Brutus

János Mihály, Báthory István erdélyi fejedelem történetirója, szül. Velencében 1517., megh. Gyulafehérvárott 1592 májusban. Tanulmányait Pádovában végezte, azután a szt. Ágoston szerzetében lépett, több évet töltött e rend velencei zárdájában, ahol a hittudományi tanfolyam elvégzése után szerpappá szentelték. Azonban a szerzetesi élettel nem tudván megbarátkozni, a tanári pályán keresett alkalmazást. De mikor a német reformátorok példájára az egyház tanai s intézményei ellen kikelt, magára vonta az inquizició üldözését és menekülni volt kénytelen. Irodalmi munkássága által hirnévre jutván, valószinüleg Forgách Ferenc ajánlatára 1573. Báthory István fejedelem Gyulafehérvárra hivatta, ahol 1574 február 7. megérkezett. Két év mulva urát Lengyelországba kisérte. Báthorytól eredetileg azt a megbizást kapta, hogy Magyarország teljes történetét irja meg a legrégibb időktől saját koráig. De a munka, melyet maga után hagyott, II. Ulászló uralkodásának eseményeivel kezdődik (1490). Ennek magyarázata, hogy Báthory később azt a feladatot szabta historiografusának, hogy Bonfin művét folytassa. E feladat megoldása közben B. különösen arra törekedett, hogy Zsámbokinak, I. Ferenc udvari történetirójával szemben, igazságot szolgáltasson első sorban Szapolyai János ellenkirálynak és a nemzeti párt politikájának jogosultságát bebizonyítsa. Munkája megirása közben B. előkelő helyet foglalt el a lengyel kir. udvarban, nemkülönben Gyulafehérvárott. Megnyitották előtte a levéltárakat, Kovachóczy kancellár, Békés és Blandrata tanácsosok pedig támogatták műve megirásában. B. ez időben egészen világi emberként viselkedett. Báthory I. fejedelem szerette volna, ha B. a kat. egyház keblébe térne; B. 1581 elején csakugyan megjelent a pápai nuncius előtt és megigérte, hogy kibékül az egyházzal, csak engedjék meg, hogy továbbra is mint világi pap az udvarban maradhasson. Rövid idő mulva azonban megváltoztatta szándékát és az áttérés tehát elmaradt. Azontul serényen dolgozott történetén, melyből 1580. 12 könyvvel elkészült, az eseményekkel éppen Báthory István megválasztásáig jutott. B. művét a következő években gyökeresen átdolgozta. Élte alkonyán Bécsben is töltött két évet, hol Ernő főherceg is kegyébe fogadta. 1592. visszatért Gyulafehérvárra, ahol meghalt. - Művét, melyre annyi gondot fordított, nem fejezhette be. Csak hézagos kéziratokban és gyarló másolatokban maradt reánk. A mű címe: Reum Hungaricarum libri XX (de ezekből a XV-XX. könyv elveszett). Magát a munkát nevezetesen az oklevelek lelkiismeretes felhasználása és részrehajlatlan itélet jellemzik. Praynak az a vádja, hogy B. bérért magasztalta a Szapolyai fejedelmeket, teljesen alaptalan. Stilusa ellenben, az akkori ízlésnek megfelelően, rendkivül dagályos és bőbeszédü, ugy hogy p. vagy 30 lapon át nem találtunk bekezdésre. A kéziratokat illetőleg, az egyik alkalmasint B. saját példánya, halála után Ernő főherceg és azután Fejérkövy m. k. helytartó és püspök kezébe került, most lappang. Egy másik valószinüleg Báthory István és Zsigmond birtokából került a gyulafehérvári káptalanba, ahonnan azt az udvar 1598. Bécsbe vitette; jelenleg az udvari könyvtárban őrzik. (Ebből a példányból irta ki Bethlen Farkas az erdélyi történetnek 1556-ig érő részét.) Egy harmadik példánynak báró Prónay a birtokosa. Csonka példány van még a pozsonyi káptalan levéltárában. A pozsonyi jezsuiták birtokában volt példány Pray kezébe került és jelenleg a budapesti egyetem levéltárában van. A kéziratok egymáshoz való viszonyát Toldy Ferenc vizsgálta és erről a munka kiadásának I. kötetében be is számolt. (Nézeteit azonban több pontban Jakab Elek cáfolgatta a Századokban 1877. évf.) Hogy B. műve 300 év mulva valahára napfényra került, első sorban Toldy érdeme. 1863. kiadta a pesti kézirat nyomás B. J. M. magyar históriája 1490-1552. c. a. műnek I. kötetét, 1867. a II-at, mig a III-at Nagy Iván rendezte sajtó alá (1877) E. 3. kötet kéziratát vagy 10 különböző kéz irta és e kötetben még több tollhiba is van, mint a két elsőben. (V.ö. Jakab birálatát.).- B. életrajzáról szintén Toldy irta az első úttörő vázlatot, melyet azonban Fraknói Vilmos római kutatások alapján sok érdekes adattal bővített (Századok 1887., 793-97.) V. még össze; Fabritius Károly cikkét (a Történ. Tár-ban 1879, 337.), Garádi ismertetését (Budapesti Szemle 1867-68), a munka irásmódjáról pedig Vietrisz: De J. M. Bruti historae hungaricae latinitate c. dolgozatát (Egyet. Philoplog. Közl. 1890. Pótkötet 305-324.). Beható forrástanulmánnyal azonban nem dicsekszünk. - B. egyéb művei közt megjelentek: Epistolae clarorum virorum; Florentinae historiae; De historiae laudibus és Opera Varia selecta. Lehet, hogy nagy munkájának elveszett részei és levelei a b. Jósika-féle csáki-gorbói kastély levéltárában lappanganak. (L. Századok 1887, 152. l.)

Forrás: Pallas Nagylexikon