C
A latin ábécének harmadik betüje s eredetileg a görög r
(gamma vagyis g) betüvel azonos, azért kezdetben a G hangot, de egyszersmind az
ennek megfelelő kemény K-t jelölte. Amazt utóbb egy kis vonáskával
különböztették meg a közönségesebb k hang jegyétől, melyre a c betüt tartották
meg. De a régi kettős érték maradványa, hogy a Gaius és Gneus (Gneius) neveket
később is mindig igy rövidítették: C., Cn. - Amely szókat c-vel irtak a
rómaiak, azokat a klasszikus korban mind k-val ejtették, tehát Cicero Kikero
volt, Caesar Kaesar stb. Ezt kétségtelenné teszik egyrészt az akkori görögök.
mert ők ezeket mindig k-val irták másrészt pedig azok a német szók, melyeket
már a régi korban vettek át a rómaiaktól (p. Kaiser a. m. Caesar, Keller a. m.
cellarium). Csak a Krisztus utáni századokban kezdett a római köznép a k hang
helyett e és i elótt cé-féle hangot ejteni. Később ezt a hangot Olaszország legnagyobb
részében csé-nek; ejtették (p. cicere vagy ceci csicseriborsó, ciregia
cseresznye), Franciaországban sz-nek stb. De a velencei olasz nyelvjárás a ce,
ci szótagokat ce ci-nek ejtik, p. a börtön ott karcer, nem karcsere, az öt
cinkve, nem csinkve. Velencéből került a c betü evvel a kiejtéssel mihozzánk és
a szláv népekhez (a csé hangot a csehek s a horvátok c-vel a lengyelek cz-vel
irják). A régi magyar nyelvemlékek egy része a cé és csé hangokat különbség
nélkül c-nek vagy ch-nek vagy cz-nek irják. 1600 táján némelyek igy
különböztették meg e két hangot: tzukor és czolnak. De a XVII. s XVIII.
században leginkább ez a megkülönböztetés terjedt el: tzukor - tsolnak. A
czukor és csónak irásmód csak mintegy száz év óta vált közönségessé. De az első
helyett Kazinczy és Dugonics már száz éwel ezelőtt az egyszerűbb cukor
irásmódot ajánlották s részben alkalmazták is. Ez az egyszerü c leginkább a
XIX. század ötvenes évei óta terjed s legujabban mindinkább általánossá válik.
V. ö. Helyesirás.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|