Calanus

(Juventius Coelius) 1188-ban lett pécsi püspökké, s mindjárt a következő évben Imre királyfi mellé rendelte őt III. Béla király, mint Horvát- és Dalmátország kormányzóját. Mikor III. Béla a traui foknál megverte a velenceieket, oly buzgón működött a béke megkötése érdekében, másrészt a bosnyák patarénusok leverésében, hogy a pápa a még ifju dalmatát palliummal tüntette ki. 1190. szintén az ő és János prenestei püspök közbenjárásával kötöttek békét Velence és Magyarország; mire a hálás III. Béla a pécsi püspökség jogainak megerősítésével hálálta meg a biboros érdemeit s továbbra is meghagyta kormányzói méltóságában. Mikor azonban 1196-ban III. Béla meghalt, azzal vádolta őt a közvélemény, hogy az utolsó kenet alkalmával nyujtott ostyával megmérgezte volna a királyt. A pápa az ügyében indított vizsgálattal a cikádori apátot bizta meg, akit azonban még 1210. is meg kellett sürgetnie a jelentés megtételére. A biboros a művészetekben és a tudományokban keresett kárpótlást. Egy dijoni bencés vezetése alatt, Henszlmann szerint, ő kezdette építtetni a pécsi székesegyházat, melyet utóda, Bertalan fejezett be. Mint író Atillának Priskos Rhétór, Jornandes és Paulus diakonus nyomán készített életrajzával tünt ki. Ez a műve nyomtatásban először Velencében 1502-ben jelent meg; másodszor Ingolstadtban 1608. s harmadszor Bél M. Adparatusában 1736. Meghalt 1218. táján.

Forrás: Pallas Nagylexikon