Brahms

János, a jelenkor egyik legnagyobb német zeneszerzője, szül. Hamburgban 1833 május 7. Atyja nagybőgős volt; ő kezdte igen korán a fiut zenére oktatni, Marxsen Ede Altonában folytatta kiképzését. Mint jeles zongorajátszó, 20 éves korában Reményi Edét körutjában kisérte; igy ismerkedett meg Joachimmal és Liszttel, kik őt Schumann figyelmébe ajánlották. Emez, a szerkesztette folyóiratban, 1853 okt., B.-ról irta utolsó cikkét: «Uj pályák» c. rövid ismertetése inkább ábránd mint boncolás inkább jóslat mint itélet. És Schumann nem volt hamis próféta: B. rendkivüli tehetsége az első műveiben nyilatkozó dus képzeletet, a romantikus irány merészségeit a klasszikusok imponáló nagyságával, tiszta és szigoru munkájokkal egyesítette; az érzés igaz és mély volta s a polifonia tömörsége egy forrásból fakadnak B.-nál, de a reflexión át szürődnek zenévé. Egyéniségének egyik fő vonása, hogy a nehézségeket szereti: a körmönfont alaphangváltoztatást (modulálást) és ellenpontozást, még ott is, ahol a nép zenéjéből merít, amit pedig gyakran tesz. Ezért az ő eredeti, mindig uj, száz nyelvet beszélő muzsája nem szokott egy csapással hódítani, ugy barátkozunk meg vele; de vonzóereje azután nem csökken. Hol fenséges hatalmát érezteti, hol komorsága terjed át lelkünkre: szendesége gyakran nyugodt kedélyességbe, olykor ártatlan dévajságba olvad át - ritmikája vagy harmoniáinak egy-egy fordulata által. Témái, formái, figurái: mind Beethovennek egy magasabb hatványa: modernsége azonban nélkülözi Schumann kisérteties idegességét. 45. műve, a Német requiem» (1868) nyitotta dicséretre azok ajkát is, akik addig vakok voltak B. nagysága iránt: ez a mű egyben nagyszerü és kedves; a mélyen alatta álló «Magyar táncok» c. 4 füzetét pedig tul is becsülik. Krause könyve 1892. B.-nak addigi 111 művét sorolja fel: közel 40 dalfüzetet, 30-nál több füzet karéneket, mintegy 25 fr. Zongora- és 2 orgonaszerzeményt, 21 kamarazene-művet, s 13-at zenekarra. Nevezetesebb művei: zongorára: nagy szonáták, opus 1. 2. 5.; Scherzo, op. 4.; Balladák op. 10.; változatok op. 9. 21. 23. 24.; kamarazenéje csaknem kivétel nélkül; zenekarra: szinfoniai akadémiai és tragikus megnyitó zenéje; énekkarra: Temetési ének, Német Requiém, Diadalének (a porosz-francia háboru után), Rinaldo (kántáte), Nänier; dalok: legnagyobbrészt nagyértékü, bensőségtől áthatott s némi dallamszépség mellett inkább a kifejezésbeli finomságokban mesteri művek. B.-éveken át a lippei hercegnél Detmoldban volt karigazgató és zenetanár? majd otthon folytatta tanulmányait mig 1862. Bécsben telepedett le, hol 1863. az Énekegyesület kartanítója lett: csak 1864-69. bolygott Hamburg, Zürich, Baden-Baden és 1874-78. Heidelberg körül, de sehol sem volt annyira maradása, mint Bécsben. Itt 1871-74. a Zenekedvelők Egyesületének hangversenyeit vezette. A cambridgei egyetem 1877., a boroszlói 1881. ajándékozta meg tiszteletbeli tudori oklevéllel.

Forrás: Pallas Nagylexikon