C
A zenében használt hét alaphang egyike, a mostani skála
szerint az első, a régebbi beosztás szerint pedig a harmadik. C egyuttal azon
betük egyike, melyeket a hangjegyvonalak behozatala óta (X. század) mint
kulcsokat használnak, a vonalak jelentőségének meghatározására. A kulcsoknak
használandó betük választásánál az szolgált elvül hogy az alaphanglépcsőben (c
d e f g a h) az illetö betünek megfelelő hang mindig a közvetetlen alatta fekvő
hanggal egy félhangot (semitonium) képezzen; tehát f és c (e- f, h-c). Ezzel az
énekesek figyelmesek lettek az egész és félhang közti különbségre; e hatás még
az által fokozódott, hogy az illető vonalaknak más szinük volt, és pedig az
f-nek megfelelő vonal vörös, a c-nek megfelelő vonal pedig sárga.
Olasz- és Spanyolországban stb. a C hangot donak,
Franciaországban pedig ut-nek nevezik.- C-t mint rövidítést több értelemben
használják a zenében: 1. con helyett, p.: c. espr. a. m. con espressione; c. b.
a. m. col basso; c. 8va a. m. coll" ottava; 2. cantus helyett, p.:
c. f. a. m. cantus firmus; 3. capo helyett: d. c. a. m. da capo.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|