemain asszony sirján az ixellesi temetőben (Brüssel mellett) mellbe lő vén magát, véget vetett életének. - Beszédei 1888. jelentek meg: Les discours du général B. cimen, de e kötet csak 1887. nyarán tartott beszédeit tartalmazza. V. ö. Ruhemann, General B. (Berl. 1887); Buguet, Au général B., revues et revuistes (Páris 1885); Chincholle, Général B. (1889). B. sugalmazta a Barthelémy Hippolite hadi irónak tulajdonított; L"invasion allemande cimü nagy feltünést okozott munkát (3 köt. 1888-90). melyet Armand és Singer fordítottak le németre. (Deutschlands Feldzug gegen Frankreich, Bécs 1888). V. ö. Mahrenholtz cikkét az Unsere Zeitban (1889, II.). Legujabban a Boulange-párti Mermeix szellőztette B. választási manöverjeit, megjelölte a pénzforrásokat, melyekből merített, kimutatta, hogy B. a hadügyminiszteriumból való elbocsáttatása után még Floquet-, Freycinet-, Napoleon herceg- és a párisi gróffal is folytatott alkudozásokat, csakhogy állását visszanyerje; Reinach és Arton-tól ellenben, mint ez a Panama-pör tárgyalásiból kitünt, B. nem fogadott el pénzt.

4. B. Lajos, francia festő, szül. Vercelliben (Piemont) 1807 márc. 11., megh. Dijonban 1867 márc. 7. mint az akadémia igazgatója. Francia szülők gyermeke. Mint Quilon-Lethieres és Devérias tanítványa, a romantikus iskola hívének vallotta magát. Hugó Viktornak jó barátja volt s több illusztrációt készített műveihez. Több festményéhez Hugó és Chateaubriand költeményeiből vette a motivumot (Borgia Lukrécia és Velleda álmodozásai); viszont Hugó neki ajánlotta több költeményét. Legismertebb művei az említetteken kivül: Mazeppa (1828); Petrarca diadala (1836); Macbeth (1859); Boszorkányos éjszakája (1861).

Forrás: Pallas Nagylexikon