Bratianu

(ejtsd: brátján), 1. János, rom. politikus, szül. 1822., megh. 1891 máj. 16. Tanulmányait Párisban fejezte be. Visszatérve hazájába Romániába, a francia foradalom eszméit hirdette, de a fölkelés, mely az ország szabadsága érdekében 1848. kitört, a bevonult orosz és török csapatok által leveretvén, B. kénytelen volt menekülni. Leginkább Párisban tartózkodott, ahol az akkori emigránsokkal élénk összeköttetésben állt. Az 1856. párisi békekötés után, mely Románia viszonyait is szabályozta, hazakerült s minden törekvésével rajta volt, hogy Oláhország és Moldva egyesüljenek. A románságnak a vezető elemei politikusok irók, költők támogatták céljában. Alesandri V. akkor irta a Romániában mai is általánosan énekelni szokott «Hora uniru»-t (Az egyesülés dalát). Cusa fejedelem uralkodása alatt azonban nem tudott jelentékenyebb szerephez jutni. Ennek detronizálása után B. egyike volt azoknak, kik buzgólkodtak hohenzollerni Károly jelölése mellett. Az uj fejedelem a bizalom minden jelével kitüntette s már 1867. mint a liberális párt vezérét miniszterelnökké nevezte ki, de 1868 megbukott. 1870. tört ki Plojestiben a forradalom, mely köztársaságot akart Romániából alakítani élén Ghika Jánossal s Golescuval, azonban a fölkelést még csirájában elfojtották. B. a román nemzet legnagyobb államférfia volt, kiről nem éppen alaptalanul irták sokan, hogy dákó-román tendenciákat táplált magában s hogy Erdélynek Magyarországtól való elszakítása volt lelke titkos vágya, noha midőn a kormány élén állott, meghajolva a külpolitikai viszonyok előtt, elég józan és tapintatos volt az ilyes törekvéseknek látszatát is kerülni, sőt ő volt az, ki száműzte Romániából azon oda kivándorolt irredentistákat, kik az erdélyi románságot fölkelésre szólították föl. B. a közép-európai nagyhatalmak külpolitikájához való csatlakozásának volt híve s volt elég politikai belátása, hogy a magyarországi románság sorsa iránt csak érdeklődjék, de politikai dolgokba soha ne avatkozzék. Miniszterelnöksége alatt, 1877 máj. 22. proklamálta magát Románia függetlennek a török uralom alól. Ugyancsak az ő kormánya alatt vívta ki a román hadsereg Plevnánál a fényes győzelmeket melyek az orosz csapatokat kimentették a hinárból. Ő volt a kormány élén akkor is, mikor Románia 1881. máj. 10. királysággá s egy kis török vazallus államból kibontakozva helyet foglalt a független államok sorában. Oroszország azonban a neki nyujtott segítséget úgy hálálta meg, hogy a san-stefanói békében Besszarábiát követelte Romániától s cserébe felajánlotta a terméketlen s lakatlan Dobrudzsát. B. tiltakozott ez erőszakosság ellen; elment támogatásért Bécsbe s a berlini kongresszushoz, de sikertelenül, mert az 1878 jul. 13. kötött berlini szerződés értelmében az orosz cselszövény fölülkerekedett. B. 1888. kénytelen volt odahagyni miniszteri székét, mert az orosz fondorkodásnak Hitrovo bujtogatására sikerült a bojár pártot, bátyjának B. Demeternek vezetése alatt föllázítani; márc. 26. rátörtek a királyi palotára s márc. 27. a kamarában óriási botrányt idéztek elő.

2. B. Demeter, román politikus, szül. Jászvárosban 1818., megh. 1891. Ő is mint János testvére 1848. menekülni volt kénytelen hazájából; 1858. visszatérve, öccse kormánya alat 1867- 68-ig kultuszminiszteri tárcát viselt 1881. rövid ideig miniszterelnök is volt.

3. B. Gergely, román politikus, szül. 1849., megh. 1893 márc. Tanult a bécsi Theresianumban, a berlini és párisi egyetemeken. Tanulmányait bevégezve, hazáját az igazságügy terén szolgálta. A liberális kormány bukása után azonban lemondott főtörvényszéki birói hivataláról s egész tevékenységét a román kulturális ligának szentelte. Ő volt a kulturális ligának nemcsak pénztárnoka és elnöke, hanem valódi lelke és vezére is. Különösen sokat tett arra, hogy a külföldi, a francia, német és olasz sajtó megnyeressék a kulturális liga ügyének.

Forrás: Pallas Nagylexikon