Bűnbánat

A penitenciatartás v. bűnbocsánat szentségének leglényegesebb része. A B. mint a szentségnek része nem az a közönséges értelemben vett szomorkodás, lehangoltság, amelyet bennünk valami ébreszt, ami azelőtt tetszett s most nem tetszik, tekintet nélkül arra, hogy jó volt-e az, vagy pedig rossz; mert igy bánkódnak mindazok, akik a világ szerint és nem isten szerint szomorkodnak (Kor. II. 7, 10), ilyen bánat nem hoz üdvösséget a léleknek. De nem elégséges az a bánat sem, melyet valaki az elkövetett bűn fölött érez nem istenért, hanem önmagáért; s nem elégséges, hogy az ember csak az elkövetett vétek miatt bánkódják lelkének legbenső érzelmével, v. ama bánatnak némi külső jeleit adja, hanem szükséges, hogy ezt a bánatot egyedül istenért érezze. A bánatnak ezen jelentései között nagy különbség van. Az első ugyanis legjobb esetben közömbös valami,sokszor bűnös, a második a fölébredt és nyugtalankodó léleknek némi elfogódása, a harmadik erény és csak ezen értelemben lehet róla, mint a penitenciatartás szentségének leglényegesebb részéről szó.

Protestáns felfogás szerint a B. tisztán személyes etikus processzus. A protestáns dogmatika a bűnbánathoz két dolgot követel meg: 1. A bűnösségnek az isteni örök törvénnyel való ellenmondásban fölébredt tudatát, a bűn fölismeréséből eredt fájdalmat, melyben a bűngyönyör elpusztul (contritio); 2. a hitet, a Krisztus által való megmentetés tudatát, egy uj életelv pozitiv megragadását.

Forrás: Pallas Nagylexikon