Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
burgonya potato
burgonyabog... colorado be...
burgonyabog... potato beet...
burgonyafor... chipped pot...
burgonyaszi... chips
burgonyaszi... crisps
burgonyát h... to pare pot...
burgonyaver... clamp

Magyar Magyar Német Német
burgonya & ... Erdapfel (r...

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Burgonya

Csucsorka, földi alma, kartifli, kolompér, krumpér, krumpli, kutyatök pityóka, sváb-tök (Solanum tuberosum L.), A róla nevezett Solanaceák faja és változéka kitelelő gumókkal, melyekből a burgonyának 60-150 cm. magas bokra növekedik.

Husos, elágazó szára s ágas, váltakozva és egyenetlenül szárnyas levele rövidszőrű; levélkéje tojásdad, tövén ferde-szivü, épszélü. Hosszukocsányos, bogernyős virágának tányéralaku pártája mocskos-fehér, sárga, rózsaszinü v. ibolyaszinü, ami a gumó szinével is megegyező; sárga porzója összecsucsorodva áll; bogyója zöldesfekete és sokmagvu.

A B. hazájáról csak annyit tudunk, hogy Amerika mérsékelt részeinek valamelyikéből való. Vadon találták gumós rokonát az Egyesült-Államokban. Annyit tudunk, hogy a rabszolgakereskedő John Hawkins 1565-ben, Walther Raleigh 1584-ben és Drake Ferenc 1585-ben éppen nem a B., hanem a batátasz gumóját hozták Európába. A B. Európában már jóval azelőtt ismeretes volt. Már 1536-ban szól róla Petrus Martyr, 1544-ben Zarata, 1553-ban Pietro Cieca Peru leirásában említi meg, 1578-ban Benzoni irja le, aki 1542-től 1556-ig járt Dél-Amerikában. A sokat szenvedett Acosta korában 1570 körül Spanyolországban termesztették, de mivel a B. délamerikai nevét (papasz) a batátasszal, összetévesztették, itt nem követhetjük történetét. Angolországban is hiába kutatnók, mert a B. neve ott is potato. Világosabb a B. termesztésének haladása Itália felől, ahova (Rómába) Redi 1654. hozta Spanyolországból. Innen a belgiumi pápai legátus közvetítésével Sivry Fülöp kormányzó kapta. Ő küldte a gumókat 1588 elején az akkor Bécsben élő Clusiusnak, aki a növénykertben el is ültette. Valamivel előbb a boroszlói Scholtz doktornak is birtokába jutott, elültette, lerajzolta és 1587-ben a rajzát Bauhinus Gáspárnak küldte. Ő a rajzot lemásolta, a növényt leírta és Phytopinax cimü művében 1599. közölte először. Ő nevezte el Solanum tuberosumnak és nemcsak saját kutatásáról tudósította Clusiust, hanem még Scholtz eredeti rajzát is elküldte neki. Clusius az 1601-iki művében (Rariorum plantarum historia) ismét bemutatja a B. képét és leirását. Már Bauhinus emlegeti a B. termesztésének és étkül való elkészítésének módját, amint ezt Franciaország Bourgogne nevü hegyvidékén látta. Magyarországba innen kerülhetett, amint ezt a más nyelvben ismeretlen B. névből következtethetjük. Itáliában Clusius tanusága szerint általánosan termesztették; ez a tudós csodálkozik rajta, hogy a hasznos növényt másutt nem veszik mivelés alá.

Hadadi Wesselényi Ferenc nádor alatt az 1654. Németországból hazakerült protestáns akadémikusok Budán azért kerültek tömlöcbe, mert tarisznyájokban B. volt. A nádor maga hallgatta ki őket; tőlök meg a budavidéki sváboktól megtudta, hogy a B. termesztésre érdemes jó eleség-növény. A nádor javaslatára III. Ferdinánd hiába rendelte el termesztését, nálunk a «sváb-tök»-ön senki sem kapkodott. Liptóban, Árvában és a Szepességben 1760. kezdik a B.-t termelni. Gömörben Császár András 1775 óta fáradozott az elterjesztésén. Báró Bujanovszky de Bujanov Elek Szilvius, cs. kir. lovass. tábornok (szül. Sziléziában 1711-ben, megh. Rákos-Kereszturon Budapest mellett 1799-ben) nejének Podmaniczky báróné révén Rákos-Keresztur birtokához jutván, itt teljes lelkesedéssel a gazdaságnak élt. A többi közt kiosztott 200 mérő B.-t. Egy borsodmegyei földbirtokos, az adoma szerint, a szétosztott gumókat, melyeket jobbágyai az árokba dobáltak, összeszedette és saját földjén elültette, amiből a parasztok azután lopkodtak. «Hál" isten, csakhogy lopják» kiáltott föl a földesur, amikor ezt megtudta. Arad-, Bihar- és Szabolcsban, valamint Pozsega vidékén 1788-ban virágzott a B. termesztése. De ugy látszik, a magyar ember nem igen akart vele megbarátkozni. Ezt árulja el közmondásunk «se jó, se rossz, mint a krumpli», valamint Gvadányi iratai p.: «Többnyire ebédem vala most csak krumpir, talom viz» - «Pajtások, ha mindig mi igy élni fogunk, a krumpliba ugyan ki nem törik fogunk» (Ronót Pál, 1807). Dr. Gyarmathy Sámuel 1798-ban Göttingából kétféle B.-t hozott Erdélybe. Az erdélyi gubernium az éhinség idején 1815 febr. 15-én különösen figyelmeztet könnyü termelésére, melyhez jószág nem kell. Ezen időtájban terjedt el a határőrségi székelyeknél is (Csik- s Háromszék), kiket, mint még ma is emlegetik, a katonai hatóság botbüntetéssel kényszerített termelésére. Az 1816-iki Magyar Kurir említi, hogy csak a szükség birta rá a magyar embert a zab, alakor és krumpli termesztésére. 1816. és 1817-ben Gyika a zalamegyei bellatinci urodalmán termesztette. Azóta szerteszét elterjedt a felvidéken is, melyről a nóta ezt énekli: «Jaj szegény tót legény, mindig krumplit zabálnyi.» Mig itt a fejenkint való évi fogyasztás két métermázsát is meghalad, addig meg az Alföldön egy métermázsánál több esik. Galiciában ugyanakkor terjedt el mint nálunk; de Oroszországban még 1844. is jutalmakat igértek a miveléséért. Montenegróban ugyanakkor, Görögországban 1836. Ottó király bajor környezete terjesztette el. Persiában, Indiában, a Fok-tartományban és Ausztráliában az angolok honosították meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is