Brutus

A régi római nemzetség egyik ágának neve.

1. M. Junius nőül vette az utolsó római király, Tarquinius Superbus nővérét, legidősebb fiával együtt azonban a király kivégeztette. Második fia.

2. L. Junius Brutus volt; Brutus melléknevét Tarquniustól kapta, mert hülyének tettette magát, hogy életét megmentse. Mint a király fiainak, Titusnak és Arunsnak kisérője Delfibe ment, hol azt a választ kapták, hogy a királyi trónon az lesz az utód, ki legelőször az anyját megcsókolja. A B. delfi szózatot a földre, mindnyájunk közös anyjára értette, s azt, véletlenül térdre esve, megcsókolta.. B. jelen volt Lucretia, Trquinius Collatinus feleségének halálánál s halotta a gyalázatot, melyet rajta Sextus Tarquinius elkövetetett. Bosszut esküdött a Tarquiniusok ellen, a népet fellázította s a királyt, mialatt ez Ardeát ostromolta, elcsapatta és száműzte. Ő Collatinus voltak Kr. e. 509. Róma első konzulai. Tarqunius Superbus természetesen nem nyugodott bele sorsába; összeesküvést szított, melynek részesei voltak B. saját fiai is. Egy rabszolga azonban elárulta őket, mire apjuk, dacára a nép kérésének sajátszeme láttára kivégeztette. Nemsokára reá Tarquinius egy sereg élén megkisérelette, hogy Rómát hatalmába kerítse. A sereg vezére Arun, Tarquinius fia volt. Heves küzdelem után Aruns és Brutus kölcsönösen egymás lándzsájától átdöfve buktak le lovaikról. A római nép sokáig gyászolta B.-t és emlékezetére szobrot állított a Capitoliumon a hét király közé s képét a római pénzeken is kiverették. Vele kihalt a juniusi nemzetség patriciusi ága. Akik azontul e nevet viselték, a plebeuisi rendből származtak.

3. M. Junius, B., Caesar gyilkosa, szül. Kr. e. 85. Atyját, M. Jinius Brutust, a néppárt emberét 77. Pompeius megölette, anyja, Servilia, az ifjabb Cato mostohatestvére volt. Szellemi fejlődésére különös befolyással volt nagybátyja, Cato. A filozifiai tanulmányok, melyekkel B. buzgón foglalkozott, kiképezték ugyan elméjét, de kevésbbé voltak alkalmasak, hogy a különben is szemlélődő természetü férfiut céltudatos, elhatározott cselekedetre képesítsék. Mindazonáltal tiszta jelleme, komoly és nyilt fellépése megszerettették mindenkivül. Mielőtt a politikai pályára lépett, elkisérte 58. Catót Ciprusba, Appius Claudiust pedig, kinek leányát kevéssel azelőtt nőül vette, 53. Ciliciába, hogy e tartományok kormányzásával megismerkedjék. Visszatérve, a zavarokban, melyeket Clodius meggyilkolása 52. okozott, Milo ill. az optimatok pártját fogta. A polgárháboru kitörésekor 48. Pompeiushoz, atyja gyilkosához szegődött, mert benne a köztársaság védőjét látta, ott harcolt Dyrrhachionnál és Pharsalusnál Caesar ellen, aki azonban miután győzött, B.-t első megkeresésére tiszteletteljesen magához fogadta, sőt mi több, megtette 46. Gallia cisalpina kormányzójává. Bár Caesart bámulta, nem szünt meg a köztársaságért rajongani, Catóra, midőn 45. meghalt, dicsőítő beszédet irt s elvált első feleségétől, hogy nagybátyja leányát, Porciát, M. Bibulus özvegyét nőül vegye. A rokongondolkodásu Ciceróhoz benső barátság fűzte. Cicero több munkáját neki ajánlotta, Brutus című dialogusában meg éppen a főszerepet ruházta reá. Caesar, akihez hispaniai győzelme után 45. csatlakozott, 44. megtette prétornak, a következő évre pedig kinevezte Macedonia helytartójának. Ha B. mégis az összeeskövők táborába szegődött, C. Cassius rábeszélése vitte rá. A vállalat érdekében volt, hogy közreműködését hivatkozással ősére, ki Rómát a királyságtól megszabadította, megnyerjék. Caesarnak 44 márc. 15. éppen annak a keze által kellett kimulnia, kinek jótevője volt, teljesen érhető tehát az a mondás melyet állítólag B. megpillantásakor kiejtett: «Hát te is fiam?» Caesar ugyan halva volt, az összeeskövők mégsem értek célt; B. megakadályozta, hogy Antoniust megöljék. Ellenkezőleg Antonius megtarthatta Caesar teteme fölött a forumon a beszédet, melyben a népet annyira fellázította, hogy az összeesküvők kénytelenek voltak Rómát elhagyni. B. előbb több hónapon át mezei jószágain tartózkodott, majd Athénbe ment, hol számos előkelő római csatlakozott hozzá s innen tartományába, Macedoniába távozott. Itt a csapatokat megnyerte a maga részére és Caius Antoniust, a triumvir testvérét fogságba vetette és megölte. Kisázsiában találkozott Cassiusszal s vele 80,000 gyalogos és 12,000 lovas élén visszatért Macedoniába. Ezalatt a triumvirok is előnyomultak Philippiig. B. a jobb szárnyat vezérelte, szemben vele Octavianus volt, Cassius a bal szárnyon Antoniusszal szemben állott. Mialatt B. Octavianus seregén győzött, Antonius megverte Cassiust, ki azon sziemben, hogy B. is legyőzetett, megölte magát. 20 nap mulva, összeszedve Cassius szétszórt csapatait, B. másodszor megkisérlette a csatát, amelyet azonban minden hősiessége dacára elvesztett. Ügyét veszve érezvén, menekülése közben öngyilkos lett. Neje, Porcia, szintén önkéntes halállal követte férjét a sirba. B. filozofiai iratai és beszédei közül nem maradt fenn semmi. Ciceróhoz intézett levelei közül több darab Cicerolevélgyüjteményében található.

4. Decimus Junius B. Albinus, Caesar jeles hadvezére, szül. Kr. e. 84. Mint legatus Galliában sikerrel harcolt a veneták és Vercingoterix ellen, a polgárháboruban 49. pedig a Massiliát ostromló hajóhad élén állott s két alkalommal győzött. Caesar elismeréséül a lovasság vezérévé (magister equitum) nevezte ki s a következő évben Gallia helytartójává tette meg. Arra az estre, ha Octavianus meghal. ugyancsak őt szemelte ki utódjául Caesar. Mindazonáltal politikai indokokból az összeesküvéshez csatlakozott, melynek Caesar 44. márc. 15. áldozatul esett. Nem akarván Galliát Macedoniával felcserélni, Antonius Mutinában ostrom alá fogta. 44-43. egész télen át hősiesen megtudta magát védeni, mig 43 április havában Hirtius és Pansa konzulok és Octavianus a várost bevették. Erre a szenátus megbizta az Antonius ellen viselendő hadjárat vezérletével, látva azonban, hogy Octavianus cserben hagyja a szenátus ügyét, Antonius pedig Lepidiusszal szövetkezik, B. okosabbnak tartotta, ha Macedoniába, M. Brutushoz távozik. Menetközben elhagyták légiói, őt magát pedig menekülése közben az Alpesekben elérték Antonius lovasai és megölték.

Forrás: Pallas Nagylexikon