Broca
Pál, francia orvos, szül. Sainte-Foy-la-Grandeban 1824 jun.
24-én, megh. 1880 jul. 8. 1841. a párisi orvosi egyetemre ment és itt szorgalma
által elérte azt, hogy ak ülönböző kórházakban előbb mint externista, majd meg
mint tanársegéd működhetett. 1849. doktorrá lett, 1853. váalsztott tanárrá s
néhány nappal rá kórházi sebésszé. Az «ifju orvosi iskola» nagy örömmel fogadta
kinevezését, mert törekvéseiknek - a kórtani és szövettani kutatásoknak - egyik
buzgó követője volt. Nagyszámu közleménye az izületi porcok megbetegedéseiről,
a rachitis kórbonctanáról és különösen a pályadíjjal jutalmazott munkája:
Memoire sur l"anatomie pathologique du cancer megérdemelt elismerést szereztek
neki a francia orvosi körök részéről; ennek eredménye volt 1868-ban az orvosi
akadémia tagjává váló választása és meghivása az egyetem sebészeti tanszékére,
amelyet azonban a sebészeti klinika katedrájával váltott föl. Valóságos
szenvedéllyel foglalkozott az antropologiával és etnográfiával 1859-től kezdve.
Társaival megalakította a Société d"anthropologie-t, amelynek tevékenysége
folytán alakult 1876. az antropologiai intézet. Ez intézet kiinduló pontját
teszi a mai irányu emberbuvárlati tannak, s mintájára Európa és amerika művelt
államaiban csakhamar ilyen emberbuvárlati társulatok nagy számmal keletkeztek.
B. ez időtől fogva az egyetem sebészeti tanszéke mellett az embertan művelésére
szentelte idejét. Utóbb ő egy embertani iskolát «École d"Anthropologie»-t
alapított, amelyben: 1. a bonctani, 2. élettani, 3. néprajzi, 4. nyelvészeti,
5. történelemelőtti, 6. statisztikai (demografiai) embertant külön tanárok
adják elő. Nemkülönben ő alapította a most nevéről elnevezett Broca-féle
világhirű embertani múzeumot («Musée de Broca») is. B. rendkivül sokat és sok
ujat dolgozott, és nincs egyetlenegy embertani probléma, amellyel ő nem
foglalkozott volna, de legfőképp a tudományos buváreszközök kieszelésében tünt
ki. Életének utolsó évében Broca minden d. u. a Musée-ben töltött néhány órát
koponyamérésekkel foglalkozva. Tanulmányai az agy funkciójáról, a beszélés
központjáról, az agytekervényekről korszakot alkotók. Hazánkat az 1876-iki
budapesti nemzetközi embertani gyülés alkalmával meglátogatta (e gyülés fényes
sikere a mi felejthetetlen Rómerünknek érdeme) s ez alkalommal beszélte reá b.
e. Tréfort minisztert, egy Budapesten alapítandó muzeum és tanszék tervére.
1878. dr. Török Aurél kolozsv. egyet. tanárt, ki a párisi világkiállításkor az
embertani gyülésen résztvett, az embertani szakma művelésére felszólítá, miért
is őt Tréforthoz intézett levelében a legmelegebben ajánlotta. Emez ajánlás
folytán Török 1880. évben Párisba küldetett az embertani szakmában való
kiképeztetés végett. Az elismerés tudományos működése iránt kifejezést nyert
abban, hogy a francia szenáétus 1880. élte fogytáig való tagjává választotta. E
kitüntetés után azonban nemsokára hirtelen meghalt. Dolgozatai különböző
szaklapokban jelentek meg, egyéb művei közül említendők: De la propagation de
l"inflammation; Quelques propositions sur les tumeurs dites cancéreuses;
Mémoire sur l"anatomie pathologique du cancer; Traité des tumeurs; Étude sur
Celse et la Chirurgie romaine stb. 1893. Párisban emlékszobrot állítottak neki.
Külső tagja volt a magyar tudományos Akadémiának. Emlékbeszédet Lenhosek József
mondott fölötte (1882).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|