Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Breton nyel... ----

Magyar Magyar Német Német
Breton nyel... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Breton nyelv

a kelta nyelvek (l. e.) brit ágának egyik sarjadéka, mely a Kr. u. V. és VII., század közt Cornwallból az armorikai félszigetre, vagyis a franciaországi Bretagneba bevándorolt bretonokkal került az ezen bevándorlóktól elnevezett (s alighanem már a római foglalás előtt is kelta nyelvü) területre. A több nyelvjárási árnyalatra és négy fő tájszólásra oszló B.-et, vagy amint Franciaországban általában (a Haute-Bretagne francia tájszólásaival ellentétben) nevezik: a Bas-Breton-t már csak Finistere dép. egész területén, továbbá Côtes-du-Nord és Morbihan dép. nyugati felében, valamint az Alsó-Loire dép.-hoz tartozó kis Batz félsziget hét községében, nemkülönben a Bretagne körül fekvő apró szigeteken beszélik, melyek közül az épp említett Batz félszigettel szemben levő Belle-Ile a legnagyobb. A B.-en beszélők száma (Sébillot szerint, 1886) 1.322300, illetőleg a Havreban és egyebütt dolgozó breton munkásgyarmatokat is ideszámítva 1340700; de ennek is körülbelül csak a fele beszél kizárólag bretonul, mig a másik fele, kivált az ifjabb nemzedék, franciául is tud. A francia és a breton nyelvterület határa, mely ma délről északnak haladtában kissé nyugat felé hajolva Ambontól Vannes- és Elven-en majd Pontivy-n keresztül Plouha-ig huzódik, régebben, igy még a IX. században is, kelet felé jóval tovább, a breton megtelepülés idején pedig bizonyára az egész Bretagnera kiterjedt s csak fokozatosan hátrált mindinkább nyugatra, amit egyebek közt a mai nyelvhatárnál jóval keletebbre szórványosan még mindig élő -ac, illetőleg az elfranciásodott területen -ec végü (breton)helynevek is bizonyítanak. De még a XI. század közepe táján is Combourg-ig és az Ille-et-Vilaine dép.-beli Redon-ig ért e határ, sőt XVI. században is bretonul beszéltek meg Côtes-du-Nord dép. Loudéac arrondissementjában, valamint még a XVIII. század elején is a morbihani Mauron kantonban, melyek azóta teljesen elfranciásodtak. Előre látható tehát a B.-nek is ugyanazon sorsa, amely a vele legközelebbről rokon, mert a kymrivel együtt szintén a brit ághoz tartozó cornwalli nyelvet századunk elején érte, hogy t. i. lassankint majd teljesen kihal, dacára az ujabban ennek utját állani igyekvő breton irodalmi mozgalomnak. Ez ma ujságok és népies iratok, költemények stb. kiadásában is nyilvánul ugyan, a délfranciaországi provençal (félibre) nyelvművelő mozgalom mintájára és az angolországi (walesi) rokon törekvések utánzásával a nélkül azonban hogy ezekkel hatása és értéke dolgában mérkőzhetnék. Önálló irodalmi élete különben az armorikai keltaságnak a régebbi korokban sem volt, amennyiben középkori költeszete is teljesen az angliai kelta bard-költészettel egy csapáson haladt s ezzel egy tömegben tárgyalandó, s legfeljebb az a pár jelesebb bard emelendő ki, mint pl. Gweznou, Taliesin, Sulio, akik breton eredetüek lévén, angolországi pályatársaikkal versengve igyekeztek dicsőséget szerezni szülőföldjüknek. A B. régibb emlékei közül a legnevezetesebbek a XIII. és XIV. századból való La vie de sainte Nonne és Jézus cimü misztériumok (az utóbbit La Villemarqué adta ki. 2. kiad. 1866). A többi e téren említendő kiadvány nagyobbára a még élő néphagyományok egybegyüjtésére szorítkozik, amely irány bon La Villemarqué dicséretes buzgólkodása nyomán (Barzaz-Breiz, breton népdalok fordítással, jegyzetekkel és dallamokkal, Páris 1893; 6. kiad. 1867) ujabban is serény munkásság folyik, kivált amióta a párisi Société des traditions populaires mellett több ettől független folyóirat is versenyez a francia népies hagyományok egybegyüjtése érdekében egymással (Tradition, Mélusine stb.).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is