Bünügyi statisztika

Célja eredetileg az volt, hogy a bünügyi igazságszolgáltatás menetéről számot adjon. Ezen állapotában szorítkozott a feljelentések, vizsgálatok, itéletek, elitéltek, felebbezések stb. kimutatására, de már így is sok oly anyagot tartalmazott, mely a bünösség jelenségeinek részint etikai, részint társadalmi, tehát mindenesetre magasabb szempontokból való tanulmányozására indíthatott. Legrégebben Franciaországban foglalkoznak a B.-val, hol az már a köztársaság IX. évében elrendeltetett és hol 1826-tól fogva az igazságszolgáltatás minden ágára kiterjedt. Követték e példát Belgiumban, Bajorországban, Württembergában és Dániában 1831 és 1832-ben, Svédországban 1839., Ausztriában (Tafel z. Statistik) 1842., Poroszorsz.-ban 1854., Magyarországon 1867-ben (egész kiterjedésében 1873), Németországban 1881. (az egységes büntetőtörvény behozatala óta). Az uj irány megindítását Guerry-nek köszönjük (1834); egy évvel utána lépett fel Quetelet; az ő munkái állapíták meg tulajdonképen ezen uj tudomány népszerüségét. Mindketten a sulyt nem az igazságügyi szolgálatra hanem a tettre s a tettesre fordították, minek következtében az előbb inkább közigazgatási, számadó statisztikai, etikai, társadalmi és bölcseleti szempontok beolvasztása által, a társadalmi legfontosabb problémák tudományává vált (milyenek p. az egyéni és társadalmi tényezők befolyása a társadalom bünrészessége, a javíthatlan bűntettesek, a szabadakarat és felelősség stb.). Quetelet idejében a vádoltak és elitéltek számán kivül már a következő okok befolyása vizsgáltatott: évszak, nem, kor, analfabetizmus és némileg a faj is. Azóta még hozzávették a hitfelekezetet, vagyoni állapotot, házasságot és foglalkozást, valamint különös figyelmet fordítanak a visszaeső bűntettesekre is.

A modern B.-ban ezen szociál-étikai szompontokon, valamint azoknak a bűntettel való összevetésébén fekszik a fősuly, mig a tisztán közigazgatási statisztika e mellett inkább háttérbe szorul. Ezen kettéválasztás a kiadványok szerkesztésében is nyilvánul; igy p. Magyarországban, Német- és Olaszországban az ügyforgalmi statisztika az igazsagügyi minisztériumok jelentéseiben foglaltatik, mig a tulajdonképeni B.- t a statisztikai hivatalokban dolgozzák fel. A B. két főszakasza mellett még helyet foglal a büntetéseknek és börtönöknek ismét inkább közigazgatási érdekű statisztikája is.

A B. feladatait és nehézségeit legjobban meg lehet itélni, ha szemügyre vesszük egyrészt ezen munkák haladását a tudományos kongresszusokon, másrészt azon kifogásokat, melyeket az irodalomban a B. eredményei ellen tettek. A kérdés már az első statisztikai kongresszuson (Brüsszel 1853) állt a napirenden. Mittermaier és Fallati javaslatai alapján a bűntettek és a kriminalitás nemzetközi összehasonlításáról lemondtak, mivel ez csakis egységes bünügyi törvényhozás mellett lehetséges. Szorítkoztak tehát a feljelentettek és elítéltek nem és korszerint való kimutatására, a vizsgálatok tartamára, a viaszaesők és a büntetések statisztikájára. A bűntettek egységes osztályozásának kérdését a legközelebbi kongresszusra halasztották, mely áthárítás aztán számos későbbi kongresszuson is gyakoroltatott, anélkül, hogy a kérdés megoldására vezetett volna. (E fontos kérdés az utolsóelőtti kongresszuson látszott leginkább megoldásához közeledni, ahol ugyanis Tagancev az ember élete ellen elkövetett cselekményeknek nemzetközi csoportosítását bemutatá és hol a többi büncsoportoknak hasonló osztályozását egyes szakférfiakra bizták. A következő utolsó kongresszuson (Budapest 1876) azonban ezen kérdés napirendre nem tüzetett). A párisi kongresszus (1855) csak a visszaestik statisztikáját vitte olóro; a bécsi összejövetel (1857, előadó Hye) eredménye, a személyes viszonyok egységes észlelésének előkészítésében rejlik; a nemen és koron kivül a családi állapot, a gyermektelenség, a hitfelekezet, foglalkozás, vagyoni állapot és müveltség befolyása is vizsgálandó. Londonban (1860; előadó Leone Levi) ezen ügynek rendszertelen előkészítése a kérdést inkább összekuszálta, s a bizottsági tárgyalásokban (elnök lord Brougham) erös támadásokra nyujtott alkalmat; a részben rögtönzött, felette terjedelmes és jórészt fölösleges javaslatokat az összülés szó nélkül egyszerüen helybenhagyta, de a határozatok eddigelé gyümölcsöt nem hoztak. Miután Firenzében (1867) még a bűntettre vezető indokok észlelését tárgyalták és Szt. Pétervártt (1872) a bűntettek és a bűntettesek statisztikájának különválasztását s egyéni számlálólapok behozatalát javasolták, az utolsó kongresszus (Budapest 1876) már csak a visszaesőkkel foglalkozott. A kongresszusok után alakult statisztikai intézetben, a fáradhatatlan Yvernés, továbbá Starcke, Bodio és Würzburger tárgyalták e kérdést. Egészben véve az eredményeket azzal jellemezhetni, hogy a B. jelentősége és terjedelme több tekintetben megszoríttatott:a B. ne a vádlottakra, hanem az elitéltekre vonatkozzék; a B. nem tekinthető valamely ország kriminalitásának vakon elfogadható fokmérőjének, a büncselekmények szaporodása még nem bizonyítván a bünösség emelkedését; a büncselekmények nemzetközi összehasonlítása alig, vagy csakis nagyon kevés bűntettre nézve lehetséges, azonban igenis a személyes viszonyok.

Forrás: Pallas Nagylexikon